Annak idején Rossi és Maradona a magyar válogatottban játszott. Legalábbis az udvarunkon, ahol az egyik kapu a poroló, a másik Berci bácsiék garázsajtaja volt. Ott játszottam le a világbajnoki meccseket, a saját közvetítésemmel és többnyire Knézy stílusában. Mondanom se kell – ha nem is izgalmaktól mentesen –, a magyar csapat vitte el a kupát. Rendszerint a brazilokat vagy a románokat vertük a döntőben. Hallottam a fülemben az egész világ moraját, pedig legfeljebb a poroló mögötti dáliák panaszkodtak, ha túl erősen rúgtam meg a lasztit. A honosítás kérdése nem izgatott, és az sem, hogy igazából csak támadó középpályások és csatárok voltak a csapatban. Az olasz és argentin fenomén ontották a gólokat, én pedig egyedül üvöltöttem az udvaron.