:

A Sony már tudna humanoid robotot gyártani, de nincs kedve

A Sony már tudna humanoid robotot gyártani, de nincs kedve

A Sony bejelentette, már rendelkezik azzal a technológiával, amivel humanoid robotot tudna gyártani, de azt még ki kell találni, hogy ezeket a robotokat hogyan lehetne hatékonyan használni – írja az MTI.

Kitano Hiroaki, a vállalat technológiai igazgatója szerint a Sony az audiovizuális technológia, a zene és a videojátékok terén szerzett szakértelme miatt fontos szerepet játszhat a virtuális világban, a metaverzumban is, amelyben egyre több időt töltenek majd a felhasználók. A szakember ugyanakkor hangsúlyozta, hogy

az embereket nem az az online tér fogja vonzani, amit a metaverzumban megteremtenek, hanem a tartalom, amivel megtöltik.

A Sony több mint két évtizede készítette el az Aibo névre hallgató robotkutyát, amelyből 1999 és 2006 között 150 ezer példányt adott el. 2018-ban a robotkutya fejlettebb verzióját dobta piacra, és már az első félévben húszezer darabot vettek meg belőle.

A humanoid robotok fejlesztésén évtizedek óta dolgozik a Honda és a Hyundai is, idén azonban a Xiaomi mutatta be elsőként működő prototípusát, a CyberOne-t. Ezt követően, szeptemberben Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója is bemutatta az Optimus nevű humanoid robotot.

The post A Sony már tudna humanoid robotot gyártani, de nincs kedve first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés