:

Magyar jegybank: kellemetlen meglepetések jöhetnek az élelmiszerárakban

Magyar jegybank: kellemetlen meglepetések jöhetnek az élelmiszerárakban

Nem túl optimista a jegybank az élelmiszerárak emelkedését illetően, kellemetlen meglepetések is benne lehetnek a pakliban. A legérdekesebb kérdésre pedig, azaz hogy hogyan értékeli a jegybank, hogy egy miniszter monetáris témában dönt, alaposan átgondolta a választ az alelnök. Erősen szubjektív beszámoló egy érdekes sajtótájékoztatóról.

Virág Barnabás nagy levegőt vett, csendben maga elé meredt. A papírjait tologatva alaposan átgondolta a választ, ő is tudta, mi is tudtuk, hogy tegnap nagyon necces dolog történt. Ugyanis Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, aki korábban épp a jegybank alelnöke volt, tegnap fogta magát, és egy meglehetősen unortodox húzással gyakorlatilag kamatcsökkentést jelentett be, miközben a jegybank pont, hogy kamatemeléssel kell, hogy reagáljon az inflációra és a forintgyengülésre.

Jegybank vs. Nagy Márton

Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke eddig sem volt könnyű helyzetben.

Van egy jegybanki politika, amely összevissza kommunikál, egyszer gyorsít, aztán lassít, leállítja a kamatemelést, majd újra brutálisat szigorít, bejelenti a kettős kamatszint felszámolását, majd még nagyobbra húzza az ollót, inkább kivezeti az alapkamatot, nehogy túl nagy emelést kelljen bejelenteni.Az alelnöknek ezt az összevisszaságot kell következetességnek bemutatnia, el kell magyarázni a pániklépésekről, hogy átgondoltak, mertfőnöke, Matolcsy György, a jegybank elnöke nem mer vagy egyszerűen csak nem akar kiállni az újságírók elé, nehogy neki kelljen értelmet adnia ennek hamisítatlan, hardcore unortodoxiának. Pénz Forbes 2 perc olvasás
Zsiday: ez lehet az értelme annak, hogy a kormány belenyúlt a bankbetétekbe
Pénz Topolay Gábor 4 perc olvasás
MNB: Lassítunk, de mégsem, sőt rákapcsolunk! Ami biztos, hogy tovább nő az infláció
Pénz Forbes 3 perc olvasás
Brutális döntést hozott az MNB, hogy megállítsa a forint zuhanását
Pénz Oberfrank Balázs 4 perc olvasás
Matolcsy bejelentette: véget ér egy korszak

Szóval jöttek is az újságírói kérdések: nem értékeli-e jegybank a monetáris politikába való beavatkozásként Nagy Márton bejelentését, mit szól ahhoz, hogy egy miniszter kamatot csökkent, nem rombolja-e mindez az amúgy sem túl erős befektetői bizalmat. Mindezt azzal a hátszéllel, hogy ugyan Matolcsy György előszeretettel megy be a kormányzati politika alá, mégis, ő az egyetlen az állami szférán belül, aki legalább néha meri egy kicsit kritizálni Orbán Viktor gazdaságpolitikáját.

Szóval Virág Barnabás jól meggondolta, mit mond. De sajnos leginkább gazdasági jellegű válaszokat adott:

Az MNB eddig is folyamatosan egyeztetett a kormányzattal a makrogazdaságot érintő kérdésekben, ennek megfelelően tesz ezután is.Korai még a befektetői bizalom csökkenésével kapcsolatos értékelésekbe bocsátkozni, meg kell nézni a reakciókat.A jegybank továbbra is az árstabilitás elérését tekinti elsődlegesnek.Az intézkedés a hazai pénzpiaci szereplőkre vonatkozik, és a vállalatokra, bankokra és külföldi befektetőkre nem.És ami talán egy kis kritikaként értékelhető:

„Mi továbbra is azt gondoljuk, hogy minden releváns részpiacon a jelenlegi kamatszintekre van szükség az infláció letörése érdekében.”

Ennyi. Nem kommentálta tehát érdemben jegybanki oldalról, hogy egy miniszter beleszólt a monetáris transzmisszió alakulásába, és a jegybank hatáskörébe tartozó kérdésben döntött, pedig én is, és biztos, hogy több újságíró-kollégám is rákérdezett konkrétan erre. De nem is vártuk, hogy valami dörgedelmes kritikával fogja illetni Orbán Viktor egyik kedvenc miniszterét, aki nyíltan vállalta az arcát ahhoz, hogy extraprofit-adóként adja el az új ágazati különadókat, igyekezett forinterősítő tényezőként megmagyarázni a végül rosszul elsült, halasztott gázfizetési szerződést, és aki mindezért új feladatokat, aztán önálló minisztériumot is kapott.

De mi lesz az élelmiszerárakkal?

A jegybanki kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztatón beszélt az inflációról is, amely az év végéig biztosan emelkedő pályán marad, az élelmiszerárak emelkedése felfelé mutató kockázatokat hordozhat. Szóval a jegybank nem optimista, Virág Barnabás úgy fogalmazott:

az élelmiszerárak tekintetében további kellemetlen meglepetések jöhetnek.

És a további, lényegi pontok:

Az alapkamat változatlanul 13 százalékos, de ez nem számít, a jegybank gyakorlatilag kivezette a rendszerből az alapkamatot, az irányadó kamat az egynapos betét kamata, amit 18 százalékon hirdet meg a jegybank azóta, hogy megszülte az eszközt.Az uniós és a magyar gazdasági lassulás velünk marad, de a szélsőséges forgatókönyvek kockázata csökkent. A hazai GDP már lassult a harmadik negyedévben. Az ipar és a piaci szolgáltatások még hozzájárultak a növekedéshez, de a magas frekvenciás adatok már bőven a belső kereslet lassulását jelzik. De mivel az ipari termelés még bővül, a folyó fizetési mérleg javulhat, sőt, túl vagyunk a mélyponton, ami jó hír a forintnak, a hazai devizára helyezkedő egyik legnagyobb nyomás épp a súlyos fizetésimérleg-hiányunk volt.A jegybank folytatja a bankközi likviditás szűkítését, ésminden olyan eszközt, köztük az irányadónak tekintett egynapos betétet addig tart hatályban, amíg a kockázati megítélés trendszerű nem kezd javulni.

Szóval, ahogy azt Virág Barnabás most is, és minden lehetséges fórumon elmondta: a jegybank egyetlen célja az árstabilitás elérése, azaz a brutális infláció fékezése.

Akkor is, ha jegybanki háttérrel rendelkező miniszerek ellene mennek a törekvésnek.

The post Magyar jegybank: kellemetlen meglepetések jöhetnek az élelmiszerárakban appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés