- Nem tudom, mitől gazdagodtak meg a fiaim, kitől örökölték az érzéküket a pénzcsináláshoz? Tőlünk aztán biztos nem. Se én, se az apjuk nem értettünk a pénzhez soha. A papát csak az eszperantó és a világbéke érdekelte, mint a szépségkirálynőket, na meg a rádió, amit asztalra tett lábakkal szeretett hallgatni egész nap. Talán az egyik távoli nagybácsitól örökölték, ki tudja, bár ott nincs is vérrokonság. Nem értem. – Ilyeneket mormogott Bözsi néni, mikor fiát az újságban emlegették, hogy megint hány billiót nyert vagy vesztett a tőzsdén. Az újságot én olvastam fel neki szombatonként, ő már vaksi volt hozzá, bár az ételeket még vaksin is meg tudta főzni. És a felolvasás után kaptam ebédet is. Egyetemre jártam, úgyhogy jól jött a háromszoros minimálbér óránként meg a metróutat fedező zsetonok, és igen, az ebéd is, arról nem beszélve, hogy mennyi új szót szedtem fel a The New York Times felolvasása közben. Bözsi néni nem azt mondta, hogy „ugorgyunk”, mint Pósalaky úr a Légy jó mindhaláligban Nyilas Misinek, hanem azt, hogy „passz”. Vagyis a főcímekkel kezdtük, és ami érdekelte, abba belekóstoltunk.