:

Még sosem volt ennyire jogos a vád, hogy a Football Manager minden évben ugyanolyan

Még sosem volt ennyire jogos a vád, hogy a Football Manager minden évben ugyanolyan

A Football Manager népszerűbb, mint valaha. Ez nem egy jól csengő szlogen, egyszerű tény, amit időről időre a játékot fejlesztő Sports Interactive szeret felidézni, hiszen az is értéket teremt a brand számára, hogy minden évben egyre több játékost szerez magának a sorozat. Miközben a terjeszkedés sosem állt meg – ma már nem csak mobilon, vagy PC-n elérhető a program, hanem konzolokon is – a legtöbben mégis évente feltették újra és újra a kérdést:

Miért éri meg minden évben kifizetni az új játék borsos árát, amikor egy felfrissített adatbázison kívül alig van benne bármi újdonság?

Erre pedig általában fel lehetett sorolni néhány érvet, grafikai fejlesztést, játékelemeket, vagy épp a szériát először kipróbáló játékosokat segítő eszközöket. Az idei programot azonban nagyon nehéz megvédeni ebből a szempontból: ha valamikor megkapja az SI, hogy a korábbi játékot csomagolták be új évszámos borítóba, akkor az biztos idén lesz.

Már az éves nagy FM-bejelentés is aggodalomra adott okot, a készítők ugyanis minden ősszel kiadnak egy rövid videót, amiben megmutatják, miért lesz érdemes megvenni az új játékot. Ez egyrészt informatív jellegű, másrészt pedig egészséges izgalomba hozza a széria rajongóit. Az FM23 azonban ehelyett egy 42 perces (!) interjú-sorozatot kapott, amely nem csak hosszúnak és unalmasnak bizonyult, hanem még az újdonságok terén sem tudott lelkesedést kiváltani.

A probléma gyökere, hogy olyan ügyekkel foglalkoztak a készítők, amelyek ugyan jól néznek ki, de nem befolyásolják nagyban a játékélményt. Az SI például lelkesen közölte, hogy megszerezték az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kupasorozatainak jogdíjait, vagyis felcsendülhet a játék során az ikonikus Bajnokok Ligája-himnusz, a sorozatok neve pedig megegyezik a valósággal. Ez mind szép és jó, de ez csak a körítés, az utolsó utáni fejlesztésre váró terület, mégis látszólag ezzel és hasonló dolgokkal babráltak a legtöbbet. Miközben lett volna értékesebb lehetőség is.

Letisztult iroda, káoszos meccsek

Ugyan a fentiek alapján úgy tűnhet, nem jutott semmi jó az FM23-nak, de azért találni néhány érdekes megoldást a játékban. A játékosmegfigyelők munkáját nagyon szépen sikerült rendbe szedni. Az egész scouting kapott egy letisztult, átlátható felületet, ahol látszik, a világ milyen területein keresgélnek a szakemberek, melyikük milyen munkát végez. Korábban a játékosmegfigyelőket egyesével kellett nézegetni, ehelyett tényleg kényelmesebb az új rendszer. Azért is jár a kalapemelés, hogy a fejlesztők ígéretükhöz híven megoldották, hogy sokkal kevesebb üzenetet kapjunk a megfigyelt focistákról, nem szemetelik tele teljesen a bejövő mappánkat. Ehelyett a kigyűjtött profilok a helyükre kerültek, a Scoutingnál szépen végigkattintható mindegyikük.

Sega

A fentiek mellett jó ötlet volt bevezetni a „közeli találatok” funkciót is. Ha játékosokat keresünk, általában vagy azzal bízzuk meg a scoutokat, hogy bizonyos képességeknek megfelelő futballistát ajánljanak, vagy csak simán szóljanak, ha olyan játékosra bukkannak, aki beépíthető a csapatunkba. Előbbinél előfordul, hogy azok a bizonyos képességek ugyan nem érik el a megadott szintet, de ezentúl megnézhetünk egy listát olyan jelöltekből, akik nagyon közel voltak az igényeinkhez. Ha például csatárt keresünk, akinek legalább 15-ös értékű a fejelése és a lövése is, a közeli találatok közé kerülnek azok, akiknek csak 14-es a fejelése, de a többi paraméternek megfeleltek. Ez persze akkor hasznos, ha kimondottan specifikus képességek szerint keresünk futballistát egy adott posztra, de időnként nagyon sokat segíthet egy ilyen lista is.

Szintén jó húzás volt a szurkolók bevonása. A közösségi média megjelenése gyakorlatilag teljesen haszontalan volt a Football Manager világában, most azonban feldobják a kupákban a sorsolást néhány megjegyzéssel, de ennél is érdekesebb, hogy külön szerepet kaptak a készítőktől. Ahogyan a klubunk vezetősége havonta beszámol az elégedettségéről, úgy a szurkolók is. Ennek pedig van jelentősége, mert bizonyos egyesületeknél nagyon sokat számít a drukkerek véleménye, vagyis szigorúan véve akár a virtuális állásunkba is kerülhet, ha ilyen csapatnál magunkra haragítjuk az ultrákat. Ez ad egy kis izgalmat és a meccsek előtt is néha szórakoztató elolvasni, melyik játékosokat szeretnék látni a pályán, vagy mire számítanak egy-egy rangadó előtt.

Sega

Mint mindig, az FM23 is saját meccsmotorral működik, tengernyi új animációval és teljesen új koncepcióval. Az elmúlt évek egyik legnagyobb problémájának számított, hogy ugyan volt lehetőség védekező felfogásban pályára küldeni csapatunkat, tízből kilencszer vereség lett belőle. A Football Manager készítői bevallottan olyan játékot akartak készíteni 2022-ben, amely nem engedi, hogy ez történjen, vagyis ugyanolyan jól működhessen egy védekezésen alapuló taktika, mint egy letámadásra épülő. Ezen kívül az ígéretek szerint az ellenfél edzői is okosabban változtatnak mérkőzések alatt a stratégián.

Nehéz megítélni néhány hét alatt, hogy mennyire tudja majd beváltani ígéreteit ez a meccsmotor, de egy valamit garantáltan összehozott a Sports Interactive: minden meccs egy káosz.

A fejlesztők közül Nic Madden beszélt arról a bejelentő videóban, mennyire imádják a futballban, amikor ide-oda kerül a labda a játékosok között és nem lehet tudni, ki kerül ki győztesként.

Ezt az élményt abszolút megteremti a Football Manager 23, más kérdés, hogy ez pozitív, vagy negatív a számunkra. Időnként valóban jó értelemben vett feszültséget hoz a mérkőzésekbe és izgalmassá teszi, máskor viszont az a benyomása az embernek, mintha óvodásokat látna a pályán, akik csak annyit értenek meg a fociból elsőre, hogy ha jön a labda, bele kell rúgni. Korábban a hibátlan passzok és megoldások miatt a meccsmotor olyan jeleneteket hozott össze egy angol hetedosztályú bajnokin is, amit még a Real Madrid játékosai is megtapsoltak volna. Az új játékban ilyen ritkán fordul majd elő, cserébe a Bajnokok Ligájában is előfordulnak majd ilyen labda fölötti torzsalkodások, így még nem tökéletes a rendszer.

Tesztem során megpróbáltam kitolni a rendszerrel és direkt olyan stratégiát választottam, hogy labdaszerzéskor egyből indítsák játékosaim a támadókat. Az FM23 viszont átlátott a szitán és a visszakanalazott, vagy visszafejelt labdák után kialakult a káosz, amit próbáltam elkerülni. Ezzel muszáj számolni, bizonyára lesznek olyanok, akiket inkább frusztrál, mint szórakoztat.

A taktikai fül is kapott néhány új elemet, de ezek zömmel csak korábbi funkciók átnevezve. Védekezéskor érdemes lehet viszont figyelni rá, hogy a pálya szélére, vagy közepe felé próbálják játékosaink kényszeríteni az ellenfelet, illetve opciónk van arra is, hogy a beadásokat meggátolja, vagy kikényszerítse csapatunk.

Sega

Kapott még a játék egy csapattervező (squad planner) fület is, amit nagyon lelkesen próbáltak meg felhájpolni a készítők, de nincs mit szépíteni rajta, ez egy digitális munkafüzet. Szinte semmit nem ad a játékhoz, mivel pontosan ismerjük a futballistáinkat, teljesen fölösleges állítgatni őket, hogy a fejünkben éppen ki a legjobb középpályás például. Bele lehet tenni olyan játékosokat, akiknek az átigazolását még csak tervezzük, sőt azt is megmutatja, mennyire tapasztalt labdarúgóink vannak ezen a poszton, ami akár hasznos is lehet, de valószínűleg ezt a funkciót senki sem fogja majd sűrűn használni.

Óriási kihagyott ziccer

Ahogyan a fentiekből is látszik, nagyon kevés az érdemi változás az FM22-höz képest, de a Sports Interactive legkevésbé megbocsátható mulasztása, hogy nem foglalkozott a válogatottak menedzselésével. Mióta bekerült a játékba, alig kapott bármilyen ráncfelvarrást ez a funkció, pedig a klubcsapatokon kívül lehet nemzeti együtteseket is irányítani. Ebben önmagában is sok potenciál van, de

2022-ben talán soha vissza nem térő lehetőséget szalasztott el a fejlesztői brigád, mivel télen lesz a labdarúgó-világbajnokság. Egészen pontosan a játék megjelenése után 12 nappal már el is kezdődik a világ legnépszerűbb sporteseménye.

Tényleg rejtély, hogyan tudtak emellett elmenni a készítők, még csak annyit sem kaptak a szövetségi kapitányok, hogy az edzőikkel, megfigyelőikkel több párbeszédet folytassanak – ahogyan például a focisták ügynökei több opcióból válogathatnak már. A jelenlegi rendszer teljesen érdektelen, nem izgalmas a játékosok kutatása, a taktika elkészítése semmivel sem érdekesebb, mint a klubcsapatoknál, az edzésekbe pedig alig van beleszólásunk. Nem könnyű egy ilyen pozíciót izgalmassá tenni, de jó lenne látni, hogy legalább próbálkoznak a fejlesztők, főleg egy vébé előtt, még ha csak annyit is, hogy napi kihívás elé állítják a játékosokat, amelyben a világbajnoki meccseket lehet lejátszani.

Akadnak még apróságok, amelyeknél picit kényelmesebbé lehetett volna tenni a játékot, hogy mást ne mondjunk a bedobások, szögletek, szabadrúgások beállítása egy átláthatatlan zűrzavar. A fiktív játékosokat létrehozó rendszer is rendkívül csúnya digitális arcokat gyárt, de az átigazolási értékek tartománya is borzasztó széles skálán tud mozogni és nem mindegy, hogy egy futballistáért 20, vagy 150 millió eurót kér majd a klubja. Értelemszerűen ezek csak példák és mindenre nem lehet idő és energia, ugyanakkor egy ekkora lehetőséget elpuskázni, mint a világbajnokság, már-már főbenjáró bűn.

Összességében azért nehéz objektíven vizsgálni a Football Manager 23-at, mert bár a meccsmotort leszámítva szinte semmiben sem változott, ez még mindig egy nagyon jó játék. A széria régóta folyamatos fejlődést mutat, egyre komplettebb és élethűbb szimulációra képes. Az FM23 pont ugyanolyan szórakoztató, mint az FM22, az FM21, vagy bármelyik elődje.

Pont ezért szeretjük és várjuk minden évben a széria következő darabját. Összehasonlítva azonban a szurkolók elégedettsége, a squad planner és a káoszba torkolló meccsmotor inkább csalódást keltő, mint izgalmas. A Football Manager 23 tipikusan az a játék, amelynek készítői azzal foglalkoztak, ami számukra volt fontos, miközben a rajongókat és a piacot mással lehetett volna kiszolgálni.

Kapcsolódó Vékony, mutatós és bármit futtat ultrán a Lenovo gamer laptopja Kipróbáltuk a Lenovo egyik legújabb, játékosoknak szánt laptopját, amelynél egészen kicsi helyre sikerült kifejezetten erős hardvert zsúfolni, ráadásul mindezt olyan kivitellel turbózták fel, ami nem feltétlenül jellemző a videójátékra tervezett hordozható gépekre.

The post Még sosem volt ennyire jogos a vád, hogy a Football Manager minden évben ugyanolyan first appeared on 24.hu.