:
Breaking News

Musk mint nemzetbiztonsági kockázat? – vizsgálódnának az amerikaiak

Az amerikai elnök szerint előfordulhat, hogy mélyebben Elon Musk külföldi kapcsolatai mögé néznek. Biden kijelentésének hátterében nemcsak a Twitter-felvásárlásba beszálló szaúdi herceg, hanem orosz, ukrán és kínai szálak is felsejlenek.

Az amerikai elnök a félidős választások kapcsán tartott sajtótájékoztatót szerdán a Fehér Házban, ahol Elon Musk Tesla-vezér és a Twitter újdonsült tulajdonosának külföldi kapcsolatairól is szó esett – írja a BBC. Biden arra az újságírói kérdésre, hogy szerinte jelent-e veszélyt Elon Musk az USA nemzetbiztonságára amiatt, hogy külföldi kormányokkal – köztük a szaúdiakkal – közösen vásárolta meg a Twittert, azt felelte:

érdemes lenne megvizsgálni Musk külföldi kapcsolatait.

„Akár tesz bármilyen illetéktelen dolgot, akár nem – én nem erre utalok –, azt javaslom, érdemes lenne megvizsgálni. Ez minden, amit mondhatok”.

Több ebből Musk vs. Twitter: az év tech üzletének teljes története Tömeges leépítés jön a Metánál Szoros a verseny, Amerika tűkön ül

Ki szállt be az év üzletébe?

Musk 44 milliárdos Twitter-üzletéről mi is beszámoltunk, a jogi csatározás pár hete zárult le. A felvásárlást Musk egy befektetői csoport segítségével finanszírozta. Az amerikai pénzügyi hatósághoz benyújtott bejelentés szerint a befektetői csoportban a szaúd-arábiai Alwaleed herceg és a Kingdom Holding Company a második legnagyobb szereplő. A szaúdi herceg, aki az amerikai Forbes szerint 1,9 milliárd dollárral támogatta a felvásárlást, már a tranzakció előtt is a Twitter egyik legnagyobb befektetője volt.

A tőkebefektetők között több külföldi szervezet is van,

köztük a katari szuverén vagyonalap, amely 375 millió dollárral szállt be az üzletbe.

Chris Murphy, Connecticut állam demokrata szenátora a napokban az üzlet azonnali kivizsgálását követelte az Egyesült Államokban történő külföldi befektetésekkel foglalkozó bizottságtól, mivel a szaúd-arábiai részesedés feltehetően nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet. „Tekintettel a Twitter kulcsfontosságú közéleti szerepére, aggódom a lehetséges szaúdi befolyás miatt” – írta Murphy.

Korábban a Bloomberg arról számolt be, hogy a Biden-kormányzatban már az üzlet nyélbeütése előtt is felmerült Musk vállalkozásainak esetleges nemzetbiztonsági kockázata. A CNN kérdésére akkor azonban a kormány cáfolta ezt a feltételezést.

„Nincs tudomásunk ilyen jellegű beszélgetésekről” – mondta Adrienne Watson, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője. A pénzügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy az Egyesült Államokban történő külföldi befektetésekkel foglalkozó bizottság „a törvény és a jogi gyakorlatok értelmében nem kommentál nyilvánosan olyan ügyleteket, amiket esetlegesen felülvizsgál vagy épp nem vizsgál”.

Orosz, ukrán és kínai szálak

A Twitteren kívül Musk egyéb üzleti érdekeltségei is aggodalmakat kelthetnek. A SpaceX az orosz-ukrán háború kitörését követően több hónapon keresztül segített Ukrajnának a Starlink műholdas internetszolgáltatás biztosításával. Musk később ellentmondásba került a segítségnyújtás megszűntetése kapcsán, valamint hozzátette, hogy a vállalat a saját költségén végzi mindezt. Emellett a Teslának is hatalmas mennyiségű nyersanyagra van szüksége az akkumulátorokhoz, többek között az orosz nikkelre.

Muskot nemrégiben azért bírálták, mert a Twitteren egy béketervet javasolt Vlagyimir Putyin Ukrajna elleni háborújának befejezésére. Muskot Kínához is fűzik kapcsolatok, mivel a Tesla az egyetlen külföldi autógyártó az országban, ami teljes mértékben saját tulajdonban tarthatja és üzemeltetheti ottani üzemét anélkül, hogy belföldi kínai partnerrel kellene együttműködnie.

The post Musk mint nemzetbiztonsági kockázat? – vizsgálódnának az amerikaiak appeared first on Forbes.hu.