:
Breaking News

Zsiday: ez lehet az értelme annak, hogy a kormány belenyúlt a bankbetétekbe

A hibrid-unortodox kamatcsökkentésről szól Zsiday Viktor legújabb bejegyzése, melyben a gazdasági miniszter által végrehajtott intézkedésről mond véleményt.

A befektetési szakértő, a Citadella Alap portfóliókezelője szerint „normális” országban a jegybank kezeli a kamatpolitikát, Magyarországon azonban azután, hogy az MNB 18 százalékkal felemelte a kamatszintet, a gazdasági miniszter soknak találta és levitte.

Több ebből A forint felkészül Hullámzó napja volt a forintnak

De csak az intézményi szereplők, és a 20 millió forintnál többet lekötők számára.

Mi ennek a célja?

„A cél nyilván az, hogy a magas bankközi kamatok révén a forint stabil maradjon, miközben a hazai befektetőket (főleg intézmények) pedig próbálják átterelni állampapírba, hogy az államadósság finanszírozása olcsóbb legyen.

Azonban a sokelemű (ez már nem is kettős, hanem többes) kamatrendszer nem túl hatékony, és rendkívül torzítja a gazdaságot, ráadásul a monetáris transzmisszió (…) lebénításával/eltérítésével a jegybank hitelességét és függetlenségének látszatát csökkenti a kormányzat.

Zsiday szerint a lépésnek azért is van rossz üzenete, mivel az ilyen kamatrendszerek főként fejlődő országok sajátjai, és egyenes úton vezetnek odáig, hogy szétessen az egész.

„Ezeket a fajta lépéseket Diocletianus császártól kezdve Argentínáig sok helyen próbálták ki a történelem folyamán, de sajnos sehol sem vezettek igazán jó eredményekhez, sőt, jellemzően lecsúszást hoztak” – írja..

Mivel számos gyakorlati tapasztalat van az elmúlt évtizedekből is, lehet, hogy érdemes lenne elhinni, hogy ha másnak se jött ez be, akkor nekünk sem lesz annyira jó.”

Zsiday szerint ezzel Magyarország elindult a török példa után.

The post Zsiday: ez lehet az értelme annak, hogy a kormány belenyúlt a bankbetétekbe appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés