:

Rakéta: ki mit mond?

Az ukrán elnök biztos benne, hogy nem ők lőtték ki a rakétát. Joe Biden szerint nem erre utalnak a bizonyítékok. A NATO és Lengyelország szerint baleset történt.

Tartanak a vizsgálatok a kedd este Lengyelországban földet ért és két ember életét követelő, a lengyel külügy szerint orosz gyártmányú rakétával kapcsolatban. Csütörtök reggellel bezárólag eltérő állítások születtek arról, hogy az oroszok lőtték-e ki a rakétát, vagy az ukrán légvédelem egyik rakétája okozott-e balesetet a lengyel-ukrán határ közeli Przewodówban. Alább összeszedtük a legfrissebb állításokat.

Több ebből Változnak a SZÉP-kártya szabályai, Ukrajnába utazik egy magyar kormánytag — rendkívüli kormányinfó volt Ez egy történelmi nap – mert már csak három évet kell várnunk a következőre

A NATO és Lengyelország is azt állítja, hogy nem az oroszok lőtték ki a rakétát, hanem az az ukrán légvédelem rakétája volt, ami Andrzej Duda lengyel elnök szerint „szerencsétlen módon lengyel területre esett”.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára szerint a kezdeti vizsgálatok is arra utalnak, hogy az incidenst ukrán légvédelmi rakéta okozta. „Tisztázzuk, ez nem Ukrajna hibája” – szögezte le Stoltenberg, aki szerint a végső felelős Oroszország.

Ezzel szembemegy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentése, aki meg van győződve róla, hogy nem az ukránoké volt a rakéta. Újságíróknak úgy fogalmazott, az ukrán fegyveres és légierő parancsnokságától kapott jelentésekben „nem tud nem megbízni”.

Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke újságíróknak úgy fogalmazott Zelenszkij állításáról, hogy „nem erre utalnak a bizonyítékok”. Biden a G20-csúcstalálkozón azt mondta, hogy valószínűleg nem az oroszok lőtték ki a rakétát, a Reuters forrása szerint pedig azt mondta G7- és NATO-partnereinek, hogy ukrán légvédelmi rakéta zuhant a lengyel területre.

Az orosz védelmi minisztérium még kedden tagadta, hogy Oroszország lőtte volna ki a rakétát, mondván, „szándékos provokáció” az erről szóló hírek „a helyzet eszkalálására”.

Az MTI tudósítása szerint Orbán Viktor magyar kormányfő szerdán Belgrádban annyit mondott, „fontos, hogy kifejezzük az együttérzésünket, és hogy tudatosítsuk magunkban, hogy miután a szomszédban háború van, ezért veszélyben vagyunk”. Orbán szerint „ha veszélyben vagy te magad, az állampolgáraid és a gazdaságod, akkor egyetlen dologra kell törekedni, hogy ezt a veszélyt elhárítsd”. Hozzátette, „békét akarunk és tűzszünetet”.

Borítókép: rendőr Przewodów határában 2022. november 16-án.

(The Guardian)

The post Rakéta: ki mit mond? appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés