:
Breaking News

Kiszámoltuk, mennyi időt töltesz Marvel-filmek és sorozatok nézésével

Kiszámoltuk, mennyi időt töltesz Marvel-filmek és sorozatok nézésével

Ha láttál az elmúlt két évben mindent a Marvel Moziverzumból, akkor összesen 2 és fél napot ültél mozivászon és otthoni kijelző előtt. Közben a Fekete Párduc 2-vel újabb posztcovidos sikert húzott be a stúdió. Mert a Marvelt nem érdekli, hogy a mozi halott-e, vagy sem.

A múlt héten debütált nagy vásznon a Fekete Párduc régóta várt folytatása. Ezzel lassan véget is ér a Marvel Moziverzum (Marvel Cinematic Universe, MCU) negyedik fázisa.

A 2008-ban indult képregényfilmes, sorozatos univerzumot az alkotók fázisokra bontják. Az éppen aktuális volt az eddigi legrövidebb. 2021 elején rajtolt, és november végén, A galaxis őrzői Disney+-os ünnepi különkiadásával már zárul is.

Igen ám, de játékidőt tekintve az eddigi négy fázis közül bizony a mostani a leghosszabb.

Pénz Gyurcsik Attila 3 perc olvasás
Hogyan veszítsd el a világ egyik legszebb nőjét és 250 milliárd forintot egyetlen év alatt?
Üzlet Vaszkó Iván 4 perc olvasás
Egy 13 éves, rongyosra nézett film nyert újra a mozikban
Üzlet Vaszkó Iván 4 perc olvasás
Így kereshet Tom Cruise egyetlen filmmel több mint 40 milliárd forintot

Minden MCU-fázis hossza

Az IMDB filmes adatbázisból dolgoztunk, e szerint az MCU első két fázisának mozifilmjei szinte megegyező összjátékidővel bírnak.

A harmadik fázis eleve sokkal több filmből áll, köztük a háromórás Bosszúállók: Végjátékkal 2019-ből. Nem csoda tehát, hogy a harmadik fázis dupla olyan hosszúra sikeredett, mint a korábbiak.

A negyedik fázis kevesebb mozifilmet foglal magában, mint az előző (7 vs. 11). Hiába mutattak be az elmúlt két évben olyan filmeket, mint az Örökkévalók (156 perc), a Pókember: Nincs hazaút (148 perc) vagy a Fekete Párduc 2. (161 perc), csak a mozifilmek hosszát nézve rövidebb a negyedik fázis, mint a harmadik.

De itt jön a Disney-varázs: 2021 óta már streamingszolgáltatós tartalmakkal is zsonglőrködik az MCU.

Ami a negyedik fázist illeti, a hét mozifilm mellett nyolc sorozatévad, egy rövidfilmgyűjtemény (Én vagyok Groot), valamint két Disney+-különkiadás (Éjjeli vérfarkas, A galaxis őrzői – Ünnepi különkiadás) is a része.

Avagy a negyedik fázis streamingrésze brutális, 2564 perc képernyőidőt követel a nézőtől. A november 25-i A galaxis őrzői – Ünnepi különkiadás várható játékideje 40 perc körül lesz, ezt is előre beleszámoltuk az összhosszba.

!function(e,i,n,s){var t="InfogramEmbeds",d=e.getElementsByTagName("script")[0];if(window[t]&&window[t].initialized)window[t].process&&window[t].process();else if(!e.getElementById(n)){var o=e.createElement("script");o.async=1,o.id=n,o.src="https://e.infogram.com/js/dist/embed-loader-min.js",d.parentNode.insertBefore(o,d)}}(document,0,"infogram-async");

Grafikonon mutatkozik meg leginkább, mekkora vállalás ma már naprakésznek lenni Marvelből. Nemcsak hogy rövidebb periódusra koncentrálódnak a filmek, sorozatok, de sokkal több különböző cím is érkezik, mint korábban. Mindeközben egy-egy sorozatévad hossza 5-6 óra is lehet az átlag kétórás mozifilmekkel szemben.

Ezzel együtt tehát a negyedik fázis teljes játékideje 3541 perc. Tehát 59 óra. Azaz majdnem két és fél nap. Képernyőidő mindenekfölött.

Az apró betűs rész

Persze, a fekete öves MCU-fanok joggal tüntethetnek, hogy miért hagyjuk ki az MCU-hoz lazábban kapcsolódó, korábbi filmeket, sorozatokat.

A Marvel Studios gyártotta produkciókkal számoltunk csupán,

az ABC csatornán futott A S.H.I.E.L.D. ügynökei mind a hét évadával (6043 perc), a Carter ügynök (794 perc) és az Inhumans (338 perc) szériákkalés az eredetileg netflixes, ma már a Disney+-on látható Defenders-sorozatokkal (8631 perc) nem.De mondhatnánk olyan, szintén MCU-holdudvaros sorozatokat, mint a Helstrom (502 perc), a Runaways (1580 perc) vagy a Cloak & Dagger (836 perc).Sőt, idevehetnénk a múlt években bemutatott mind a nyolc One-Shot rövidfilmet is (58 perc), illetőleg a most futó multiverzum-történetszállal kapcsolódó új (Venom-filmek, Morbius) vagy régi filmeket is.Vagy akár a Disney+-os karakterösszefoglalókat (Legendák) és werkműsorokat is (Betekintés).

Marvel a nagy vásznon

Azért a mozifilmeket se féltsük. Ami azt illeti, a koronavírus-járvány óta számított amerikai nyitóhétvégék közül a top 3 MCU-film.

A Pókember: Nincs hazatérés tavaly év végén 260 millió,a Doctor Strange az őrület multiverzumában 187 millió,a friss Fekete Párduc 2. pedig 181 millió dollárral nyitott az első hétvégéjén Amerikában. !function(e,i,n,s){var t="InfogramEmbeds",d=e.getElementsByTagName("script")[0];if(window[t]&&window[t].initialized)window[t].process&&window[t].process();else if(!e.getElementById(n)){var o=e.createElement("script");o.async=1,o.id=n,o.src="https://e.infogram.com/js/dist/embed-loader-min.js",d.parentNode.insertBefore(o,d)}}(document,0,"infogram-async");

A mostani időszak nehéz a moziiparnak. A múlt hónapokban elmaradoztak a közönségfilmek, visszaestek a nagyobb kaliberű premierek, és velük a bevételek is.

Közben a rezsiárak sem könnyít az üzemeltetők helyzetén, ahogy az infláció és az emelkedő jegyárak sem a nézőkön.

Ettől még inkább jelképes az új Fekete Párduc sikere Amerikában.

Legalábbis bebizonyítja: akár halottnak gondoljuk a mozit, akár nem, a Marvelt ez hidegen hagyja.

A Fekete Párduc 2-nek az első film főszereplőjének, Chadwick Boseman színész halála után kellett folytatnia a történetet. Így történt, hogy az MCU első olyan mozifilmje lett, aminek színes bőrű nő a főszereplője, Letitia Wright.

Hazai nézettség

A Fekete Párduc 2. globális szinten közel 332 millió dollárt hozott az első hétvégén. Ezzel mondjuk a top 30 nyitányba sem fér be világszinten.

A magyar mozikba 86 575 nézőt vonzott be csütörtöktől vasárnapig a film.

Ez nem túl erős a frissebb MCU-filmek nyitányaihoz képest (Thor 4.: 151 508 néző, Doctor Strange 2.: 159 675 néző, Pókember 3.: 189 904 néző). De tegyük hozzá, hogy a Fekete Párduc körül eleve szerényebb a felhajtás itthon, az első film 2018-ban is csak 88 530 fős nyitóhétvégét produkált.

The post Kiszámoltuk, mennyi időt töltesz Marvel-filmek és sorozatok nézésével appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés