:

Valószínűtlen hullámvasútra ült fel a forint, napon belül is nagy az a mozgás, amit pár óra alatt mutatott

Valószínűtlen hullámvasútra ült fel a forint, napon belül is nagy az a mozgás, amit pár óra alatt mutatott

Ha megnézzük a több hónapos chartot, panaszra így sem lehet ok. Ez már trendforduló?

Már reggeltől szépen erősödött a hazai deviza, délután pedig igen huszáros hajrába kezdett, a 401-es keresztárfolyamot is karcolta, de aztán elapadt a lendület, visszatért a 405-ös szint köré, majd mostanra megint a 402-es szint környékére rángatták vissza.

Az egyszázalékos mozgás még napon belül is sok a devizapiacon, nemhogy pár óra alatt.

Euró-forint napon belül. Forrás: Google Finance.

A dollárral szemben valószínűtlenül nagyot ment a forint, 416-ról egészen 406-ig, majd hasonló mozgás játszódott le.

De az elmúlt hónapok után így sem lehet ok a panaszra, a forint a hetet még az euróval szembeni 410-es szint körül kezdte, onnan erősödött. És tekintve, hogyan nézett ki az euró-forint keresztárfolyam az elmúlt hónapokban, ez is szép teljesítmény.

Az euró-forint az elmúlt fél évben. Forrás: Google Finance

Amerika visszainteget?

Nem volt nap közben olyan hír, ami közvetlen hatással lett volna forintra, lehet, hogy a friss, amerikai munkaerőpiaci adatok hozták meg a kockázatvállalási kedvet a nemzetközi devizapiacra. Az amerikai munkaerőpiaci adatok általában hatással vannak az amerikai jegybank, a Fed kamatpolitikájára, ami az elmúlt egy évben a legnagyobb hatást gyakorolja a tőkepiacokra.

A friss adat viszont felemás képet mutat, lehet így is, úgy is értelmezni:

a várakozások fölött nőtt a foglalkoztatottak száma, ami arra utalhat, hogy még nagyon feszes a munkaerőpiac, de a várakozásokat meghaladó mértékű lett a munkanélküliségi ráta is, ami meg arra utalhat, hogy kezd hűlni a munkaerőpiac. Pénz Ács Gábor 5 perc olvasás
Újra menteni kellett a forintot. Megérte? Aligha
Üzlet Ács Gábor 5 perc olvasás
Tettek a forintnak egy jó nagy szívességet, de ez édeskevés, ha a kormány nem végzi el a házi feladatot
Pénz Forbes 3 perc olvasás
Brutális döntést hozott az MNB, hogy megállítsa a forint zuhanását

A Portfólió anyaga megjegyzi azt is, hogy jó hatással lehetett a forintra a hír, miszerint Biró Ferencet, a PwC partnerét javasolják az Integritás Hatóság első emberének. A szakember széles körű tapasztalattal rendelkezik komplex vállalati visszaélések és korrupciós ügyek feltárásában, így lehet, hogy a befektetők arra gondolnak: oldódnak forint körüli politikai aggályok, amiket Brüsszel és a kormány vitája okozott.

Trendforduló?

Már harmadik hete trendszerűen erősödik a forint, köszönhetően, hogy a Magyar Nemzeti Bank egész brutálisan avatkozott be, hogy az euróval szembeni 430-as szint körül megállítsa a forint zuhanását:

a kamatfolyosó tetejét, azaz az egynapos fedezeti betét kamatát 25 százalékra emelte, ami 950 bázispontos ugrást jelent,az energiaimport fedezéséhez jelentősebb devizalikviditást biztosít, egynapos forint betéti, 18 százalékos kamatú gyorstenderrel emelné a rövid oldali hozamokat,valamint az év végéig biztosítja az energiaszámla kifizetéséhez szükséges deviza döntő részét.

Jókor jött a forintmentés, kár, hogy egy kétségbeesett jegybanki kármentő akció kellett hozzá.

The post Valószínűtlen hullámvasútra ült fel a forint, napon belül is nagy az a mozgás, amit pár óra alatt mutatott appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés