:

Leépítések és új befektetési kör egymás után – mindent átrajzol a válság a magyar sikercég életében

Leépítések és új befektetési kör egymás után – mindent átrajzol a válság a magyar sikercég életében

Két fontos mérföldkő történt gyors egymásutánban az egyik legforróbb magyar startup, a Shapr3D életében. Egy új, 14,5 millió dolláros befektetési kör és az első komoly leépítési hullám. Eddig is konzervatívabban építették magukat a startupok zöménél, azt remélik, ez most, a válságban még jobban kifizetődik.

Forbes Tech Summit

Csanády István, a Shapr3D CEO-ja is ott lesz a Forbes Tech Summiton november 11-én a CEU épületében. A rendezvény társházigazdája – Galambos Márton főszerkesztő mellett – Balogh Péter lesz. További vendégeink | Program | Jegyek 

„Egy évvel ezelőtt olyan volt tőkét bevonni, mint helikopterrel felrepülni a Mount Everest csúcsára. Ma olyan, mint megmászni a Mount Everestet oxigénpalack nélkül”

– mondja Csanády István, a 3D tervezőszoftvert fejlesztő Shapr3D alapító-ügyvezetője arról, milyen körülmények között dolgoztak az utóbbi hónapokban egy új befektetési körön. Ezért olyan büszke arra, hogy 14,5 millió dollárt vontak be egy néhány napja zárt Series B körben, amit az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) befektetési alapja vezet. 

Tartaléknak kell

A kör a következőképp állt össze: 4,5 millió dollárt kaptak még tavaly convertible loan, azaz tulajdonrészesedésre váltható tagi kölcsön formájában, mellé jött a 10 millió dollár klasszikus tőkeinjekcióként. A kört az EBRD alapja vezeti, de többi befektetőjük, így a Creandum, a Point9 Capital, a Speed Invest, a Life Line Ventures és az Adjacent is jelentős részt vállalt a körben. 

A kör viszonylag kicsi egy „szokásos” Series B-hez képest, ami inkább 20 millió dollár körül kezdődik. Két céljuk volt vele, az egyik, hogy keveset híguljanak az alapítók, ami sikerült, az ilyen fázisban átlagos 15-25 százalékos hígulásnál jóval kevesebb részvényt kellett eladniuk. A másik, hogy olyan tartalékuk legyen ezzel a körrel, ami akkor is biztonságot ad, ha tartósan rosszra fordulna a pénzügyi környezet, és a cég elveszítené árbevétele jelentős részét.

Jelenleg legalább öt évre elég tartalék van a Shapr bankszámláján.

Az EBRD alapja vezette az Orosz Bálint-féle Craft szeptemberi, 12 millió dolláros befektetési körét is. „Azért is nagyon jó partnerek, mert rengeteg pénzük van. Ilyen időkben a legjobb egy atom biztos háttérrel rendelkező partner” – mondja István. Orosz Bálint szeptemberben hasonlóan nyilatkozott a bank befektetési alapjáról a Forbesnak, akkor azt mondta, „a pénzügyi feltételek voltak a legmeghatározóbbak, de növekedési és szakmai oldalról is nagyon erős a befektetői csapatuk.”

Mindig pragmatikus, de ez megviselte

A növekedési fázisban lévő cégek, mint a Shapr3D, jobban ki vannak téve a tőzsdei cégértékeléseknek, mint a korai fázisban lévők. Ha a növekedési fázisban száll be egy befektető, már arra gondol, hogy ahhoz, hogy ő ebből valamikor pénzt lásson, vagy felvásárlás, vagy IPO kell. És ha a tőzsdéken rossz bőrben vannak a cégek, a jövő nem kecsegtet nagy megtérüléssel. 

„Nem azt mondom, hogy meglepetésként ért bárkit is, az elmúlt két évben teljesen egyértelmű volt, hogy buborékban vagyunk. Ami meglepő volt benne, az az, hogy milyen gyorsan történt. Arra senki nem számított, hogy három hónap alatt akár 80-90 százalékot is beeshetnek a tőzsdei cégértékelések” – mondja István. 

Egy másik érett fázisú, sikeres magyar startup, a Bitrise múlt héten mondta el a Forbes.hu-nak, hogy munkatársai 14 százalékát kellett elengedniük, miután azt látták, hogy az egy főre jutó bevétel aránya felborult az Excelben. Hasonló lépésre kényszerült a Shapr3D is, reagálniuk kellett arra, hogy a következő két év jelentősen máshogy néz ki az elmúlt két évüknél, és ez a változás már nemcsak a menedzsment, hanem a munkatársaik életében is érezhető lesz.   

„Nagyon-nagyon erős csapatunk van, ezért nagyon nehéz lett volna felülről eldönteni, kitől váljunk meg” – mondja István. Úgy döntöttek, megosztják mindenkivel, hogy nehéz két év áll a cég előtt, és ez másfajta elszántságot igényel az eddigieknél. „Gyakorlatilag azt mondtuk, hogy aki erre hajlandó, az maradjon, aki viszont nem, annak adtunk egy elég nagyvonalú csomagot, amivel szabadon föl lehetett állni.”

Körülbelül a csapat 15 százaléka ment el a cégtől, nagyobb része magától, kisebb részéről a vezetőség döntött.

A Shapr3D-nél eddig is nagyon magas volt a bekerülési és a bentmaradási szint is, szerte az iparágban ismertek a szigorú HR-gyakorlataikról, és nem volt annyira kirívó, hogy valakitől elbúcsúznak, ha nem úgy teljesített, ahogy várták.

Interjú Zsiborás Gergő 14 perc olvasás
Fehér Gyula: A rezsicsökkentés az alapjövedelem korlátozott megvalósulása
Interjú Gólya Ágnes 19 perc olvasás
A szabadságért 20-30 évente meg kell küzdeni – a világra váró kihívások Simó György szemével

A leépítési hullám azonban a mindig pragmatikus Istvánt is megviselte. „Borzasztóan nehéz volt. Mi alapvetően egy irodába járós csapat vagyunk, ahol szorosabbak az emberi kapcsolatok, mint egy remote cégnél. Egy ilyen környezetben a leépítés is máshogy hat.

Ha mi felveszünk valakit, akkor a legtöbb esetben azzal a meggyőződéssel vesszük fel, hogy nálunk sikeres tud lenni. És az, hogy én ezt 15 embernek nem tudtam teljesíteni, az egy csalódás vezetőként.”

Munka nélkül senki sem maradt, a piac úgy szívta fel a képzett shaprösöket, „mint száraz szivacs a vizet.” A fizetéseken viszont nem csökkentettek, sőt, az ár-bér spirál a Shaprnél is elindult. Régi krédójuk, miszerint minden munkatársuk törekedjen a naponta nettó nyolc produktív órára, újra előtérbe került. Nem állnak ott stopperrel, de benne van a cég kultúrájában a pörgés. 

Mégsem jó, ha eladunk két dollárt egy dollárért

Istvánnak elég határozott elképzelései vannak a válság kibontakozásáról, a tisztító hatásainak pedig még örül is. Úgy látja, már tarthatatlan állapotok uralkodtak a startuppiacon. Az elszállt értékelések, az ingyen pénz és az óriási fluktuáció mellett megfeledkeztek a vállalkozók a hatékonyságról, az ütőképes csapatépítésről és a fenntartható pénzügyekről. „Mostanra hirtelen az egész világ egy őrültből roppant pragmatikussá vált.

Kiderült, hogy mégsem olyan jó az, ha eladunk két dollárt egy dollárért”

– mondja az eddig is a konzervatívabb üzletfejlesztésben hívő alapító. 

Egyik legtapasztaltabb igazgatósági tagjuk szerint akár az is előfordulhat, hogy a korai fázisú startupok 80-90 százaléka lehúzza a rolót a következő két évben. És ezen kívül gyakorlatilag mindenki, aki nem képes normalizálni a cash flow-ját, mert ahhoz szokott, hogy mindig jön új forrás.

Az covid elmaradó válságának eufóriájában a piac ötven, vagy akár százszoros árbevétel-szorzókon adta a cégértékeléseket, így a befektetéseket is. Az ötvenszeres szorzók mára inkább tízszeresre szelídültek, tehát ahhoz, hogy megtartsák azt a cégértékelést, amit ötvenszeres szorzón elértek, ötször annyi árbevételt (nagy árréssel) kell produkálniuk. 

Több ebből Nem félnek a válságtól, minden piacon nyereségesek – elkelt a magyar programozóiskola nagy része Fehér Gyula: A rezsicsökkentés az alapjövedelem korlátozott megvalósulása

István a leépítések után kezdett dolgozni a befektetési körön, a term sheetet négy hónapja írták alá, a leépítések pedig nyár elején történtek. Alig égetnek most tőkét, a sales számain egyelőre nem látszik a válság, lassabban, de nő az árbevételük.

Termékfejlesztésük most másfajta logikát igényel, mint eddig, arra kevesebb forrás jut, de sok olyan változásra kényszerültek most rá, ami alapvetően jó, csak eddig nem volt szem előtt.

„Mindent gyorsabban döntünk el, amin ezelőtt két ember volt, most egy ember van, de persze ezt csak olyan csapattal lehet megcsinálni, akit akár ledobhatnál San Franciscóban is, és megállná a helyét.”

Mivel elég korán lépték meg a leépítést, különösen sokkoló volt a csapatnak a vezetőség döntése.

Azóta a piac többi szereplője is tett hasonló lépéseket.

„Azóta a morál nagyon megerősödött, és összességében egy optimista és ambiciózus csapatunk van, mindenki izgatott, hogy mire leszünk képesek a következő években. Mert a következő időszak tényleg nagyon izgalmas lesz, rengeteg dolog fog végre beérni amin évek óta dolgozunk. Én nagyon várom.”

The post Leépítések és új befektetési kör egymás után – mindent átrajzol a válság a magyar sikercég életében appeared first on Forbes.hu.