Áprilisi dobásával az ellenzék – a nagy magyar Ki ner ma? társasban – visszalépett a kezdő mezőre. Kiütötte a cinkes játékmester vagy önmaga lépett rettentőt – az eredmény szempontjából majdnem lényegtelen. Ott tart, ahol 2011-2012-ben, az ébredező Fidesz-autokrácia hajnalán tartott. A protest pártok inkább egymás ellenfelei, semmint a kormányé, és többet is ártanak egymásnak, mint amennyire a maradék demokrácia feltételei között a rezsimnek kellemetlen volna a létezésük. Arra, hogy mindezt miként viselik a szavazóik, érzékletes választ ad az időközi választások alacsony részvétele és a pártok szolid támogatottsága. De mi a helyzet az előválasztáskor még reményteli elszántsággal dolgozó aktivistákkal, szavazatszámláló civilekkel? Ők is riválist látnak egymásban, vagy nem tévesztették szem elől a valódi ellenfelet, az országot közéleti csatatérré változtató, a magyar nyelvet és értelmet a fogsarkából kiforgató fideszes „Finkelstein-fiúkat”.