Ez a hét ismét valami fontosat tanított mindannyiunknak: az emberség, a tisztesség és az igazság iránti vágy összeforrasztja sok ezer ember kezét még a legádázabb időkben is. És igen, döntő részben a fiatalokét, tehát a helyzet nem reménytelen. Titkon talán sejtettük ezt, vagy legalábbis drukkoltunk annak, hogy amit mi csúnyán elbarmoltunk, és helyrehozás címén még mélyebbre kapálóztunk a televényben, abból ők képesek lesznek-lehetnek kimászni. Letéve azt a cudar csomagot, amit az elmúlt évtizedekben akaratukon kívül nyomtunk a kezükbe, raktunk a vállukra, tuszakoltunk az elméjükbe. Ideges bizonytalanságot, állandó ellenségeskedést és azt a kommunista tempót, amikor névtelen senkik feljelentik a hamburgerest, aki 100 százalékos akciót kínál a Kölcsey gimnázium öt kirúgott pedagógusának. (Micsoda felemelő pillanatokat tanítottak még elestükben is ezek a remek mesterek és tüneményes tanítványaik: Ó, kapitány, kapitányom!)