Az angol VLF rövidítés mögött az atmoszférában és a magnetoszférában természetes módon előforduló nagyon alacsony frekvenciájú (Very Low Frequency) elektromágneses jelenségek állnak. Douglas Kahn, a Massachusettsi Műszaki Egyetem doktori fokozatú zeneesztétája ezt a szikár definíciót adta ezeknek a hangjelenségeknek. Talán azért is tett így, mert egyébként szinte fikcióba illőnek hangzik az, amit a fogalom takar: a magaslégkör, a magnetoszféra és a bolygó interakciójából létrejövő elektromágneses jelek hangjai nemhogy szabad füllel – tehát a felvétel felgyorsítása vagy egyéb digitális feldolgozása nélkül is – hallhatók, hanem azért is, mert a 20. század kezdete óta sok tudóst és művészt inspiráltak ezek a rádiójelenségek.