:
Breaking News

50 évet kellett várni az első női töréstesztbábura

50 évet kellett várni az első női töréstesztbábura

Egy svéd kutatókból álló csapat létrehozta az első női testet modellező töréstesztbábut. A baba 162 centiméter magas és 62 kilogrammot nyom − írja az IFLScience.

A törésteszteken használt bábuk gyártását 1970-ben kezdték el, alkalmazásuk pedig forradalmasította a gépjárművek biztonságát. Forgalomba helyezésük óta természetesen sokat változtak, fejlődtek, viszont egészen mostanáig nem létezett női testet imitáló verzió, kizárólag férfiakat és gyermekeket ábrázoltak a babák.

Wayne Eastep / Getty Images

A Virginiai Egyetem egyik kutatása kimutatta, hogy a nők sokkal nagyobb eséllyel sérülnek meg egy autóbalesetben, mint a férfiak, és háromszor valószínűbb, hogy agyrázkódásuk lesz. Egyes szakértők szerint ennek oka többek között a női töréstesztbábuk hiánya.

Statisztikákból tudjuk, hogy a nők nagyobb veszélyben vannak egy ütközéskor, ezért fontos, hogy a biztonsági tesztelések során ők is képviselve legyenek

− mondta Dr. Astrid Linder, a vizsgálat vezetője.

A fejlesztő csapat azt reméli, hogy találmányuk a jövőben embereket kímélhet meg sérülések elszenvedésétől.

The post 50 évet kellett várni az első női töréstesztbábura first appeared on 24.hu.