Szokatlanul nagy tömeg gyűlt össze 1980 szeptemberében a budapesti Kulich Gyula téri pszichiátriai klinika udvarán. Nagyjából kétszázan vártak az Orgazmus Kék Fényben című jótékonysági koncertre, de nem mindenki tudta, pontosan ki fog zenélni. A plakáton csak a műsor figyelemfelkeltő címe, a számlista, egy mondat („Ha valóban a jövőből jöttél, tégy brutálissá, de szelíden, hogy ne fájjon”) és öt név volt olvasható: M. Jenő, M. Péter, K. László, S. Lajos és S. András. A koncerttel a pszichiátrián fekvő fiatalok drogproblémáinak kezelésére gyűjtöttek, az underground bandát pedig értelmiségi, rendszerkritikus fiatalok alkották. Ők voltak az URH, és bár a következő évben már fel is oszlottak, mégis mint a korszak meghatározó formációja vonultak be a rockzene-történelembe.

A dobszerkó mögött Salamon András ült, és szentül hitte, hogy nagyszerű jazzdobos is lehetne belőle. A baj csak az volt, hogy a filmeket még a zenénél is jobban szerette. Kisgyerekkorától kezdve játszott filmekben, feltűnő fizimiskája, vörös haja, szeplői és ösztönös tehetsége miatt kézről kézre adták a rendezők. A színészetbe nem, de a forgatások misztikus világába menthetetlenül beleszeretett.

„Nagyon sok ember intenzív munkája, ordítozása, pátyolgatása, figyelme mentén valami megszületik. Nekem ez a dolog egyszer csak már nem volt sem ismeretlen, sem romantikus. A létezésemhez tartozott” – mondja mosolyogva a Benczúr utcai polgári lakásban, a Lumiere Filmiskola főhadiszállásán. A lázadódobos-múlt már csak a mondatai eszességén érződik, elegáns és udvarias, tele történetekkel. Éppen festik az iskolát, és mivel nincsenek diákok, olyan az egész, mintha csak András renoválná a lakását. „Felépítettük, vigyázunk is rá” – mondja.

András, ezt felejtsd el!
Hiába szeretett bele korán a szakmába, sokat tett azért, hogy ne legyen belőle filmes. Amíg az általános iskolában azért voltak konfliktusai, mert tanárai szinte többször látták a mozivásznon, mint a tanórákon, főiskolás évei alatt az underground zenei közeg szippantotta be, és fűtötte fel elégedetlenségét a Színház- és Filmművészeti Főiskola mestereivel. Kameraman szakon tanult, Zsombolyai János osztályában, ám izgalmasabbnak tartotta a civil életét, oktatói viszont több tiszteletet, lojalitást vártak volna tőle.

1986-ban úgy döntött, felfüggeszti a tanulmányait, és nem építi tovább a hagyományos filmes karrierutat. Bécsbe költözött, egy számítógépes cégnél keresett a 80-as évek filmiparához képest rengeteg pénzt, és szabad idejében mást sem csinált, csak olvasott, moziba járt és írt. Termékeny emigrációjából 1989-ben költözött haza, és kezdte el filmográfiáját mint játék- és dokumentumfilm-rendező, operatőr és forgatókönyvíró.

Egykori osztályfőnökével az ellentétek tiszteletté érhettek, mert amikor Zsombolyai felhívta, hogy tanítson filmrendezést a színművészeti rendezői és producerosztályaiban, azonnal igent mondott. Többek között Mundruczó Kornélt, Tóth Barnabást, Petrányi Viktóriát és Balika Gergőt oktatta abban a Szentkirályi utcai épületben, ahol ugyanaz volt a portás és ugyanolyan volt a linóleum szaga, mint az ő idejében. A laza, a diákokhoz képest nem túl idős tanár szerepkörében komfortosan érezte magát, és mindig olyan témákat akart tanítani, amik hiányoztak a képzésből.
András pályafutása során harminc–negyven dokumentumfilmet forgatott a társadalom perifériájára szorultakról, sok időt töltött olyan helyzetekben, amibe az emberek többsége sohasem kerül. Börtönökben, hajléktalanszállón, szeméttelepen, koldusmaffiában, koldusgyerekek között, szegregátumokban filmezett, de sosem csúszott össze benne a filmes és a szociális munkás szerepe. „Nem azért csináltam filmet a szegényekről és az elesettekről, mert jó ember vagyok, hanem azért, mert hiú és sikerre vágyó filmes vagyok. Teljesen hamis és diszfunkcionális dolognak tartom az emberi jóságból kigondolt filmezést.“

Egy idő után megfogalmazódott benne, hogy most már illő lenne nemcsak az életművét építeni, hanem valamit vissza is kéne adni ezeknek a közösségeknek. Két építésszel, Holczer Veronikával és Soltész Judittal létrehozta a Roma Filmiskolát, azzal a céllal, hogy a filmezés csapatmunkájával járó instant sikerélményből írni-olvasni nem tudó, szegény gyerekek is magukkal vihessenek olyan kompetenciákat, amiket akár villanyszerelőként vagy árufeltöltőként is hasznosíthatnak.
„Egy jó filmforgatáson ugyanolyan felemelő fodrásznak lenni, mint rendezőnek. Ha jó helyre teszed a tollat, meglátszik, hogy te jól végezted el a feladatod, ezt megköszönik neked, és ez olyan fontosságérzetet ad, amit azok a gyerekek életükben nem tapasztaltak.” A Roma Filmiskoláról film is készült, de hiába törölgették a szemüket a döntéshozók meghatottságukban Budapesten és Brüsszelben is, hiába írta doktori disszertációját András ebben a témában, hogy akadémiai háttérrel is erősítse a Roma Filmiskola alapjait, fáradozása nem járt sikerrel. Kezdeményezése támogatók hiányában lassan feledésbe merült.

2012-ben aztán a filmszakma egy másik hiányosságára, a filmszínészképzésre indított iskolát Go To Casting néven, mert úgy látta, a színházas tanárok túl későn és nem eléggé engedik a filmrendezők kezei közé színészhallgatóikat. „A teljes finanszírozási modell arra épült, hogy mindig lesz annyi tehetséges és fizetőképes diák, akik elő tudnak teremteni a zsebükből elegendő pénzt ahhoz, hogy reprezentatív körülmények között, élvonalbeli, VIP kategóriájú tanárokkal működtessünk egy akkreditált intézményt hat féléven át. Bárki, aki nálam jobban ért az üzlethez, azonnal azt mondta volna, hogy András, ezt felejtsd el!”

Salamon András leghíresebb filmjei:

Zsötem (1992) Közel a szerelemhez (1999) Getno (2004) Nemzeti dokumentumfilm (2014)

Kétszázmilliós befektetés
Lett valaki, aki szólt neki. Régi, a 70-es évek óta jó barátja, Jávor Tamás amerikai környezetben szerzett finomabb üzleti vénát és szemmel látható vagyont ingatlanfejlesztésekből és más vállalkozásokból, és hajlandó volt ebből András újabb iskolájának indulását finanszírozni. „Még a 90-es években láttam az egyik rövidfilmjét, a Meséld el címűt, amiből világos lett, hogy nagy formátumú művésszé vált, amióta nem találkoztunk. Tiszteltem benne, hogy a tehetségét arra is fordítja, hogy a következő generációt tanítsa olyan időszakban, amikor a filmezés elé egyre nagyobb akadályok gördülnek. Szerettem volna beszállni a magam eszközeivel” – mondja Tamás.
András Tamással és kollégájával, Incze Ágnessel megalapított egy filmes hiányszakmákra specializálódó iskolát, és a mozgókép atyjairól, a Lumière fivérekről nevezték el. Az egyszemeszteres képzésen képeztek scriptest, vágóasszisztenst, kameraasszisztenst, rendezőasszisztenst és segéd­operatőrt – nem művészeket, hanem kompetens technikai szakembereket akartak, akik pillanatok alatt elhelyezkednek a filmiparban.

Merthogy a Lumiere fejlődésével gyakorlatilag párhuzamosan szaporodtak a hollywoodi bérmunkák Magyarországon, és kétszázmilliárd forintos iparág lett belőle. Egyre nő az itteni forgatások időtartama (nem ritkák a 150–180 napos munkák sem egy filmnél), így megnőtt a munkaerőigény. A kereslet a béreket is felhajtotta, a végzett lumiere-es diákok közül az ügyesebbek két-három heti munkával visszakeresik az iskola 540–740 ezer forintos tandíját egy forgatáson.

Lázár Kristóf rendezőasszisztensnek jelentkezett a Lumiere-be. Későn talált a filmes pályára, de az iskola elvégzése után egyből kapott gyakornoki helyet egy nemzetközi cégnél, és azóta kézről kézre jár a produkciók között. „A Lumiere miatt értettem, mi történik a díszletben – mondja –, be tudtam kapcsolódni, ami a legfontosabb dolog egy filmforgatáson. Nemcsak az iskolában ültünk, hanem terepen gyakoroltunk, miközben a szakma legaktívabb része adott tanácsokat.”
2021-től már művészképzéssel is foglalkoznak Andrásék: színészetet, forgatókönyvírást, rendezést, vágást, operatőri és produceri mesterséget is lehet tanulni a Lumiere-ben. Hasonlóan az egykori Filmművészeti 6 × 6-os képzéséhez, ahol a rendezők, forgatókönyv­írók, vágók, operatőrök, hangmesterek és gyártásvezetők szorosan együttműködve tanulnak, a Lumiere-ben ingyen áthallgathatnak a művészképzésben részt vevők.

A Színművészeti ledózerolása nagyon rosszul érintette Andrást. „Nektek még csak nem is térkép e táj, csupán egy bontási tervrajz, ingatlanmutyi. Nekünk alma mater, nektek egy parancs: a múltat végképp eltörölni. De mi emlékezni fogunk. Nemcsak a Vas utcára, a Rákóczi útra, hanem a ritkábban emlegetett Szentkirályi utcára is. Még akkor is, amikor már buldózerrel jöttök. Emléketekből – hogy így mondjam – nem fakad áldás” – írta Facebook-oldalán az egyetemfoglalás idején. Érzik, hogy a Lumiere körüli érdeklődés megnőtt, egyre többen jelentkeznek náluk olyan diákok, akik a néhai SZFE-re szerettek volna járni.

Tamás apránként, öt–tízmillió forintonként segített a finanszírozásban, ma, öt évvel az indulásuk után kétszázmillió forint körüli összeg áll a pénzéből az iskolában, a tandíjon a Nemzeti Filmintézet oktatási pályázataival tudnak csökkenteni. Állami támogatás még mindig nincs a Lumiere-ben, és bár András szeretné, ha végre észrevennék az iskola filmipari értékét, nincsenek illúziói egy független filmiskola támogatási perspektíváiról.

A Benczúr utcai központon kívül (ahol egyébként Mindszenty József, a nyilasok és kommunisták által üldözött érsek könyvtárszobája is van) felépítettek egy filmműtermet, valamint egy vágótermet az Origo Filmstúdiótól két percre, és most szeretnének egy kulturális szalont is a főhadiszállásuk szomszédságában. Találkozási pont lehetne közel száz diákjuknak.

International Film School Kft.
Alapítás:
2017
Tulajdonos:
Jávor Tamás Endre (96,96 százalék), Incze Ágnes, Salamon András (1,52-1,52 százalék)
Árbevétel
(millió forint):
2020
30,9
2021
51,3
Adózott eredmény
(millió forint):
2020
−14,6
2021
−2,4
Forrás: Dun & Bradstreet

The post Nem művészeket akartak appeared first on Forbes.hu.