:

Meghúzták a magyarok a nadrágszíjat karácsonyi költekezés terén

Meghúzták a magyarok a nadrágszíjat karácsonyi költekezés terén

Az infláció erősen befolyásolja a magyar háztartások karácsonyi ajándékokra szánt keretösszegét – derül ki a MediaMarkt kutatásából. A reprezentatív felmérés szerint az emberek több mint fele nyilatkozott úgy, hogy kevesebbet költ idén ajándékra, mint szeretne.

Sokan vannak olyanok is (33 százalék), akik szerint ugyanannyi ajándék vásárlása az árak emelkedése miatt többe fog kerülni, mint tavaly ilyenkor. A felmérés szerint a lakosság kétharmada 30 ezer forintnál is kevesebbet költ idén ajándékokra, ebből a kistelepülésen élők és az alacsonyabb végzettségűek az átlagnál is jóval kevesebbet, 10 ezer forint alatti összeget tudnak erre a célra szánni. A diplomások negyede 30-50 ezer, másik negyede pedig még többet, 50-100 ezer forint között tervez költeni.

Egyre több háztartásban figyelhető meg, hogy elmarad az ajándékozás. A felmérés szerint ennek több oka is van: ilyen például egy családi megegyezés, hogy az együttlét a fontosabb, nem az ajándék; de jelentős azok aránya is, akik anyagi okokat jelöltek meg az ajándékozás elhagyására.

Örömteli, hogy ezen okok között megjelentek a fenntarthatósági szempontok is, a nem ajándékozó válaszadók negyede egyszerűen nem akar újabb tárgyakat halmozni.

Ha a vásárlás és a nézelődés módjáról van szó, egyértelmű az online webhelyek fölénye. A férfiak és a középkorúak az átlagot meghaladó mértékben jelezték, hogy nem csak online választanak, de úgy is rendelik meg a termékeket. Ugyanakkor a megkérdezettek negyede még mindig inkább személyesen választja ki a termékeket.

Szilágyi Gábor, a MediaMarkt Magyarország ügyvezető igazgatója szerint a műszaki cikkek továbbra is a legnépszerűbb karácsonyi ajándékok körébe tartoznak. Mint mondta, bár érezhető, hogy a vásárlók jobban megfontolják, hogy mire, mennyit költenek, ez a tudatosság nem feltétlenül az olcsóbb termékek, hanem kategórián belül a legjobb ár-érték arányú, nagy gépek esetében az energiatakarékosabb választásokat jelentette, amire beruházásként is tekinthettek.

The post Meghúzták a magyarok a nadrágszíjat karácsonyi költekezés terén first appeared on 24.hu.