:
Breaking News

Leépítésbe kezd az ország legnagyobb munkáltatója

300 alkalmazottját bocsátja el a Magyar Posta.

Csoportos létszámleépítést jelentett be a Magyar Posta. Összesen nagyjából 300 embert bocsátanak el Budapesten, valamint Pest, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, számolt be az MTI. A Magyar Posta az ország legnagyobb munkáltatója, 2022 januári létszámadatok szerint 27 680-an dolgoznak itt.

Több ebből Musk vs. Twitter: az év tech üzletének teljes története Tisztogatással kezdett, és rákapcsol – így változik meg a közösségi platform élete

A közleményben azzal indokolták a lépést, hogy sikerült hatékonyabbá tenni a működésüket. A leépítés „a végrehajtásban dolgozó munkavállalókat nem érinti”.

Ezzel együtt bejelentették, hogy az energiafelhasználás csökkentése érdekében 366 postahivatalt zárnak be ideiglenesen, összesen 210 településen. Az itt dolgozó 740 ember nem veszíti el a munkáját, mindenkit más postára irányítanak. 

The post Leépítésbe kezd az ország legnagyobb munkáltatója appeared first on Forbes.hu.