:

Indul a licit: kinek van pénze a világ egyik legdrágább klubjára?

Több név is kering a sajtóban, aki élénken érdeklődik a Manchester United iránt. Nem lesz olcsó, a klub 4,6 milliárd dollárt ér, de ennél jóval többet kell majd fizetni érte.

A hivatalos közlemény szerint „vizsgálják a stratégiai lehetőségeket” a továbbiakra, de szinte biztos, hogy az angol első osztályban szereplő Manchester United tulajdonosa, a Glazer-család eladja a klubot.

Nem lesz olcsó, az amerikai Forbes szerint ez a világ harmadik legértékesebb klubja, 4,6 milliárd dollárt ért. A Glazerék a részvények 97 százalékát birtokolják.

Arra nem adtak magyarázatot, miért most válnak meg a csapattól, épp a világbajnokság közben, és a híres-hírhedt Ronaldo-interjú után, pont, amikor legjobban fizetett játékosukkal, aki egyben a klub legjobban értékesíthető márkájával elválnak útjaik.

Sokat lökhetett a dolgon, hogy a tulajdonosok végignézték a londoni klub, a Chelsea vélhetően túlértékelt eladását, és azt is, hogy a United legnagyobb riválisát, a Liverpoolt is készül értékesíteni a tulajdonos Fenway Sports Group.Az is közrejátszhat az eladási hajlandóságban, hogy az idén kútba hullott az Európai Szuperliga (az elbukott Szuperliga-projekt után három hullámban szabadultak meg United-részvényektől) kezdeményezése, valamint meghiúsult a Project Big Picture – ez utóbbi volt hivatott nagyobb erőt adni az angol első osztály, a Premier League legnagyobb klubjainak kezébe.A milliárdos Glazer család 2005-ben szerzett irányító többséget a Manchester United-ben (790 millió fontért), de az utóbbi években a csapat nem a történelméhez méltó módon szerepelt, a szurkolók pedig egyre inkább elfordultak az amerikai tulajdonosoktól. Rendszeresek a szurkolói tüntetések a tulajdonosi kör ellen, ami szintén erősítheti az eladási szándékot.

Akkor mennyi lehet a vételár?

Több szám is kering a médiában, hogy mennyiért adhatják el a klubot. A Forbes szerint az értéke 4,6 milliárd dollár, míg a jelenlegi részvényárfolyam alapján a piaci kapitalizációja mindössze 3 milliárd (a bejelentés után nagyot ralizott az árfolyam). Azonban ennél jóval többe kerülhet a klub, a The Athletic szerint a teljes eszközállománnyal és szerződésekkel együtt 6-9 milliárd dollár is tehető a vételár. Összevetésül: a Forbes

a Chelsea értékét 3,1 milliárd dollárra becsülte, míg a vételár kicsivel 5 milliárd fölött volt.

Ki vehet magának ekkora klubot?

Még nagyobb kérdés, hogy ki engedheti meg magának a klub megvásárlását. Több név is kering a médiában, akinek lenne rá pénze, de legalábbis kapcsolati tőkéje a felvásárláshoz.

Jim Ratcliffe, a szigetország leggazdagabb embere, aki gyermekkora óta Manchester United-rajongó, a The Telegraph értesülési szerint ajánlatot fog tenni a klubra. Az elmúlt hónapokban már tett erre utaló megjegyzéseket, de a csapat egészen eddig nem volt eladó. Az üzletembernek már van fociklubja, övé a francia első osztályban játszó Nice csapata. Ratcliffe vagyonát a Forbes 13,3 milliárd dollárra becsüli.Több sajtóhír megjelent, hogy Jim O’Neill, a brit felsőház tagja, a Goldman Sachs volt igazgatósági tagja, szintén United-rajongó fontolgatja, hogy befektetői konzorciumot trombitál össze a klub felvásárlására. O’Neill korábban a klub menedzsmentjében is dolgozott, 2010-ben már tett ajánlatot a klubra, akkor is több vagyonos United-rajongóval közösen, de a Glazerék nem fontolták meg az eladást.Több helyen rebesgetik Dubajt, mint lehetséges vevőt. A közel-keleti városnak bőven lenne pénze kifizetni a vételárat a Dubai International Capitalon keresztül, és így az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb és leggazdagabb városa is belépne a klubtulajdonos hatalmak közé. Az Emírségek fővárosában, Abu Dhabi-ban székelő uralkodócsalád a City Football Groupon keresztül tulajdonolja a manchesteri városi riválist, a Manchester Cityt, az épp futball-világbajnokságot rendező Kataré a francia Paris Saint Germain, míg szaúdi alap, a Public Investment Fund nemrég szerezte meg a szintén angol Newcastle Unitedet.Illetve egy jól ismert név is feltűnik a lehetséges vevők listáján: David Beckham, a klub egykori sztárja, az Egyesült Államokban élő híresség és üzletember, az Inter Miami CF floridai futballklub tulajdonosáról is pletykálják, szívesen szerezne részesedét egykori nevelőklubjában. Egymaga nyilván nem tudná felvásárolni a csapatot, de elég erős húzónév lehet ahhoz, hogy vezessen egy befektetői konzorciumot.Pletykalapokban az is felmerült, hogy a lehetséges vevők közt az Amazon és a Facebook is feltűnik. Azonban ez erősen alaptalannak tűnik, tekintve, hogy a tengerentúli techóriások az egyre romló kilátásokkal küzdenek.Sőt, tavaly még Elon Musk, a világ leggazdagabb embere is viccelődött azzal, hogy megveszi a klubot, de vélhetően csak trollkodott.

The post Indul a licit: kinek van pénze a világ egyik legdrágább klubjára? appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés