:
Breaking News

Sokszínű vállalati kultúrában képzik a jövő IT szakembereit

Sokszínű vállalati kultúrában képzik a jövő IT szakembereit

A Tata Consultancy Services Hungary (TCS Hungary) összes részlegét tekintve fele-fele arányban dolgoznak a cégnél nők és férfiak, bár az informatikai szektor még mindig azzal küszködik, hogy kevés hölgy választja ezt az iparágat. Simaházi-Tóth Emese, az IT részleg vezetőjének elmondása szerint annak ellenére kevés a női jelentkező, hogy az IT-s munkakörök ideálisak a családosok számára, hiszen az időbeosztás rugalmas, a feladatok pedig összehangolhatók a magánélettel.

„Én szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan vállalatnál dolgozom, ahol figyelnek a worklife balance-ra és a legtöbb munkakört a rugalmasság jellemzi, a távmunka például már a covid előtt is jelen volt. A nemek arányának javítása érdekében vannak stratégiáink, amelyeknek szerves része a jól definiált karrierút: belső átképzésekkel például megteremtjük annak lehetőségét, hogy a TCS Hungary egyéb szakterületein dolgozó nők is kipróbálják az IT-ágazatokat, és legyen lehetőségük tervezett, ütemezett módon váltani” – tette hozzá. 

A TCS Hungary már 21 éve nyújt digitális megoldásokat többek között pénzügyi, telekommunikációs és szállítmányozó cégeknek, illetve gyártásban, gyógyszeriparban érdekelt vállalatoknak. A magyar központ informatikai részlege több mint 60 kiemelkedő ügyféllel dolgozik: alkalmazásfejlesztő, üzleti folyamatelemző és más innovációs megoldásokat kínáló szakembereik kognitív üzleti folyamatokat, valamint IT-infrastruktúra és digitális transzformációs szolgáltatásokat támogatnak – legyen szó felhőalapú programozásról, adatelemzésről, mesterséges intelligenciáról, automatizációról, vagy minőségbiztosításról.

Kiemelt fontosságú szerepet tölt be a tehetséggondozás

A vállalat IT-s karrierre készülő tehetségek tömegét neveli ki, miközben ügyel a dolgozói diverzitásra, valamint a fejlődési lehetőségek megteremtésére. Simaházi-Tóth Emese a Forbes kérdésére azt is elárulta, a nemzetközi Top Employer Institute az év elején díjazta őket elsősorban szakmai és a személyes előrelépést támogató kezdeményezéseik miatt, hiszen elkötelezettek a munkavállalóik folyamatos képzése mellett – akár innovatív módszerek kialakításával, akár új tanulási platformokkal.

„Idén másodjára indítottuk el nyári digitális gyakornoki programunkat, melynek ötlete 2020-ban, a covid alatt fogalmazódott meg bennünk. Mivel ekkortájt számos cég részlegesen vagy teljesen bezárta irodáit, sok egyetemista diplomaszerzése került veszélybe, éppen a kötelező szakmai gyakorlat hiánya miatt” – idézte fel az IT igazgató. A végzősöknek lehetővé tették, hogy online, távoli hozzáféréssel (és ennek ellenére is megfelelő mentorálással) végezzék el a nyolchetes tréninget – először frontend, backend és data engineering területen, de legutóbb elérhető volt a devops és a tesztelés is. Az informatikai ismereteik találkoztak az üzleti szféra elvárásaival, és úgy tanulták meg az adott terület alapjait, hogy közben részt vettek egy szoftvertermék készítésében. A legjobban teljesítőknek már menet közben felajánlották, hogy részmunkaidőben náluk maradjanak, majd a tanulmányaik lezárásával új kollégaként csatlakozzanak hozzájuk.

A gyakornokok történeteiből kiderül, mekkora élmény nekik, hogy a TCS Hungary nemzetközi környezetében dolgozhatnak, így a világ minden tájáról találkoznak kollégákkal, akikkel egymást segítve tanulnak meg hatékonyan kommunikálni és projekteket végrehajtani, egy minden szempontból sokszínű csapatban. Hozzátette: amit minden egyes kollégától elvárnak, az az, hogy gyorsan beilleszkedjen a céges kultúrába, jól beszéljen angolul és szomjazza a tudást, mert a modern technológiák ismerete óriási lehetőségeket hordoz – mind Magyarországon, mind nemzetközi terepen.  (X)

The post Sokszínű vállalati kultúrában képzik a jövő IT szakembereit appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés