:

Terrorszervezet lett a Meta Oroszországban

Terrorszervezet lett a Meta Oroszországban

Az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring) kedden hivatalosan is felvette a szélsőséges és terrorista szervezetek lajstromába a Facebookot, az Instagramot és a WhatsAppot is tulajdonló Meta vállalatot – írja az MTI. Ezt megelőzően, júniusban a moszkvai városi bíróság elutasította a vállalat fellebbezését szélsőségesnek nyilvánításáról, ami a Facebook és az Instagram oroszországi betiltását eredményezte. Az ugyancsak a Meta tulajdonában lévő WhatsApp üzenetküldő appot a döntés nem érintette.

A TASZSZ hírügynökség szerint az ügyben először a főügyészség nyújtott be keresetet, miután a két közösségi médium több országban visszavonta tiltását az erőszakra buzdító üzenetekre vonatkozóan, feltéve, hogy azok csak az Vlagyimir Putyin orosz vagy Alekszandr Lukasenka belarusz elnököt, és az ukrajnai inváziót végző orosz csapatokat érintik. Ennek következtében az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) által blokkolt Instagram és a Facebook számára márciusban megtiltották, hogy üzleti tevékenységet folytassanak, valamint hogy irodákat működtessenek Oroszországban.

Az Instragramot erőszakra való felbujtás, a Facebookot orosz médiumok letiltása címén szankcionálták.

Az orosz főügyészség szerint az érintett oldalak nagymértékben befolyásolják a közvéleményt, maga a vállalat pedig alternatív valóságot hozott létre, amelyben gyűlöletet szított az oroszok ellen. A távközlési felügyelet a háború kitörése után már azzal vádolta a platforomokat, hogy hazugságokat terjesztenek az orosz hadseregről, miközben a valódi gond az volt, hogy nem törölték a hatóságok által kért, kényes tartalmakat. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) azért ragaszkodott a vállalat azonnali betiltásához, mert szerinte annak tevékenysége Oroszország és fegyveres erői ellen irányult.

A Meta előbb a tárgyalás elhalasztását, majd nyelvészeti szakvélemény elkészíttetését kérte azokról a nyilatkozatokról, amelyek a főügyészség kérelmének indokául szolgáltak, azonban elutasító választ kapott. A Meta nem a háború kezdetével került az orosz vezetés célkeresztjébe, hanem már jóval az előtt. A vállalat platformjainak blokkolási lehetősége már 2017-ben felmerült Oroszországban, ugyanis a vállalat nem tartotta be a személyes adatok helyi tárolására vonatkozó törvényt. Egy ehhez hasonló megállapodás egyébként az Európai Unióval is a küszöbön áll.

Kapcsolódó Teljesen leállhat a Facebook és az Instagram Európában Évek óta folyik a jogi procedúra.

Az orosz bíróság a mulasztás miatt többször is megbírságolta a közösségi hálózatot, amely a bírságokat ki is fizette. A helyzet az ukrajnai háború és a nyugati szankciók teremtette légkörben tovább éleződött. A Meta közösségi hálózatai megtiltották az orosz felhasználóknak, hogy reklámkampányokat indítsanak, az Instagram leállította a felhasználók oroszországi és ukrajnai követőire vonatkozó információk megjelenítését, és Stories funkcióban elkezdte címkézni az orosz állami média linkjeit tartalmazó történeteket. A Facebook az RT-hez, a Sputnikhoz és más, állami irányítás alatt lévő médiumokhoz is korlátozta a hozzáférést. A két közösségi platform csak VPN segítségével érhető el Oroszországban.

Lányi Örs további cikkei A segélyosztás új szintjére lépett a GoogleVilágméretű kávéhiány fenyegetDöbbenetes súlyú halat fogtak Walesben

The post Terrorszervezet lett a Meta Oroszországban first appeared on 24.hu.