:

Betelt a pohár a népszerű budai szülészosztályon – nem csak az új szabály miatt

Meg fog szűnni a szabad szülésznőválasztás a Szent Imre kórházban. A rendezetlen bérek is ugyanúgy közrejátszhatnak a felmondási hullámban.

28 szakdolgozóból 14 mondhatott már fel a Szent Imre kórház szülészeti osztályán – írja információi nyomán a Népszava. A lap szerint a hiányzókat egyelőre házon belül, dolgozóvezényléssel próbálja menteni az egyes műszakokban a kórház.

Előzmények

Hétfőn derült ki, hogy az intézményben megszüntetik a szabad szülésznőválasztást. Kedden már arról lehetett hallani, hogy a döntés okán tízen távoznak is Budapest egyik legnépszerűbb szülészeti osztályáról.

A jövőben nemcsak orvost, bábát sem lehet választani a szüléshez, november elejétől csak a szülés idején műszakban lévők közül lehet segítőt választani.

Annak a szakdolgozónak, akinek a munkaideje lejár, el kell hagynia az osztályt.

Rendezetlen bérek

A Népszavához eljutott levél szerint nem csak az új szabályok állhatnak a felmondások hátterében: a szülészeti és nőgyógyászati osztály szakdolgozói már július 14-én írtak a követeléseikről az egészségügyi intézmény vezetésének. Hasonló bérrendezést akartak, mint ahogy az a diploma nélküli műtősnők esetében történt, akik akár kétszer annyit kereshetnek, mint egy diplomás szülésznő. Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFÖ) elvileg október elejére ígért választ az érintettek levelére.

A Szent Imre reakciója

A Szent Imre kórház menedzsmentje azt nyilatkozta, ők továbbították az OKFÖ felé a szakdolgozók kéréseit, javaslatait, „válaszuk szerint a bérkövetelés az intézmény költségvetéséből, a szükséges pénzügyi fedezet rendelkezésre állása esetén lett volna teljesíthető, erről a dolgozókat is több alkalommal tájékoztattuk”.

„Az idei költségvetésből a megnövekedett költségek miatt

nem tudtunk elkülöníteni fedezetet, de továbbra is keressük a megoldást.

A Szülészeti-és Nőgyógyászati Osztály szakdolgozói ugyanakkor a jogszabályi előírásoknak megfelelően a szakterületük szerint előírt maximális pótlékot kapják a kórháztól. 2022. november 1-től a szabad szülésznőválasztás úgy tudjuk biztosítani, hogy a szolgálatban lévő szülésznők közül a kismama kiválaszthatja azt, akinek az együttműködését szeretné kérni a szülés alatt.”

The post Betelt a pohár a népszerű budai szülészosztályon – nem csak az új szabály miatt appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés