:
Breaking News

Fontos új funkciókkal bővült a BudapestGO alkalmazás

Fontos új funkciókkal bővült a BudapestGO alkalmazás

Új kényelmi funkciókkal bővült a Budapesti Közlekedési Központ applikációja, a BudapestGO, így a már több mint másfél millió felhasználóval rendelkező alkalmazás gyorsaságán, és az útvonaltervezéssel kapcsolatos funkcióin is javítottak a készítők. A BKK közleménye szerint az alkalmazás megnyitása gyorsabb lett, így az eddigihez képest telefontípustól függően 1-3 másodperccel rövidebb ideig tart majd a betöltés.

Emellett megjelent egy, a cég által nemzetközi szinten is egyedinek nevezett új funkció is, ami az alkalmazás automatikus frissítését kérő felhasználóknak „Járműről tervezek” néven jelenik meg az applikációban. Az frissítés után már menet közben, kényelmesen – akár egy váratlan torlódás közben is – új útvonalat lehet tervezni. A bevezetés után a felhasználók valós idejű, percre pontos adatot kapnak az érkezésre vonatkozóan, az alkalmazás ugyanis a járművön való tartózkodást is figyelembe veszi az útiterv megadásakor.

Így például nem irányít el gyalog a következő megállóig vagy nem akar felszállítani a következő járatra.

BKK

Ráadásul, amennyiben nincs másik jármű a közelben, automatikusan beazonosítja azt, amivel az illető utazik. Viszont ha épp egy csomóponton halad át az ember, a jármű utasterében is megtalálható pályaszám vagy rendszám segítségével lehet beazonosítani a szükséges járművet.

Elérhetővé vált emellett a járműtípusok szűrése is a BudapestGO alkalmazásban. Ezentúl tehát a járműtípusokat is szűrni lehet, a felhasználók földalatti, földfelszíni vagy kötöttpályás járatok közül válogathatnak majd. Ez a funkció segíthet a nehezebben mozgó vagy kerekesszékkel közlekedőknek, hogy számukra ideális, akadálymentes útvonalat tervezhessenek, emellett például a kisgyermekes családoknak vagy turistáknak lehetőségük lesz a felszín feletti járatokkal kalkulálni.

Lányi Örs további cikkei Elérhetetlenné vált a Vadhajtások Facebook-oldalaÚj kémszoftver terjed a közösségi médiábanPár száz vezető dönt a bolygónk sorsáról

The post Fontos új funkciókkal bővült a BudapestGO alkalmazás first appeared on 24.hu.