:

Elon Musk oroszbarát béketervet hirdetett, majd leállított a Starlinket az ukrán fronton

Elon Musk oroszbarát béketervet hirdetett, majd leállított a Starlinket az ukrán fronton

Lassan nyolc hónapja tart már az orosz-ukrán háború, mely során nagy segítséget jelentett Ukrajnának az Elon Muskhoz kötődő SpaceX által biztosított Starlink műholdas internethálózata. A megsemmisült mobil- és internethálózatokat felváltó technológia azonban nem olcsó a világ leggazdagabb emberének sem, az Ukrajna számára biztosított 20 ezer egység eddig 80 millió dollárba (34,4 milliárd forintba) került Musk szerint, az év végére pedig akár a 100 milliót (43 milliárd forintot) is elérheti ez az összeg- írja a CNN.

A SpaceX emiatt figyelmeztette a Pentagont, amennyiben az amerikai hadsereg nem száll be a finanszírozásba, leállítják az ukrajnai szolgáltatást.

A levélben azt kérte a Twitter megvásárlásán fáradozó milliárdos cége, hogy a Pentagon vegye át a Starlink ukrán kormányzati és katonai használatának finanszírozását, ami a SpaceX állítása szerint az év hátralévő részében több mint 120 millió dollárba kerülne, a következő 12 hónapban pedig közel 400 millió dollárba. A vállalat közölte, nincs abban a helyzetben, hogy további terminálokat adományozzon Ukrajnának, vagy hogy a meglévő terminálokat határozatlan ideig finanszírozza. A vállalat által közölt hatalmas összegek túlzónak hathatnak a milliárdos által korábban említett számokhoz képest, ám ennek is van oka.

Az ukrán hadsereg parancsnoka, Valerij Zaluzsnij júliusban ugyanis egy titkos kérést intézett Musk felé, amelyben közel 8000 további Starlink-terminált kért a milliárdostól.

A levél tartalmára azután derült fény, hogy a közelmúltban széles körű Starlink-kimaradásokról számoltak be az ukrán fronton, főleg az ország oroszok által uralt keleti és déli régióiban. A témában jártas megszólalók szerint szeptember vége óta van baj a hálózattal, amely jelentősen gátolja az ukránok előretörését. Musk egy tweetben úgy reagált a kimaradásokra, hogy azok titkosított adatnak minősülnek.

Bad reporting by FT. This article falsely claims that Starlink terminals & service were paid for, when only a small percentage have been.

This operation has cost SpaceX $80M & will exceed $100M by end of year.

As for what’s happening on the battlefield, that’s classified.

— Elon Musk (@elonmusk) October 7, 2022

Elon Musknak nem ez az első olyan lépése, amely megkérdőjelezi Ukrajnához való lojalitását. Október harmadikán ugyanis a milliárdos szintén Twitteren vázolt fel egy béketervet, amely kísértetiesen hasonlít a Kreml kommunikációjához. Musk szerint Vlagyimir Putyin hajlandó lenne rábólintani, hogy beszüntesse a fegyverkezést, amennyiben Ukrajna feladná a Krímet, valamint a keleti Luhanszk és Donyeck régiók feletti ellenőrzést.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök erre válaszul számon kérte a milliárdost, kinek az oldalán is áll, amelyre Musk azt válaszolta, hogy továbbra is támogatja Ukrajnát, de fél az oroszok háborús eszkalációtól.

Egy, az ukrán kormány és Musk tárgyalásait jól ismerő személy közölte, az ukrán kormány pontosan tudja, hogy háborús erőfeszítéseik teljes mértékben a Starlinktől függenek. A szolgáltatás jövőjéről szóló döntés viszont egyedül Elon Musk kezében van, akit soha nem választották meg, senki sem döntött úgy, hogy hatalmat ad neki.

Ukraine-Russia Peace:

– Redo elections of annexed regions under UN supervision. Russia leaves if that is will of the people.

– Crimea formally part of Russia, as it has been since 1783 (until Khrushchev’s mistake).

– Water supply to Crimea assured.

– Ukraine remains neutral.

— Elon Musk (@elonmusk) October 3, 2022

Az elmúlt napokban egyébként arról is keringett egy pletyka, hogy a milliárdos az orosz elnökkel egyeztette le az általa közzétett béketerv feltételeit. Musk azonban kedden cáfolta ezt a hírt, mondván életében eddig csak egyszer beszélt Vlagyimir Putyinnal, mintegy 18 hónappal ezelőtt, és akkor sem Ukrajnáról volt, hanem „űrbéli dolgokról.”

No, it is not. I have spoken to Putin only once and that was about 18 months ago. The subject matter was space.

— Elon Musk (@elonmusk) October 11, 2022

Lányi Örs további cikkei Kisgéppel repülte át Amerikát egy vak nőA legolcsóbb Netflix csomag még nem jön MagyarországraHatalmas félreértés övezi a Chrome inkognitó módját

The post Elon Musk oroszbarát béketervet hirdetett, majd leállított a Starlinket az ukrán fronton first appeared on 24.hu.