A nejem szerint azért történnek velünk dolgok, hogy legyen mit megírjak. Vagyis ingerlem a sorsot, hogy legyen miből tárcát fabrikálni hétről hétre. Mintha a sors megszelídített kutya lenne, amely a kezünkből eszik, ha jól bánunk vele. Vagy mintha meg lehetne rendelni valahonnan a jövőbeli eseményeket, akár egy menüt a gyorsétteremben: akkor egy dráma lesz extra tanulsággal, és nem kér hozzá komolyabb következményeket? Én meg csak bólintok, s várom, hogy mit terít elém a szolgáltató.