:

Íme a hajszárítók Ferrarija, de vajon mit tud 200 ezer forintért?

Íme a hajszárítók Ferrarija, de vajon mit tud 200 ezer forintért?

Irgalmatlan energiát és pénzt ölt bele a porszívóiról ismert angol cég, hogy megalkossa a hajszárítók Ferrariját, ami állításuk szerint sikerült is, ám ez az árán is látszik. Így született meg a Dyson Supersonic, amelynek legújabb, legfejlettebb változatát vizsgáltuk meg egészen közelről, hogy megnézzük mitől más, mint hagyományos rokonai, és hogy egyáltalán miért kérnek el érte egy halom pénzt.

Dyson és a hajszárítók

James Dyson azzal a céllal hívta életre a saját magáról elnevezett cégét a hetvenes évek végén, hogy megreformálja a porszívókat. Miután ebben a szektorban komoly sikereket ért el globálisan, úgy határozott, hogy olyan más termékcsaládokra is rámozdul, amelyeknél a levegő szintén központi szerepet játszik, így hasznosítani tudja a korábban már megszerzett tapasztalatokat.

Ennek következtében az angol vállalat kínálatában egy idő után megjelentek például a légtisztítók, ventilátorok és 2016-ban a hajszárítók is.

Üzlet Szalai Péter 12 perc olvasás
Luxus a konyhában? Miért adják halálos áron a legdrágább konyhai berendezéseket?
A jó élet Szalai Péter 9 perc olvasás
Az év legfontosabb/legemblatikusabb, legkülönlegesebb kütyüi!
A jó élet Szalai Péter 9 perc olvasás
Egy egész konyhát kiválthatsz ezekkel a kütyükkel

Ez utóbbi termékkategóriánál elért eredményekkel igen elégedett volt a konszern vezetése, de tudták, hogy nem ülhetnek rá a sikerre. Ezért folyamatosan csiszolgatták a masinát, aminek eredményeként megszületett a Supersonic névre hallgató hajszárító legújabb verziója.

Dyson Supersonic, természetes élőhelyén, a fürdőszobában. Kép: Dyson

A cél egy abszolút prémium ligás eszköz megalkotása volt, amelynek fejlesztése során nem sajnálták sem az időt, sem a pénzt, sem az energiát annak érdekében, hogy egy valódi csúcsmodellt tehessenek le az asztalra.

Kaptunk kölcsön egy példányt néhány hétre, és a tesztelés során alapvetően arra voltunk kíváncsiak, hogy mire is irányult a fejlesztés, miben kínál mást mint a megszokott, lényegesen olcsóbb rokonai.

Mert hát azt sem hallgathatjuk el, hogy egy méregdrága készülékről van szó, amely árának töredékéért is lehet már hajszárítót vásárolni.

Király dizájn!

A Dyson termékekre általában jellemző az őrületes, formabontó dizájn, elég ha csak a szokatlan külsejű, színes porszívókra gondolunk, és erre a jelek szerint a Supersonicnál is nagy hangsúlyt fektettek.

A fogása kényelmes, az anyaghasználat megfelelő.

A megszokottól eltérő módon a motort a fogantyúba építették, a levegőt pedig innen terelik “előre”, úgy, hogy maga a készülékház felső része lyukas, hasonlóan a cég légtisztítóihoz. Ez pedig igen menőn néz ki, ha egy vendég érkezik a fürdőszobánkba, erre tuti felkapja a fejét, ha megpillantja.

Ez bizony lyukas.

Az anyaghasználatra sem lehet panasz, kellemes tapintású, prémium érzetet keltő fémes hatású masszív műanyag borítja a terméket. A fogása kényelmes, és az is tetszett, hogy egy kifejezetten kompakt eszközről van szó, hiszen magassága 24,5, hossza 9,7 szélessége pedig 7,8 centiméter. 60 dekát nyom, aminél vannak lényegesen könnyebb hajszárítók is.

Ez pedig már olyan súly, ami hosszabb távon kényelmetlenné válhat egy idősebb, gyengébb felhasználó számára például. A hőmérséklet és a fúvóerő szabályozására szolgáló kerek gombok ízlésesek, könnyen elérhetőek, viszont a méretük picit kicsi, előfordul, hogy elsőre-másodikra nem is találja meg őket az ember “vakon”.

Használat közben

A kábel kellemesen hosszú, 280 centiméteres, így akkor sincs gond, ha nincs a közvetlen közelünkben konnektor. A készülék egyik extrája, hogy a dobozában egy csomó kiegészítő megtalálható, amelyeket annak függvényében kell használni, hogy a felhasználó milyen frizurát szeretne.

A kiegészítők sokoldalúvá teszik a használatát. Kép: Dyson

A diffúzorral például göndöríteni lehet, a koncentrál fejjel megoldható, hogy a hajnak csak kis részét szárítsuk, a Flyaway pedig a simításnál hasznos, és még olyan is akad, amivel szárítás közben fésülgetni lehet a hajat.

Ilyen, amikor rajta van a diffúzor.

Ezek a perifériák ráadásul totál egyszerűen, mágnesek segítségével cuppanthatóak fel a frontfelületre, ami kényelmes, és rém elegáns megoldás. Attól sem kell félni, hogy használat közben egyszer csak lepottyannának, mert a mágnes erős, és stabilan tart.

Teljesítmény és biztonság

A fejlesztések során kiemelt prioritást kapott a teljesítmény és a biztonság. Azaz, hogy gyors legyen a szárítás, de közben a hajszálak ne roncsolódjanak, ne szenvedjenek hőkárosodást. A tapasztalataink szerint pedig ez össze is jött, hiszen a percenként 110 000-es fordulatot produkáló motor másodpercenként akár 13 liter levegőt képes kipréselni a készülékből.

Saját fejlesztésű, nagy teljesítményű motort kapott.

Ennek köszönhetően tényleg igen-igen hamar végezni lehet a szárítással, és ez a nagy teljesítmény a hajformázás során is igen hasznos lehet.

A modell megkapta a Dyson saját hőszabályozási eljárását, amire a cég nagyon büszke, és ami másodpercenként negyvenszer méri a levegő hőmérsékletét. Pont azért, hogy még véletlenül se lépje át a kritikus határt, és így a forró légáram ne károsítsa a hajat.

A szerkezet figyel, hogy nehogy megégesse a hajat .Kép: Dyson

Valamint ha már itt tartunk, azt is érdemes megjegyezni, hogy sok más hajszárítóhoz hasonlóan a V9-es motor nem képes túlmelegedni, így nem kell attól tartani, hogy használat közben egyszerűen csak leáll.

Megéri?

A tesztelés során az feketén-fehéren kiderült, hogy tényleg egy prémium kategóriás modellről van szó, ami viszont az árán is azonnal meglátszik. A gyártó oldalán megadott ajánlott fogyasztói ár kicsit több, mint 200 000 forint, de azért webáruházakban be lehet szerezni már valamivel olcsóbban is, de még úgy is igen drága.

Azoknak való, akik sokat foglalkoznak a hajukkal.

Hiába egy kiváló készülék, emiatt azért jó eséllyel nem lesz belőle tömegtermék.

Alapvetően azoknak tudnánk ajánlani, akik szeretnek sokat foglalkozni a hajukkal, és így ki tudják használni a kiegészítőkben rejlő lehetőségeket.

Valamint akiknek számít, hogy egyedi, szokatlan megjelenésű termékekkel vegyék magukat körbe, amiket akár lehet büszkén mutogatni a vendégeknek, ismerősöknek is.

The post Íme a hajszárítók Ferrarija, de vajon mit tud 200 ezer forintért? appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés