„Legyen béke, Putyin meg kapjon egy nagy szőrcsomót” – mondja egy gyerekszáj a krími válságról, miközben a macskáját simogatja. Nem biztos, hogy kell ennél nagyobb igazság, de a The Long Breakup című dokumentumfilmből még sokkal többet megérthetünk Ukrajna küzdelméről az identitásáért, ami közel sem volt olyan egyértelmű 20 éve, mint ma. 

– Nem zavar, hogy én oroszul kérdezlek, te pedig ukránul válaszolsz?

– Megértjük egymást, nem? 

Ekkor már hosszú percek óta beszélget egymással egy harkivi újságíró és lvivi galériatulajdonos arról, mást jelent-e nekik az, hogy mindketten ukránok. A kérdés más nemzeteknél sem irreleváns, de az ukránoknál létkérdés. Oroszország évtizedek óta építi politikáját az ukrán identitás kétértelműségére játszva. 

Legyél jobb! Nyáry Luca 9 perc olvasás

Odajött hozzám egy kislány, és egy percen keresztül szorítva ölelt magához – így segítik a magyar civilek az ukrán menekült gyerekeket

Üzlet Gólya Ágnes 5 perc olvasás

„Őszintén, de csak annyit, amennyit kérdez” – így tanít három, egymástól nagyon különböző iskola a háborúról

Interjú Zsiborás Gergő 41 perc olvasás

A háború 24 órás prémium médiafelület Putyinnak – nagyinterjú a magyar mozgástérről és Ukrajna jövőjéről

Katya Soldak, az amerikai Forbes újságírója Harkivban született, tanult és dolgozott, majd húszas évei elején az Egyesült Államokba költözött, azóta is ott él. Lvivi látogatása a The Long Breakup című dokumentumfilmje egyik állomása. A filmben Katya beutazta az országot, felkereste fiatalkora fontos helyszíneit és embereit, hogy arról beszélgessen róluk, mit jelent ukránnak lenni. Mert az erre a kérdésre adott válasz sokáig nem volt olyan egyértelmű, mint ma, amikor 8 hónapja harcol az ukrán hadsereg az oroszok ellen.

„Évekkel azután, hogy az Államokba költöztem, két forradalom és egy háború a hazámban arra kényszerített, hogy szembenézzek Ukrajna múltjával, miközben az épp a jövőjéért harcol”

– mondja Katya a filmben. 

Így hát 14 évig, 2005-től 2019-ig filmezte, mi történik Ukrajnában. A februári orosz invázóig már nem jutunk el, de végignézzük a 2004-es narancsos forradalom tüntetéssorozatait, Juscsenkó, Janukovics, Timosenko és Zelenszkij megválasztását és hatalmi harcait, a vérfürdőbe torkolló 2014-es Majdan-forradalmat, a Lenin-szobor ledöntését, a Krím annexióját. Mindeközben Katya bemutatja családja és legközelebbi barátai eltérő nézeteit, dilemmáit, és mi lassan megértjük, hogy a nagy geopolitikai változások hogyan hatnak az emberekre a mindennapjaik szintjén. 

Orosz gyökerekkel ukránnak lenni

Katya oroszul beszél, a Szovjetunióban nőtt fel, gyerekkora minden nyarát egy orosz kisvárosban, Petrovskyban töltötte orosz nagymamájánál. Édesanyja, Nina egy szovjet gyárban dolgozott, ahol a hivatalos narratíva az, hogy mentőautó-szirénákat gyártanak, de a valóság az, hogy tengeralattjáró-alkatrészek készülnek a hadseregnek. Édesapja a válás után Amerikába költözött, nevelőapja hithű kommunista múlttal erősen oroszpárti, de a szovjet rendszer drasztikusan befolyásolta több családtagjának is az életét. Ukrán dédnagymamája beleszeretett egy harkivi ukrán férfiba, de egy kommunista tiszt szemet vetett rá, és ultimátumot adott neki, hogy ha nem megy hozzá feleségül, Szibériába küldi a férfit. Ez a kommunista tiszt lett Katya dédnagyapja.

Másik, belarusz-lengyel dédnagyapja egyedül gondoskodott lánytestvéreiről tanári fizetéséből, a legkevésbé sem volt szovjetbarát, de a párt utasítására hivatásos katona lett belőle, csak így tudta megakadályozni, hogy ne tegyék állami gondozásba a testvéreit. Többszöri kiugrási kísérletek ellenére katonaként élte le életét, ott volt a megszállók között Kelet-Németországban és a Baltikumban, és ezek az évtizedek nyomot hagytak az elméjén és a lelki világán is. 

„Ezek a történetek csak az én családomról szólnak, és akkor még nem beszéltünk arról a rengeteg nehézségről és szenvedésről, amit egy generáció élt át. És amit Oroszország most csinál, az nagyon hasonló.”

Katya Soldak, az amerikai Forbes újságírója, a film rendezője. Fotó: Imdb

Az identitás nem a múltról szól

Katya a film egy pontján Timothy Snyder történészt is beavatja a dilemmáiba az ukrán identitásról, akitől elhangzik a film egyik kulcsmondata. 

„Az identitás nem az ország múltjáról szól, és nem lehet eldönteni több ezer kilométerről. Az identitást azok a döntések adják, amelyek az ország jövőjéről szólnak. Arra építed a jövődet, amiről elhiszed, hogy építeni lehet rá.” 

E tekintetben Ukrajna választása magáért beszél Katya szerint. Az ország mindig a demokrácia felé húzott, hatszor választottak új elnököt, míg Oroszországban csak egy volt. „A független Ukrajnában jártam iskolába. Olyan történelmet tanultam, amit nem a szovjetek írtak. Tanultam ukrán írókról, költőkről, akik a Szovjetunió idején tiltva voltak. Azóta sok gyerek szabad információn, nem a szovjetek által cenzúrázott történelmen nevelkedett. Lehet, hogy nem is gondolnak rá. Ők csak ukrán állampolgárok, ukrán emberek. Az identitás már megvolt. Csak mindig is része volt ennek a politikai harcnak.”

Az identitás érzelmi oldalát már egy Minnesotába emigrált ukrán nénitől halljuk, akivel Katya ukrán szuvenírboltjában beszélget. „Számomra ez nem egy intellektuális kérdés. Egyszerűen ukránnak neveltek. Meghallom az ukrán zenét, és megmozdul bennem valami, ennyi.”

Az ukrán identitásról alkotott vélemény a családja és a barátai körében is megváltozik a 14 év során, amíg a film készül. Nevelőapja, Alex a film elején kimondja, hogy nem ismeri el a narancsos forradalmat, 2004-ben a Moszkva-párti Janukovicsra szavaz. Gyerekkori barátja, Sasha a film egy pontján kimondja, a Krím nem Ukrajna része (akkor, amikor még hivatalosan is Ukrajnához tartozott). Édesanyja apolitikusabb, de eleinte ő is oroszpárti politikusokra szavaz, majd a Majdan-forradalom után már azt mondja, „egy népnek joga van eldönteni, hogy Putyin tatár jövőképével vagy Európával akar tartani. Akkor is joga van eldönteni, ha még 50 évig tart.” Nevelőapja a film végére büszkén vallja magát ukránnak, Sashával azonban végleg megszakad a kapcsolata.

„Több ezer kilométernyi távolság nem tudta megszakítani a barátságom Sashával, de úgy tűnik, a politika igen.”

Egyszer talán visszaköltözik Ukrajnába

A film azzal ér véget, hogy Zelenszkijt megválasztják elnöknek 2019-ben, így nem jut el a februári orosz invázióig, de Zoomon utolérem Katyát, hogy a háborúról kérdezzem. A szülei már vele vannak Amerikában, de sokáig nem akarták belátni, hogy ott biztonságosabb, nem hitték el, hogy végül háború lesz. Amikor az lett, már nem volt fontos, hogy kinek volt igaza, kinek nem, csak az számított, hogy kijussanak az országból.

Katya újságírói pontossággal, de az érintettek félelmével követte az eseményeket, a háború előtt is. „Csináltam interjúkat katonai szakértőkkel a lehetséges kimeneteléről, és mindenki azt gondolta, hogy az orosz hadsereg katonai objektumokat fog célba venni, talán infrastruktúrát, hidakat, raktárakat, erőműveket bombáznak. És lehet, hogy ez civileket és érintene, hiszen a stratégia nem biztos, hogy szuper pontos. De soha senki nem mondta, még a hipotetikus forgatókönyvben sem, hogy Oroszország civileket fog bombázni. Kórházakat, lakónegyedeket, ahol biztosan nincs katonai felszerelés. Hogy civileket, nőket, gyerekeket és időseket fognak megölni és megkínozni, majd tömegsírokba temetni őket. Ezt nem látták előre.”

A Forbesnál ő tudósít a háborúról, napi szinten követnie kell az eseményeket, fotókat kell válogatnia, ahol minden nap szembesül a borzalmakkal.

„Ha mindenre érzelmileg reagálnék, nem hiszem, hogy képes lennék végezni a munkámat. Ez csak munka. De én is ember vagyok. Szóval időnként, amikor a dolog mértéke elhatalmasodik rajtam, az egyszerűen elképzelhetetlen.

Nem is a szülővárosomról vagy a családomról van szó. Egy 40 milliós nemzetről van szó, amelyet minden ok nélkül megtámadott a szomszédja. Gondoljatok csak bele. Ez nem csak egy információ”.

Több ebből Rábólintott a GVH: Pintér Sándor volt üzlettársaihoz kerül az állami cég, amiben Mészáros is érdekelt Közel a rák elleni vakcina, 8 év múlva már akár beadható is lesz – mondják Karikó Katalin cégénél

A film végén Katya azt mondja, egyszer talán visszaköltözik Ukrajnába. Még ma is így gondolja, és őszintén hisz nemcsak az ukránok győzelmében, de egy orosz rendszerváltás lehetőségében is. „Nem vagyok külpolitikai elemző vagy diplomata. Újságíró vagyok, aki sokat olvas, sokat beszél másokkal, és már jó ideje követi ezt az egészet. Nem tudom elképzelni azt a jövőt, ahol Oroszország ezzel a rezsimmel, még ha egy másik elnökkel is, de ugyanolyan típusú rezsimmel vissza tudna kerülni a nemzetközi színtérre a szokásos üzletmenet mellett. Nem lehet üzletet kötni egy nukleáris fegyverekkel rendelkező diktatúrával, amelyik ennyire agresszív és minden nemzetközi törvényt megszeg. És remélhetőleg ezzel a nagy felfordulással, amit Oroszország most átél, elindulnak bizonyos folyamatok, amelyek végül lebontják ezt a rezsimet.”

A teljes filmet angol felirattal itt lehet megnézni.

The post Búvópatak volt, Putyint is elsodró folyó lehet az ukránok fő fegyvere appeared first on Forbes.hu.