:
Breaking News

Berlinben terjeszkedik a magyar cég, a fotósok Uberje, globális márkával szerződtek

Berlinben terjeszkedik a magyar cég, a fotósok Uberje, globális márkával szerződtek

Berlinben is elindult és új automatizált felületet indított a magyar fotós startup, a Photon. Az új felületet új ügyféllel indítják élesben, mostantól a Photon fényképezi a Wolton elérhető éttermek étlapjait.

A Wolt az éttermek étlapjainak fotózásához a Photon nevű fotószolgáltatási startup új platformját, a Photon Plust használja. Ezt kifejezetten azoknak az ügyfeleknek fejlesztették ki, akiknek sokszor van szükségük ugyanolyan stílusú fotózásra vagy videózásra. Nemcsak étlapok lehetnek ilyenek, hanem az ingatlanpiac is az Airbnb-lakásokkal, de a Photon ügyfelei között van már online oktatási portál is, ahol folyamatosan portrékat kell készíteni az új oktatókról, közölte a Photon a Forbes.hu-val.

Több ebből Sok autósnak kell figyelnie erre a határidőre, egymillió gépjármű érintett Mutatós a Völner Pál családjától lefoglalt vagyon

Ne kelljen egyenként papírozni

A Photon Plus egy teljesen automatizált szolgáltatás, amelyet fél év alatt fejlesztettek le, és a Wolttal már élesben működik. A digitális platform előnye, hogy csak egyszer kell megírni az alapinformációkat, megadni a szükséges adatokat, onnantól ehhez igazítva szervezhetőek könnyedén újabb fotózások.

Az ügyfelek különböző fotózásaikhoz különböző csomagokat is létrehozhatnak, ezek is ismételhetők. A Photon tapasztalatai szerint gyakori probléma, hogy a fotózás után a fotók elvesznek. A felületen minden egyes projekthez automatikusan generálódik egy mappa az adott ügyfél tárhelyén, ami lehet Google Drive, Tresorit vagy One Drive is. Innentől itt elérhetőek maradnak a képek.

a Photon automatizáltan dolgozik a háttérben, az ügyfeleknek nem kell minden fotóssal külön szerződést kötni, nem kell árajánlatot bekérni, és minden háttérmunkát a Photon végez, a platformon csak időpontot és helyszínt kell szerveznie az ügyfélnek.

„Ki lehet lépni abból, hogy mindent egyenként kelljen lepapírozni, és excelekben kelljen vezetni. Amikor minden papíron történik, sok minden kimaradhat, emiatt akár az alvállalkozók is kellemetlen helyzetbe kerülhetnek” – mondja Volom Sára, a Photon alapító-ügyvezetője, aki a Forbes 2020-as 30 sikeres magyar 30 alatt listáján is szerepelt.

A Photon munkája a Woltnak.

Photon Berlinben

A Photon legutóbb 2021 októberében kapott 180 millió forintos befektetést az MFB csoporthoz tartozó Hiventures-től. Idén külföldön is elindultak, első körben Berlinben, ahol egyelőre a rendezvényfotózásra fókuszálnak. „Startupos szempontból Berlin eléggé központi szereplő lett a Brexit után.

Sokan azt mondják, hogy Berlin az új London, és ez valamilyen szinten meg is állja a helyét, mert tényleg nagyon sok tőkealap van, és mint a gomba nőnek ki a startupok”

– mondja Sára.

Kifejezetten olyan piacot kerestek, ahol tudnak városról városra terjeszkedni, és van házon belül nyelvtudásuk adott területre. Olyan országot, ami politikailag és gazdaságilag stabil, sok vállalattal és sok rendezvénnyel, mert az a legegyszerűbb belépési pontjuk. Berlinben magyarokkal és német fotósokkal egyaránt dolgoznak, már megvannak az első ügyfeleik is: fotóztak az egyik legrégebbi technológiai kiállításon, az IFA-n és egy Alibaba-eseményen is.

The post Berlinben terjeszkedik a magyar cég, a fotósok Uberje, globális márkával szerződtek appeared first on Forbes.hu.