:

Több ezer háztartást lát majd el Paks új naperőműve

Több ezer háztartást lát majd el Paks új naperőműve

Pénteken átadták a Greenergy-csoport tíz megawatt teljesítményű naperőművét, amely tízmillió eurós (4,23 milliárd forintos) beruházással épült meg Paks mellett – írja az MTI. Az 5500 háztartás átlagos fogyasztását előállító naperőműben egytengelyes, nappályakövető rögzítő rendszert használnak, amely éves szinten 15-20 százalékkal magasabb napenergia-hasznosítást és kiegyensúlyozottabb termelést tesz lehetővé.

Dajbukát László Levente, az energiaipari cég vezérigazgatója az átadáson elmondta, a 20 hektáros területen megvalósult létesítményben 21 ezer fotovoltaikus modult és 44 invertert helyeztek el, az erőmű az első évben 17 gigawattóra áramot termel majd. A szakember szerint ezzel csökkent Magyarország energiafüggősége, a cégcsoport célja pedig az, hogy a kiterjedt földgáz alapú erőműportfólióján túl szél- és naperőművekből, energiatárolókból álló üzletágat is felépítsen.

A társaság közleménye szerint a beruházást az MNB Növekedési kötvényprogramjának keretében bevont, 5,7 milliárd forintos tőkéből finanszírozták, amely 2021-ben a cég első nyilvános vállalati kötvénykibocsátása volt.

A 2007-ben alapított cég egy amerikai tőkealap segítségével kezdett erőműépítésbe, és 2010-ben adták át az első, két megawattos szélerőművét Sopron mellett. 2020-ban a társaságban a KÉSZ-csoport többségi részesedést szerzett, ezzel száz százalékban nemzeti tulajdonba került.

A cég következő, négy megawattos naperőműve 2023-ra készül majd el Kiskunfélegyházán. A társaság gázmotoros erőműveinek kapacitása 50 megawatt, erőműveinek termelése mintegy 200 gigawattóra évente. A Greenergy tervei között szerepel egy 20 megawattos naperőmű építése is, amelynek a helyszínét egyelőre még nem hozzák nyilvánosságra.

Lányi Örs további cikkei Hónapokig tartó cunami és földrengés követte a dinók kihalásátKannibál csillagot találtak, nem is olyan messze a FöldtőlA Tesla elektromos kamionja még idén megjelenik az utakon

The post Több ezer háztartást lát majd el Paks új naperőműve first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés