:

28 millió forintot fizetett a Google egy magyar fejlesztőnek

28 millió forintot fizetett a Google egy magyar fejlesztőnek

Nemrégiben kiderült, hogy közel fél évig tátongott hatalmas biztonsági rés az androidos készülékeken. A hibára Schütz Dávid, magyar  kutató talált rá teljesen véletlenül, amikor lemerült a telefonja. Elmondása szerint miután háromszor elrontotta a SIM-kódot, a telefon már a PUK-kódot kérte, amit sikeresen be is pötyögött. Ezt követően viszont nem kért feloldó kódot a telefon, így tulajdonképpen bárki megkerülhette volna a készülék biztonsági rendszerét.

Az RTL meg is szólaltatta a 21 éves fiatalt, aki középiskolás kora óta foglalkozik bug bounty-val, azaz biztonsági hiba kereséssel. A Google biztosít erre a tevékenységre felületet, tehát a vállalkozó szellemű hackerek támadhatják a rendszerüket etikus módon, a jelzett hibák után pedig bizonyos esetekben honoráriumot is adnak a programozóknak.

Schütz Dávid szerint mivel ez egy súlyos hiba volt, egy komolyabb összeget, 70 ezer dollárt kapott az amerikai cégtől. Ez nagyjából 28 millió forintnak felel meg.

A Google ebben az esetben egy óra alatt fel is dolgozta a hibajelentést, a javítás viszont hosszú hónapokig tartott. Így a júniusi beküldés után novemberben érkezett csak meg a rendszerfrissítés, ami tartalmazta a javítást. Sok gyártónál azonban elhúzódhat, míg megérkezik a javítás, tette hozzá a magyar fejlesztő.

Kapcsolódó Azonnal frissítse az androidos okostelefonját! Hatalmas biztonsági rést találtak az androidos mobilokon.

The post 28 millió forintot fizetett a Google egy magyar fejlesztőnek first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Ezt láttad már?

Cimkék

Keresés