Interjú a futball igazságtalanságáról és arról, hogy a politikától mindig is elválaszthatatlan volt a világ legnépszerűbb játéka, aminek a célját a legkönnyebb megérteni, a mikéntjét meg a legnehezebb. Szivárványos karszalag, xG és persze Szuperliga.

Mi lehet az újabb adatforradalom a fociban és kell-e a játékosok felelősségéről beszélni a katari vébérendezés kapcsán? Mit köszönhet a statisztikusoknak a foci és joggal keseregnek-e a futball-romantikusok? Mi a baj a focit övező közbeszéddel Magyarországon? Nagy interjú a futballról, adatokról, társadalomról és végső soron az életről Szabó Peet Péterrel, akinek szerzőtársaival közösen nemrég jelent meg könyve arról, hogyan érdemes focimeccset nézni.

Erről beszélgettünk:

A futball igazságtalansága és az adatok forradalma.Szakértők a magyar futballban: tisztázatlan szerepek, káros kijelentések.Középosztályosodó klubfutball vs. betiltott szivárványos karszalag a katari vébén. Záródó és kinyíló ollók a futballban.Uniformalizálódó csapatok és a catenaccio jövője.A társadalom és a futball – avagy min bukott meg a Szuperliga. De miért fog megvalósulni mégis (csak máshogy)?

Forbes.hu: Igazságtalan játék a futball?

Szabó Peet: Igen. Ez a legkevésbé strukturált játék, amiben huszonkét játékos állandó, együttes mozgásban van. Nem egy álló játék, mint a baseball, amit éppen ezért könnyű szakaszokra bontani – és ahol egy szezonban 162 meccset játszanak le. Ha ugyanis adat oldalról közelítünk: egy 38 meccses bajnoki szezon sem kellően nagy minta ahhoz, hogy egyértelműen kirajzolódjon, hogy valóban az a csapat végzett előrébb a tabellán, aki jobban játszott.

A klubfutballban az adatelemzők nagyon sokszor nem is azt nézik, hogy mi volt az eredmény, hanem hogy milyen hosszú távú trendeket tudnak kiolvasni, hosszú távon gondolkodnak. 

Hogyha van igazságtalan formátum, még a futballon belül is, az egyértelműen a világbajnokság.

Lejátszol hét mérkőzést, a csoportkörben hármat, elég egy vereség és egy döntetlen, és akkor ki is estél. De ez esélyt ad a kisebb csapatoknak a bravúrokra és a szurkolóknak ez a legfontosabb.

A könyvetek elején is írtok róla, hogy a futballban – leegyszerűsítve – az eredmény nagyjából 50 százalékban a szerencsén múlik. Az adatok képesek ezen az arányon változtatni?

Minden edző arra törekszik, hogy ezt a szerencsefaktort a legjobban minimalizálja, mindenki azt keresi, hogyan lehet biztosan meccseket nyerni.

Charles Reep is ezt kereste, amikor a kis bányász sisakjában elkezdte számolni, hogy hány passzt hajtanak végre a játékosok, mielőtt gólt szereznek. Csak egy picit félreértelmezte az adatokat – és ez félre is vitte az angol labdarúgás fejlődését

Az első

Reep számít az első futballelemzőnek, maga gyűjtötte adatokkal dolgozott az 1960-70-es években, de kiforratlan módszertannal. Az esti meccseket bányász sisakra szerelt lámpával figyelte (nem voltak még közvetítések). Helytelenül jutott arra a következtetésre, hogy passzok helyett a hosszú labdákkal érdemes operálni. Így is úttörő szerepe volt, mert rámutatott az adatok fontosságára.

De ha azt nézzük, hogy mi működött az elmúlt évtizedekben, az már sokkal közelebb áll ahhoz, amit a számok mondanak.

Amióta 2009-ben Guardiola átvette a Barcelona felnőtt csapatát, összesen három olyan év volt, amikor nem ő nyerte a bajnokságot az éppen aktuális csapatával. Miért? Mert mindig náluk van a labda. Ha nálam van a labda, akkor az ellenfelem nem tud gólt lőni.

Ez az abszolút labdás kontroll és a kontrollal a szerencsefaktort akarod kivenni.

A stratégia másik része a letámadás: folyamatosan vissza akarom szerezni a labdát, mert hogyha nálam van megint a labda, akkor nagyobb esélyem van gólt szerezni, mint kapni.

Ha azt keressük, hogy mi a leghatékonyabb módja annak, ahogy a focit játsszuk, akkor az, hogy minél magasabban próbáljunk meg labdát szerezni – ezt mondja egyébként Ted Knutson is, a StatsBomb alapítója. Minél magasabban szerzel labdát, annál nagyobb esélyed van a gólra, és annál távolabb tudod tartani az ellenfelet a saját kapudtól.

Tulajdonképpen Reep is ezt mondta, minél kevesebbszer kell labdába érni, mert abból lesz a gól – csakhogy ő rossz mintából indult ki, és nagyon nem mindegy, hogy az ellenfél tizenhatosától milyen messze szerzed vissza a labdát és honnan indítod az akcióidat. A kontrollon alapuló játékkal tehát minimalizálni tudod a szerencse faktort. Ez akkor működik igazán jól, ha nagyon jó csapatod van.

Ennek a trendnek mennyire ágyaztak meg az adatok? A könyvetekben elég jól bemutatjátok, hogy fordultak az adatelemzők a mennyiség felől a minőség irányába.

Hogyha egy edzőt megkérdezel, hogy mi alapján alakítja ki a saját filozófiáját, akkor általában soha nem tényszerű dolgokat fog mondani, hanem valami olyat, amit korábban látott, hogy működik. Guardiolának ilyen szempontból lehet, hogy szerencséje volt, hogy rájött, hogy így lehet hatékonyan, hosszútávon meccseket nyerni. Ráadásul ott volt előtte a mestere, Johann Cruyff is, akinek a példáját követte. De azt már az adatok fogják megmutatni neki is, hogy az elképzelései milyen hatékonysággal működnek.

Miért nem nyert Bajnokok Ligáját (BL) Pep Guardiola, mióta eljött a Barcelonától? Nyilván azért, mert a BL-ben megint csak kevés mérkőzést játszol a kieséses szakaszban. Az oda-vissza párharcokból elég csak egy meccset elrontani. De ez a futballnak a varázsa is, hogy az adatok nem mindig az eredményt igazolják, sokkal inkább a teljesítményt.

A futball igazságtalan, a világbajnokság meg a leginkább igazságtalan formátum. Fotó: Sebestyén László Névjegy

Nemrég jelent meg Szabó Christophe-fal és Soós Márkkal közösen írt könyvük Olvasd a játékot! – Hogyan nézzünk focimeccset? címmel. A szerzők közül senki sem futballozott profi szinten, a pár hete megjelent könyvet már újra kellett nyomni, akkora siker.

A „futballkattanás” viszonylag későn jött az életébe, „addigra már eldőlt, hogy focista nem leszek”. Tizenkét éves korában egy ismétlésről adott Arsenal meccs kapta el (a Wigannel játszottak), abban a szezonban a BL-ben is a döntőig menetelt a csapat. Innentől egyértelmű volt, hogy bármi is lesz, „ha nagy leszek, a focival akarok foglalkozni”.

A Heves megyei Füzesabonyban nőtt fel. A pályaválasztáskor a média fele fordult, az egri Eszterházy Károly Főiskolán diplomázott, majd elvégezte a Komlósi Oktatási Stúdió sportújságíró képzését is. Mindkét hely nagyon gyakorlatorientált volt, így nem volt idegen számára a stúdió vagy amikor mikrofon előtt kellett beszélni.

2010-től kezdett el publikálni, miután az NST blog az Indexről a Nemzeti Sport online felületére költözött és Népsport néven bloggyűjtő oldallá bővült. „Amikor kikerült pár Útwengerre írt cikkem a Népsport főoldalára, akkor már kezdtem elhinni, hogy talán megy ez nekem.” Ma szabadúszóként dolgozik, állandó televíziós szakértő a Premier League meccseken a Spíleren, szereplője az Unibet Youtube-csatornájának műsorainak,  állandó tagja a Premier Leak PL-podcastnak, és továbbra is rendszeresen publikál elemzéseket, többek között a 24.hu-ra is.

Ahogy mondja, a futball nemcsak a számokról, hanem főleg az érzelmekről szól, ő is szeret üvölteni egy meccsen, bosszankodni vagy éppen önfeledten örülni. Manapság leginkább a női meccseken tudja ezt megtenni, erről utána nem kérdezik különböző műsorokban. A férfi meccseket nagyon nehezen tudja már nem elemző szemmel figyelni, de az Arsenal iránti szenvedélye mit sem változott 2006 óta.

Guardiolának azért sokszor a fejére olvassák, hogy a kieséses szakaszokban sokat variál, túlgondolja ezeket a meccseket.

De azt is ő mondja, hogy az kockáztat, aki nem kockáztat. Ezt persze sokféleképpen lehet értelmezni. Vajon az a kockáztatás, ha egy picit belenyúlok a rendszerembe, vagy az, hogy minden ellenféllel ugyanazt próbálom játszani? Ezzel együtt is, ő az alapelveit soha nem adja fel. A top futballban azok a csapatok tudnak nagyon sikeresek lenni, amelyek hosszú távon kitartanak egy fajta játékelképzelés mellett. Ebbe persze bele kell néha nyúlni, változtatni egy picit – és van, hogy ez visszafelé sül el.

Hova fejlődhet még az, hogy mit mérnek a futballban?

Még mindig több az, amit nem tudunk a futballról, mint az, amit tudunk. Az újabb xG (expected goal – várható gól) modellek már sokkal kifinomultabbak, azt is nézik, hogy milyen pozíciót vesz fel a védő, hol helyezkedik el a kapus, hány játékos van a lövő játékos és a kapu között, nemcsak azt, honnan érkezik a lövés (a mutató a lövések minőségét méri – a szerk).

Ami felé tovább lehet fejlődni, az az, hogy ne csak a labdás eseményeket kezdjük el vizsgálni.

Mai napig nem tudjuk normálisan mérni, legalábbis széles körben, hogy mitől lesz jó egy védő, mitől lesz jó egy középpályás.

A 2000-es évek elején a Premier League-ben (PL) elkezdtek együttműködést kötni a ProZone nevű céggel, akiknek a kameráival könnyebben tudták mérni a labdás eseményeket. Jaap Stam a Manchester United védője volt és azt látták, hogy egyre kevesebbszer szerel, ezért el is adták. Az adatok miatt azt hitték, kezd kiöregedni. Stam aztán a BL-döntős Milan egyik alapembere volt, három éven belül még csúcsteljesítményre volt képes. A tapasztalattal együtt sokkal jobban tudott helyezkedni, jobban olvasta a játékot: egyszerűen eleve kevesebbszer került olyan helyzetbe, amikor szerelnie kellett volna. Minimalizálni tudta az ilyen szituációk számát – vagyis teljesen rosszul értelmezték az adatait Manchesterben.

Virgil van Dijk a maiak közül szerelések számában valahol a liga alsó harmadában van. A Liverpool játékrendszere és a játékintelligenciája miatt nincs rákényszerülve, hogy szerelnie kelljen. Itt jön majd be a tracking data, amikor már a játékosok mozgását monitorozzuk. Egy védőnél lehet, hogy fontosabb, hogy fél méterrel beljebb legyen egy adott helyzetben, mint hogy csinált-e becsúszó szerelést.

A középpályásoknál ugyanez. Miben határozzuk meg a hozzáadott értékét, mondjuk egy Pedrinek, egy Thiago Alcantarának vagy egy Granit Xhakának? Mérjük, hogy progresszívan passzol? A kontextus itt is fontos. Egy Manchester Cityben, aki ellen mindenki visszaáll védekezni, egy Ayméric Laporte középső védőként ki fog emelkedni, hogy milyen progresszívan passzol. Felcipeli a labdát a félpályáig, aztán odaadja a szélsőnek, és máris ott van egy progresszív passz a neve mellett. A futballban az adatforradalom következő lépése az lesz, ha ennek a kontextusát le tudjuk szűkíteni, vagyis amikor már nagyon specifikus dolgokat is vizsgálni tudunk.

De az adatok önmagukban továbbra sem mondanak el mindent a futballról.

Pontosan azért, mert ez a legegyszerűbb játék, hogyha meg akarod érteni, hogy mi a végcél. Be kell rúgni a labdát a kapuba. Ezért a legnépszerűbb játék a világon, mindenhol értik és tudod játszani.

De hogyha le akarod bontani, és meg akarod érteni, hogy mi miért működik, és hogyan lehet nyerni, akkor nem létezik nála komplexebb sport. Nagyon sok a változó akár egy mérkőzésen, sőt egy meccsszituáción belül is.

A te szakmád pontosan mi? Szakértő?

Amikor megkérdezik, hogy mivel foglalkozom, annyit tudok mondani, hogy fociról beszélek a tévében, meg írok az interneten, nem tudok magamra egyetlen jelzőt aggatni. A „szakértő” valójában Guardiola, Klopp vagy Tuchel – mi csak értelmezzük az ő munkájukat

Ez ugyanúgy igaz akkor is, ha valaki egykori futballistaként, edzőként, vagy épp újságíróként, bloggerként tölti be ezt a szerepet. Én például a futballból jövő kollégáimmal is remekül el tudok beszélgetni, nincs ebből jövő ellentét.

De ez ugyanúgy felkészítést, tréninget igényelne, ahogy egy műsorvezető is komoly képzést kap, rengeteget tanul, mire kamera elé kerül. Ez a következő lépés, hogy komolyan vegyük a szekértő szerepet is. Ha nem veszi senki komolyan a szakmán belül, akkor hogy vegye komolyan az, aki meg ott ül a televízió előtt?

Mi az, ami a futballt övező közbeszédben a legjobban zavar?

Hogy nincs. Leginkább az. Ez persze túlzás, mert 10-12 éve, amikor az NST blog elindult az akkori szerzőgárdával, akkor épp az volt a céljuk, hogy a közbeszédet fejlesszék. Alulról indult az egész, amire aztán rátaláltak a sporttévék meg a közönség is, igény lett rá.

De én még mindig azt érzem, hogy igazi szakmai párbeszéd a nyilvánosság előtt nincsen. Ez a könyv nem a mi véleményünk a futballról, hanem abból áll össze, hogy top edzők elképzeléseit próbáltuk narrálni, példákkal alátámasztani. Így működik a futball a top szinten, ezt kell figyelni, hogyha szeretnéd megérteni a játékot. Magyar edzők közül nem nagyon tudtunk idézni senkit. Ferenczi Attilának az életművéből tudtunk szemezgetni, aki megint csak nincsen a nyilvánosság előtt, pedig a stílusközpontú futballt ő dolgozta fel a legnagyobb mélységben. Az aktívan dolgozó magyar edzők közül Lőw Zsolttal beszélgettünk, aki viszont már hosszú-hosszú ideje külföldön dolgozik, elég magasan szinten.

Akartunk adni arra egy opciót, amit anno én is szerettem volna megkapni, mikor elkezdett komolyan érdekelni a futball.

Szóval a könyvetekkel nem volt cél megváltoztatni a közbeszédet a futballról?

Ez a könyv nem fogja, és nem biztos, hogy a mainstreamben megvan ez a szándék. Pedig gyakorlatilag már minden csatornán van olyan, „alulról indult” újságíró, blogger, aki ezt az analitikus szemléletet képviseli, csak közben meg van egy ellentmondás. A vb-közvetítések alatt is látjuk, hogy megjelennek az xG mutatók, ami tök jó, mert olyan emberekhez jut el, akik tényleg csak magyar bajnokit, Európa-bajnokságot meg világbajnoki közvetítést néznek meg.

De ott ül közben a stúdióban Bognár György, aki amint megjelenik ez a szám, azt mondja, hogy őt ez nem érdekli, aztán lenyilatkozza, hogy a „statisztika azoknak való, akik nem értik a futballt”.

Ez konkrétan a modern futball letagadása.

Gyakorlatilag kioltod azt, amit próbálsz felépíteni. Ezen az ellentmondáson egyszer jó lenne túljutni.

De ő 50-szer volt válogatott, te meg soha.

Ez így van, de amiről most mi beszélünk az egy másik szakma. Jamie Carragher egy idő után már nem akart edző lenni, mert látta, hogy mennyire megviselte minden ezzel járó dolog a korábbi edzőit, és Gerrardék is hogyan készülnek erre a szerepre. Neki ez a mókuskerék elég volt, de 20 év foci után sem akart eltávolodni a sportágtól. Mit csinált? Képezte magát. Tudatosan készült a médiakarrierjére. Ma az egyik legkiválóbb Angliában ebben a szerepkörben.

A futball szakértő egy szakma, komolyan kellene venni minden szinten. Fotó: Sebestyén László

De a televíziós szakértő (pundit) ott egy külön szakmaként van kezelve. Itthon jó lenne legalább a szerepeket tisztázni. Az is fontos, hogy attól, hogy valaki jó futballista volt, még nem feltétlenül lesz egy jól kommunikáló szakértő egy televíziós stúdióban. Azon viszont mindenképp túl kellene lépni, ahogyan mondjuk Bognár az adatokról beszél – mert kifejezetten káros a nyilvánosságban ilyeneket mondani. Számos top edző van, aki nem érti mélységében a statisztikákat, de elfogadja a fontosságukat.

A klubfoci „középosztályosodik”, ezt a jegyárak mellett látjuk a különböző politikai kiállásokban, társadalmi szerepvállalásokban, kampányokban is. Ehhez képest az előző vébét Oroszországban rendezték, a mostanit Katarban. Értékeiben, emberi jogok tiszteletében ezek az autoriter vezetésű országok nagyon messze vannak attól, amit a játékosok mondjuk a PL-ben képviselnek.

Amikor ez a két irány találkozik, abból nem sülnek ki túlságosan jó dolgok, biztosra vehető a súrlódás. A FIFA egy világszervezet. Neki az a célja, hogy a futball mindenhova eljusson, mindenhol fejlődjön, mert neki abból van pénze – meg abból is, hogy pénzt fogadnak el azért, hogy Katarban rendezzék a világbajnokságot. Ezzel szemben az UEFA valóban a középosztályt célozza és olyan értékeket próbálnak képviselni, amik a középosztály számára abszolút elfogadhatóak.

Keveset beszélünk arról, hogy van-e ebben felelőssége, tennivalója a játékosoknak. Ha kiáll 200 játékos és azt mondja, hogy nem megyünk egy olyan országba vébére, ami korrupcióval nyerte el a rendezés jogát, és ahol nem tisztelik a mi értékeinket, az azért elég nehéz helyzetbe hozta volna a FIFA-t. Nem?

Ezt nem hárítanám rájuk, ők ennek a helyzetnek inkább az áldozatai. Ha valaki 7 éves kora óta arra készül, hogy egy világbajnokságon részt vegyen, attól szerintem ez nem elvárható. Gondolj bele, ha kijutna a magyar válogatott, ne éljen az eséllyel, mert a FIFA hozott egy megkérdőjelezhető döntést? Szerintem ez aránytalanul nagy áldozat, főleg ahhoz képest, hogy relatíve nem tart sokáig egy játékoskarrier. Ha valaki felszólal, azt tisztelni kell, de igazságtalanság a focistákra kivetíteni ezt a helyzetet.

Nem verném el rajuk az ügyet, de a rossz döntés ellen tiltakozhattak volna. Szerinted nem tudták volna a játékosok kikényszeríteni, hogy ne Katarban legyen a vébé?  

Nem vagyok biztos benne, hogy ki tudták volna kényszeríteni. A választ akkor tudnánk erre, ha valaki megpróbálta volna.

A szövetségek esetében más a helyzet. Ott azért bőven lehetett volna valamilyen szinten demonstrálni, jelezni, hogy ez így nem oké.

A szivárványos karszalagok ügye megmutatta, hogyha bármi fajta tétje van a dolognak, a szövetségek azonnal visszakoznak. Pedig itt volt egy ziccerhelyzet.

A szivárványos karszalag egy gesztus. Azzal, hogy gyakorlatilag betiltották, szimbólum is lehetett volna. A FIFA úgy döntött, hogy sárga lapot kap, aki felveszi. Csak egyszer kellett volna, az összes mérkőzés és az összes csapatkapitány közül egyetlen egyszer valakinek ezzel pályára lépnie, hogy lássuk, felmutatja neki a bíró a sárga lapot, és annak olyan szintű üzenete lett volna, hogy az szerintem felmérhetetlen. Akkor lett volna szimbólum a karszalagból. De a szövetségek még ezt a ziccert sem merték kihasználni.

Hogyhogy megijedtek a csapatok egyetlen sárgalaptól? Tényleg ekkora kockázat ez?

Ez relatív. A hollandok azzal érveltek, hogy a középhátvád, Van Dijk esetében nagy hátrány, ha sárgával indít egy meccset.

Át kell tenni a karszalagot egy csatárra.

Ebből is az látszik, hogy a legkisebb kockázatot sem voltak hajlandóak bevállalni. Az LMBTQ közösségeknél nagy a bizalomvesztés, például az angolok esetében. Ezek nagy közösségek, kár is tagadni, és az angol futball hozzájuk is szólni akar.

Most egy elképesztően negatív visszajelzést kaptak azzal, hogy a szövetség a legkisebb ellenállásra visszahőkölt. Megérte? Nem hiszem, de szerintem nem számoltak azzal, hogy ennek ilyen erős visszhangja lehet.

A FIFA azt mondja, a politika és a foci két különböző dolog.

Nyilván van egy hangos réteg, aki a mai napig azt mondja, hogy nem kell a „propaganda”, meg „nem kell térdelgetni”, „csak szórakozni akarok”. Miközben a futballnak a politika mindig is része volt.

Amióta a futball, futball, a lelátó kultúrájának része volt a politika. Egyes klubok identitását meghatározza a politika.

A futballra szokták azt mondani, hogy majdhogynem olyan, mint maga az élet. Annyian szeretik és annyian rajonganak érte, hogy a társadalmi problémák valamilyen szinten leképeződnek benne. Lásd a rasszizmust vagy például az LMBTQ közösség megítélését.

Ne gondoljuk, hogy a férfi futballban nincsenek jelen a melegek akkora arányban, mint a társadalomban. Csak erről nem beszélünk. Jelentek meg már arról hírek, hogy Premier League-játékosok egy párt alkotnak, mindenki tud róluk, de erről senki sem beszél.

A női futball sokkal elfogadóbb közeg. A férfi futballban, ha nem is olyan mértékben, mint 20-30 évvel ezelőtt, de jelen van a toxikus maszkulinitás. Nem feltétlenül az öltözőkben, de magában a közegben igen. Ki lesz majd itt, aki elsőnek bevállalja azt az áldozatot, hogy felvállalja magát? Ez lenne a következő lépés. Persze, hogy megjelenik itt is a politika, ennek a társadalmi rétegnek a reprezentációja elképesztően fontos lenne ebben a közegben is.

Már nem csak a klubfutball uniformalizálódik – ezt látjuk a világbajnokságon is. Fotó: Sebestyén László

Lehet annak hozadéka, hogy Katar rendez egy kvázi sikeres vébét? A FIFA-tól nem áll messze, hogy ilyen országokba nagy tornákat vigyen, de most tényleg sok volt az „ügy”.

Egy vébét bárhová el lehet vinni, ezt most látjuk is. Katar ebből a szempontból vízválasztó volt, talán előtte úgy gondolták sokan, hogy ilyen vébét azért mégsem fognak összehozni. De a pénz beszélt Katar mellett, és van még egy pár ilyen állam, amelyik megengedheti, hogy bevásárolja magát a futball körforgásába.

Katar ezt két alkalommal tette meg. A Paris Saint-Germain és most a világbajnokság révén is, a kettő között nyilván van összefüggés. Hogyha a FIFA-nak az érdekeit nézzük, akkor simán megtörténhet, hogy látunk még pár ilyet. Hogyha a futball érdekeit nézzük, akkor nem feltétlenül tesz jót – és ennek társadalmi vetülete is van.

Négy éve Hegedűs Henrikkel arról beszéltünk, hogy a vébé sok tekintetben már nem a futball csúcsa, és „hazugság” az, hogy bunkerfocit játszó kiscsapatok néha megvernek egy-egy nagyobbat. Most viszont sok meglepetés eredmény volt – helyenként szép focival.

A klubfutballban azt látjuk, hogy az olló nyílik a legnagyobb klubok meg a többiek között. A válogatott fociban viszont minthogyha ez az olló zárulna.

A fejlettebb országok most is több tehetséget termelnek ki, de Ázsiában vagy Afrikában a kisebb országok taktikailag és rendszerszinten az évek során elképesztően sokat fejlődtek – így szűkíthetőek az egyéni készségekben meglévő különbségek is.

Nézd meg amúgy az afrikai csapatok kispadját! Mindenhol afrikai edző ül. Miért? Mert 20 éve játszanak afrikai játékosok Európában, meg topligákban, onnan szedik össze a tudást. Ez onnantól kezdve leszivárog az afrikai futballba, leszivárog a válogatottakhoz is. Itt az anyagiak nem jelentenek akkora különbséget, mint a klubfutballban. A kulcs a szakmai fejlődés. Az afrikai csapatok ma teljesen európai focit játszanak – és ez mindenhol így van a világon.

Ez aggaszt is sokakat.

Nézd meg a brazil válogatottat: ez nem szambafoci, nem szabad játék vagy a kreativitás érvényesülése! Ugyanazt az európai pozíciós játékot játssza Tite csapata, amit Pep Guardiola is játszat a Manchester City-nél. A klubfutball uniformalizálódik, de ez megjelent a válogatottaknál is.

Feloldódnak azok a nemzeti jegyek, amik a XX. században a foci elterjedésével megjelentek?

Teljesen feloldódtak. Hogy nyert Európa-bajnokságot legutóbb Olaszország? Hát nem catenaccióval. Roberto De Zerbi, Maurizio Sarri vagy Gasperini már nem kötődnek a klasszikus olasz iskolához és a Serie A sem ilyen edzőkkel van tele. Az angol bajnokságban sem a kick-and-rush megy már. Ott a világ legjobb edzői dolgoznak – mindenhonnan. Az Aston Villa kispadjára egy többszörös Európa Liga-győztes edző, Unai Emery ült le, de Európa Liga-győztes Lopetegui is, aki most a Wolverhamptont vette át.  

Mi lesz így a catenaccióval?

A futball fejlődését ma az adatok határozzák meg, hosszú távon márpedig akkor tudsz ezek szerint fenntarthatóan jó eredményt elérni, ha támadsz folyamatosan, kontrollálod a játékot. A catenaccio ennek pedig pont az ellentéte. Egyszer-egyszer, ha rá vagy kényszerítve (kis csapat, kevésbé tehetséges keret), működhet, de hosszútávon egyszerűen ezzel nem fogsz tudni nyerni, mert kiteszed magad a véletlennek.

Sokan, akik a futball romantikáját sírják vissza, mondják, hogy „nem kellenek ezek a statisztikák, mert elrontja a játékot, gépies lesz tőle a foci”. Amióta az adatelemzés fontos szerepet játszik a futballban, minden komoly adatelemző azt mondja, hogy az a legjobb, hogy ha te megszerzed a vezetést és tovább támadsz. Úgy kell játszani, mint hogyha 0-0 lenne, mert ez az eredményes.

Még több helyzeted van, még több gól, és kevésbé teszed ki magadat a véletlennek.

Hát nem erre vágyik mindenki? Hogy támadó futball, attraktív játék legyen?

A catenaccio már nem fog visszatérni, mert nem kifizetődő.

A vébé egy nyílt formátumú verseny, a selejtezőből bárki bekerülhet a 32-es döntőbe. Ezen az elven működött eddig az európai futball, de a végül elbukott Szuperliga-projekt után a BL-t is úgy alakítják át, hogy a nagy csapatoknak bérelt helye legyen az elitben. Miközben a vébének sportszakmai szempontból jót tett, hogy nyílt és nem zárt. Mi lesz így az európai foci körforgásával?

Minden abba az irányba mutat, hogy az elit el fog valamilyen szinten különülni a többiektől. Más kérdés, hogy ez mennyire befogadható a szurkolók részéről. A Szuperliga azért bukott meg, mert egyrészt fércmunka volt. A „jót akarunk a futballnak” meg egy üres szlogen, ami arról szólt, hogy a Barcelonát meg a Juventust éveken keresztül szarul vezették, és pénz kellett nekik. Honnan? Húzzunk be minél többet a közvetítési jogokból!

Ez nem a futball megmentése, ez pánik.

Egy több mint 20 éve dédelgetett ötletet vettek elő gyorsan a covid miatt. A folyamatosan előre menekülő klubok egyszer csak ott találták magukat, hogy baj van.

A másik gond a projekttel épp az volt, hogy eredetileg szinte teljesen zárt rendszernek tervezték, amelyből az alapító klubok nem eshettek volna ki, és még a szabályrendszere sem volt tisztázva. Lett volna benne például fizetési plafon? Hogy garantálták volna, hogy ne alakuljanak ki az eliten belül újabb pénzügyi egyenlőtlenségek?

A szurkolókat nem lehet kihagyni. A futball arra a mítoszra épül, hogy te mindig juthatsz előbbre, mindig van feljebb. Megint csak: a futballban hogyan jelenik meg maga az élet? Desmond Morris antropológus a futball rétegződését a társadalmi osztályokhoz hasonlítja. Van harmad-másod és- elsőosztály, az elit, ahogy a társadalomban is van, munkásosztály, középosztály és elit.

Mondhatja azt az elit, hogy figyelj, te alattunk vagy és mostantól nem léphetsz be ide, mert így döntöttünk? Mondhatod azt valakinek, hogy te ott maradsz, ahol vagy? Bármit csinálsz, nem engedünk feljebb lépni? Ez teljesen ellentmond a futball rendszerének.

Persze ma már lenne szándék ennek finomítására, de egyrészt nagyon megrémítettek mindenkit, másrészt nehéz lesz újrakezdeni a párbeszédet azokkal, akik ezt ebben a formában elkezdték. Ez a projekt megbukott – és nem Florentino Pérez fogja feléleszteni, bármennyit is riogat másokat a futball halálával.

Hosszú távon viszont e felé megyünk, nem így fogják hívni és az sem biztos, hogy az UEFA fogja megcsinálni. Az biztos, hogy olyan elitliga lesz, amiben lesz átjárás. Enélkül a szurkolók haragját vívod ki, azt az illúziót veszed el, hogy van értelme az egésznek. Most még ott van ugyanis az illúzió, hogy de, igen, te is ott lehetsz, és továbbjuthatsz a csoportkörből, játszhatsz a Liverpoollal, játszhatsz a Real Madriddal.

Sőt akár még meg is verheted őket, mert mint tudjuk, egy-egy meccsen a futballban a véletlen szerepe óriási.

Hosszabbítás

A legfontosabb kérdés: bajnok lesz-e az Arsenal?

A számok szerint van rá esély. Az a valós teljesítményt legjobban mutató xG-differenciájuk egy hajszálnyival gyengébb a City-nél – úgy, hogy a sorsolásuk nehezebb volt eddig, több rangadót játszottak. Minőségben ott vannak, de a keret vékony – nem lesznek sajnos bajnokok.

The post Ez konkrétan a modern futball letagadása – interjú Szabó Peettel appeared first on Forbes.hu.