:

Mi ez a csetbot, ami pár nap alatt felforgatta a világot?

Mi ez a csetbot, ami pár nap alatt felforgatta a világot?

Többéves fejlesztés után megjelent az első olyan MI-alapú csetbot, a Chat GPT, ami ténylegesen használhatónak tűnik. Lett is öt nap alatt egymillió felhasználója. Valóban ekkora durranás lenne? Mire jó egyáltalán? Kell-e félnünk tőle?

A napokban elöntötték a Twittert a mesterséges intelligenciát (MI) használó Chat GPT-vel folytatott diskurzusokról készült képernyőfotók.

November 30-án élesedett a csetrobot, működésének ötödik napjára már elérte az egymillió regisztrált felhasználót, erről Sam Altman, az Open AI vezetője számolt be a Twitteren. Ugyanehhez a Facebooknak 10 hónapra, a Netflixnek két évre volt szüksége.

Több ebből Az internet sosem felejt – az arcfelismerő szoftverek pláne nem A tíz legfontosabb techtrend, amire jobb, ha készen állsz 2023-ban Trumpról készített a Washington Postnak címlapot a magyar művész

Az MI-alapú szoftvert évekig fejlesztették. A Reuters szerint a csetbotot az internetről származó szövegek hatalmas mintáján, az RLHF nevű (magyarul nagyjából az emberi visszajelzésekből történő megerősítő tanulás) gépi tanulási technikával képezték ki. A fejlesztés képes párbeszédet szimulálni, tanulni a saját hibáiból és megkérdőjelezni a valótlan előfeltevéseket.

És hogy miért nagy szám ez az egész?

A Chat GPT olyasmit tud, amire eddig egyetlen más keresőmotor sem volt képes: információkat befogadni és koherens véleményt alkotni árnyalt gondolkodást igénylő témákról.

Csevegésem a robottal, az utolsó kérdésemre adott válaszban nem akart állást foglalni.

A működése pofonegyszerű: regisztráció után bármilyen utasítást vagy kérdést tehetünk fel a szoftvernek. Minél pontosabb paramétereket adunk meg, annál részletesebb választ ad a csetbot.

Csak hogy pár – már kipróbált – példát említsek:

megír egy közepesen jó amerikai egyetemi felvételit,tud kódolni, sőt kijavítja a kódolási hibákat,de ír dalszöveget, verset, novellát, vagy akár befektetési tanácsokat is ad.

A személyes kedvencem a következő próbálkozás, ahol azt kérdezték a csetbottól, hogyan magyarázná el a kvantum térelméletet gyerekeknek Snoop Dogg stílusában.

having a particularly bizarre morning thanks to chatgpt pic.twitter.com/BX0cJUMVzn

— juan (@juanbuis) December 1, 2022

Az Open AI története

A szoftver mögött álló, San Franciscó-i székhelyű, nonprofit Open AI-t 2015-ben alapították, többek között a világ jelenleg második leggazdagabb emberének számító Elon Musk közreműködésével. Befektetőik között ott van a világ legnagyobb és legjelentősebb kockázatitőke-befektetőinek számító Bedrock Capital és a Sequoia Capital,

2019-ben pedig a Microsoft szállt be a projektbe 1 milliárd dollárral.

Az ő fejlesztésük egyébként a szöveges leírásokból képeket készítő Dall-E is. Musk egyébként 2018-ban kilépett az igazgatótanácsból, mivel az Open AI és a Tesla MI-vel kapcsolatos kutatásai között összeférhetetlenség állt fenn.

Sam Altman a Stanfordra járt, 2005-ben azonban otthagyta az egyetemet. Az Open AI előtt évekig a neves amerikai startupinkubátor, a Y Combinator vezetője volt, 29 évesen került az akcelerátor élére. Sőt, 2014-ben még a Reddit első számú emberévé is kinevezték, igaz, csak nyolc napra.

Altman 2019 óta vezeti az Open AI-t, emellett aktív angyalbefektető, részesedést szerzett többek között az Airbnb-ben, a Stripe-ban, a Redditben és a Pinterestben.

Korábban egyébként a Microsoft és a Meta is megpróbálkozott csetbotkészítéssel, kevés sikerrel. A Microsoft szoftverének bukását az okozta, hogy a felhasználók, akik visszajelzéseikkel folyamatosan fejlesztik az algoritmust, rasszista és nőgyűlölő megnyilvánulásokat tanítottak neki.

Ezt elkerülve az Open AI mesterséges intelligencia alapú moderációs rendszert használ, ami segít a Chat GPT fejlesztőinek kiszúrni a nem ellenőrzött vagy illegális információkat.

Előnyök és hátrányok

A Chat GPT valamire kiválóan használható: drasztikusan lecsökkenti a háttérkutatás időtartamát, megspórolható vele több órányi kutatás, adattömegek átnyálazása,

sőt még tanulmányok írására is képes.

A programnak azonban megvannak a maga korlátai.

A keresőmotoroktól eltérően a Chat GPT nem kutatja át a világhálót az aktuális eseményekkel kapcsolatos információk után, és a tudása 2021 előtt tanult dolgokra korlátozódik, így egyes válaszai elavultak lehetnek.Habár első látásra ijesztően realisztikusan válaszol, hosszabb használat után nem nehéz észrevenni, hogy botról van szó. Hajlamos hibás válaszokat adni, és gyakran ugyanazokat a kifejezéseket használja. Az Open AI egyébként azt írja a hivatalos oldalán, hogy csetbotja „nem képes emberhez hasonló beszédet produkálni”, de arra tervezték, hogy emberi nyelvi mintákat szimuláljon.Ha a kérdés egyik változatát kapja, a robot azt állítja, hogy nem tudja a választ, de ha átfogalmazzuk a kérdést, akkor képes megugrani az akadályt.Nehéz belőle konkrét politikai véleményt kicsikarni, hiszen emberek millióinak véleményéből tanul az algoritmus, amik minden oldalról érkeznek, így a válaszai általában semlegesek lesznek.

Veszélyes lenne?

A Chat GPT megjelenésével egy időben természetesen megjelentek a kétségbeesett hangok is, miszerint elérkeztük ahhoz a ponthoz, amikor a mesterséges intelligencia tömegével fogja kiváltani a szellemi munkaerőt.

A fejlesztés lehetséges társadalmi hatásait még nem ismerjük, a szoftver még gyerekcipőben van ahhoz, hogy hosszú távú következtetéseket vonjunk le a működéséről.

A chatbotot folyamatosan fejlesztik, ezért még egyelőre ingyenesen elérhető, de nagy rá az esély, hogy ez nem sokáig marad így. Az Open AI a felhasználói visszajelzéseket az eszköz végleges verziójának javításához fogja felhasználni.

The post Mi ez a csetbot, ami pár nap alatt felforgatta a világot? appeared first on Forbes.hu.