:

Meglepő, miért vonzó a magyaroknak az elektromos autó

Meglepő, miért vonzó a magyaroknak az elektromos autó

Nem annyira a környezettudatosság, inkább az igénybe vehető állami támogatások ösztönzik a villanyautók vásárlását – derült ki az Allianz kutatásából. Az e-kocsik terjedéséhez az európai uniós jogszabályokon és az állami támogatásokon, illetve adókedvezményeken túl az üzemanyagárak emelkedése, továbbá az elektromos és a hagyományos autók árkülönbözetének csökkenése is hozzájárul.

A felmérésben résztvevők közül 60 százalék mondta azt, hogy a következő években villanyautóra váltana.

Az anyagi segítség mellett azonban kifejezetten sokat nyom a latba az ismerősök ajánlása, valamint az a percepció is, hogy az elektromos autók biztonságosabbak hagyományos társaiknál. A megkérdezettek szerint mivel az elektromos autókban kevesebb kopó-forgó alkatrész van, a meghibásodások lehetősége is kisebb, és az életciklusuk során sokkal kevesebb javításra van szükségük. Ebből adódóan a fenntartatásuk is olcsóbb valamelyest, ami a résztvevők közel 20 százaléka számára nyomós érv.

Meglepő módon mindössze 12,4 százalék azok aránya, akiknek prioritás a választás során, hogy környezettudatosan közlekedjenek és ezáltal hozzájáruljanak a klímaváltozás mérsékléséhez. Az, hogy az e-autók a legmodernebb, jövőbe mutató technológiát képviselik, még ennél is kevesebb embernek jelent motivációt a döntésben.

Mielőtt azonban elhatároznánk magunkat, az Allianz szerint van néhány pont, amit érdemes végig gondolni.

Elsőként célszerű áttekinteni használati szokásainkat, összeírni a döntési szempontjainkat, meghatározni a költségkeretet, és alaposan tájékozódni a zöld rendszámos autókkal kapcsolatban. Ezeket csak a felmérés résztvevőinek negyede teszi meg. Végleges döntés előtt érdemes megfontolni, hogy egy új vagy egy használt elektromos autó felelne-e meg jobban az igényeinek. Ezzel szemben mindössze 5,7 százalék mérlegeli ezt a lehetőséget. Fontos több alternatívát is figyelembe venni, 26,6 százalékunk ennek ellenére eleve elköteleződik egy márka mellett, kizárva ezzel egy esetleges jobb opció lehetőségét. Ha használt jármű a kiszemeltünk, vizsgáltassuk át az autót műszaki szempontok alapján egy szakértővel. A kutatás alapján e tekintetben alaposabbak vagyunk, 47 százalék jár el így. Az sem mindegy, hogy kihez fordulhatunk technikai jellegű kérdésekkel, érdemes ezért ennek a lehetőségeit is feltérképezni vásárlás előtt. 26,1 százalék ezt figyelembe is veszi. Tanácsos utána nézni annak is, hol vannak töltőállomások, illetve milyen márka és egyéb szervizek vannak a környékünkön, jellemző útvonalainkon. Mindemellett az otthontöltés lehetőségét is érdemes felmérni. Azt is érdemes megvizsgálni, hogy milyen biztosítási lehetőségek elérhetők a választott autóra. Fontos tájékozódni a járulékos szolgáltatásokról is, például, hogy milyen, autóhasználatot vagy töltést segítő applikációk állnak rendelkezésre.

The post Meglepő, miért vonzó a magyaroknak az elektromos autó first appeared on 24.hu.