:

Ez most a világ leggyorsabb internete

Ez most a világ leggyorsabb internete

Egy újabb fejlesztésnek köszönhetően még sebesebb lett a világ leggyorsabb internete. Az amerikai energiaügyi minisztérium tudósait és munkatársait kiszolgáló ESnet már 46 terabit/s sebességgel közvetíti az adatokat. Inder Monga, az ESnet ügyvezető igazgatója szerint az új hálózati sebesség nagyban segíti majd a kutatási hálózatok jobb felépítését – írja az Interesting Engineering.

Az ESnetet 1986-ban hozták létre, az elmúlt 36 évben pedig összekötötte az amerikai nemzeti kutatólaborokat, valamint az energiaügyi minisztérium legfontosabb eszközeit és szuperszámítógépeit. A hálózatot több ezer kutató használja rendszeresen. Mint a hvg felhívta a figyelmet, a kezdetek óta már többször frissítették a hálózatot, amely a legtuóbbi frisstés óta ESnet6 néven fut.

2021-ben 1,1 exabájt adat folyt át az ESneten, ami 1 153 433 TB-ot jelent. A forgalom nagyjából négyévente megtízszereződik.

A hálózat hozzávetőlegesen 24 ezer kilométer optikai kábelből áll össze, és az egész Egyesült Államokat keresztülszeli. Bár jelenleg ez a leggyorsabban működő hálózat, Japánban egy kísérlet során sikerült elérni az 1 petabit/s-os átviteli sebességet is. Ez 1000 terabit/s-ot jelent. A szakemberek azt várják, jelentős fejlődést érnek el az új hálózati sebességgel a génszekvenálás, valamint a rádióteleszkópokkal végzett kutatások során.

Lányi Örs további cikkei Műegerekre cserélik a kísérleti állatokat az Állatorvosi EgyetemenFontos képességet veszíthetnek el az erdők és az óceánok24 ezer éves, élő fajra bukkantak az örök jégben

The post Ez most a világ leggyorsabb internete first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés