Hatalmasat erősödött a forint múlt hét pénteken, utoljára 2009-ben láthattunk hasonló mértékű százalékos változást. Kár, hogy egy kétségbeesett jegybanki kármentő akció kellett hozzá. Megérte? Aligha.

Ha csak önmagában nézzük a csütörtök-pénteki fejleményeket, az MNB igazi profizmusról tett tanúbizonyságot. A legjobb pillanatban jelentett be a kamatemelésen túl is olyan változásokat, amelyek lelohaszthatják a forint elleni spekulációt. A legnagyobb hatást akkor lehet elérni egy intervencióval, ha nem árral szembe úszva dobják be, hanem ha fel tudnak ülni egy velünk egy irányba tartó hullámra. A forint lassan, de kitartóan gyengült, csütörtökön fordult és a kedvezőre váltó hangulatban lépett az MNB. A tökéletes időzítés bizonyára hozzájárult, hogy néhány pillanat alatt sikerült 430 tájékáról 417 alá erősíteni a forintot, amivel az elmúlt másfél hétben felvett összes forintellenes pozíció bukóba fordult.

Csak az érthetetlen, hogy egyáltalán miért volt erre szükség? Miért navigálta magát a jegybank olyan helyzetbe, hogy szinte pánikszerűen kellett közbelépnie rendkívüli kamatemeléssel a forint mellett?

Az MNB folyamatosan büszkélkedik azzal, hogy időben észlelte az inflációs veszélyt és elsőként kezdett szigorításba tavaly nyár elején. Ez moentán igaz, csak már az az első kamatemelési hullám is olyan jó magyaros furfangos volt. A népmesei okos leány lehet a minta, aki hoz is meg nem is, mindenesetre az MNB úgy szigorított, hogy közben lazított is, az alapkamatot emelte, közben állampapír-vásárlásokkal és hitelprogramjaival az ellentétes irányba húzott. Aztán jött az újabb barbatrükk: alapkamat elvesztette irányadó jellegét, helyette az egynapos betét rátája lett az effektív kamat.

Noha az infláció nem hogy nem akart csökkenni, de a várakozások folyamatosan és drasztikusan nőttek, a jegybank idén nyárig kétszer is eljátszotta, hogy a piaci várakozásokkal szembe menve lassítja a szigorítás ütemét. Mindkétszer begyorsuló forintgyengülés lett a válasz, amire hirtelen nagyobb kamatemelésekkel voltak kénytelenek válaszolni. Kihátráltak az egynapos betétes effektív kamatozásból is, engedték összeérni az alapkamattal, amely így újra irányadóvá vált.

Így érkezünk el a szeptember közepéhez, amikor a jegybanki kommunikáció az amerikaihoz hasonlóan kőkeménynek és egyértelműnek tűnt: szigorúak vagyunk és leszünk is, amíg le nem törjük az inflációt. A Fed ma is tartja magát ehhez, pont eleget bukott a hitelességéből azzal, hogy tavaly hosszú ideig megpróbálta ideiglenesnek láttatni az inflációt. Az MNB viszont újra úgy döntött a legváratlanabb pillanatban, hogy ideje lenne mégis kicsit belazulni. Eddig nem jött be, de most majd talán.

A sérülékenység ára

A mostani forintmentés közvetlen előzménye ugyanis az a szeptember 27-i döntés, amikor Matolcsy György személyesen jelentette be, hogy vége a kamatemelési ciklusnak, 13 százalék és nincs feljebb. Mert talán látszik az infláció csúcsa, meg talán közelebb kerültünk az uniós pénzekhez. Ez viszont totálisan ellentétes volt az előző napok kommunikációjával. Újra megpróbálkoztak azzal, hogy egyéb eszközökkel szigorítanak tovább, de a piac gyorsan ítélt, a forint újabb gyengülési hullámba kezdett. 

Fontos, hogy a forint ekkor újra elszakadt a feltörekvő devizák trendjétől. Maga gyengült, nem a nemzetközi hatások gyengítették, teljesen magyarspecifikus gyengülést láttunk.

Ez késztette lépésre az MNB-t most pénteken. Sokatmondó, hogy szeptember 27-én rendes kamatdöntő ülés volt és maga a jegybankelnök jelentette be a meglepő változást. Most ülések között, váratlanul jött a bejelentés és a kármentést Virág Barnabás alelnök kommunikálta.  

Érdemes megnézni, hogy mivel magyarázza a jegybank a bő két hét alatt bemutatott újabb 180 fokos fordulatát. Mi változott szeptember vége óta? Az inflációs adat megfelelt a várakozásaiknak, ez nem indokolást változást. Felhozzák viszont az egyre durvább mérleghiányt, ami azért fura, mert ez hónapok óta nyilvánvaló és köztudott probléma, ráadásul az európai tőzsdei gázárak az elmúlt hetekben estek és a kormány is összehozott az oroszokkal egy megállapodást a csúsztatott fizetésről. Ez ügyben tehát inkább javulást láthattunk.

Marad tehát a forint, amelyről azt mondja a jegybank, hogy a gyengülése veszélyezteti a középtávú inflációs célját, piaci stabilitás nélkül nem lesz árstabilitás se. Így igaz, ezzel mindenki egyetért. Csak felmerül a kínzó kérdés, hogy akkor eddig ez miért nem volt szempont? Éveken át az MNB gyengítette tudatosan az ultralaza monetáris politikájával a forintot. De oké, legyen ez a régmúlt, spongyát rá. Arra, hogy a forintot nagyon fontos lenne megfogni, régóta elég sok szakember felhívta a figyelmet. Ehhez képest 400 közeléből indulva a 430-as szintekre is jórészt maga a jegybank lőtte fel az árfolyamot azzal, hogy szeptember végén a kamatemelés leállításával felhívta keringőre a spekulánsokat. Akik köszönték szépen és örömmel elfogadták a felkérést. 

Most tehát újra nagy szigor van, némi kihagyhatatlannak tűnő trükkel: megint elválik az effektív kamat az alapkamattól. Csak még a pénteki ugrás ellenére is jóval gyengébb forint és ismét téma a jegybanki hitelesség elvesztése. Megérte? Aligha.

A mostani intézkedések után most van rá esély, hogy egy darabig megúszhatjuk újabb forintmélypontok nélkül. De ettől még tény, hogy

a piac ítélete szerint Magyarország a légsérülékenyebb a régióban.

Itt szükséges tartósan is a legmagasabb kamatot adni ahhoz, hogy a helyi deviza inflációs spirálba vezető gyengülését megakadályozzák. A különutas oroszpárti magyar kormánnyal szembeni bizalmatlanságot rövid távon szinte lehetetlen helyreállítani, ezzel minden eddiginél jobban felértékelődik az uniós források érkezésének kérdése. Már csak azért is, mert a mostantól energiavásárlásra használt devizatartalék visszaépítéséhez is létfontosságú, hogy megnyíljon a brüsszeli pénzcsap. De még mindig nem egyértelmű, hogy az ígéreteken túl mennyire elkötelezett ez irányba a kormány.

The post Újra menteni kellett a forintot. Megérte? Aligha appeared first on Forbes.hu.