:

Érdekes és jól fizető munkát akarnak. Itt meg is kapják

Érdekes és jól fizető munkát akarnak. Itt meg is kapják

A Mndwrk egy IT cég, programozók nélkül. Alapítói az óriási sikersztorinak számító magyar Balabitnál indultak. Platformjuk 13 000 informatikust tömörít és ha létrejön deal, kiközvetíti őket a megrendelőknek. Stratégiaváltás után idén ősszel a második magvető befektetési körüket zárták, most épp a következő tőkebevonásra készülnek.

Nehéz újat mutatni az IT szektor álláskeresőiknek 2022-ben. Az IVSZ (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége) felmérése szerint négyből három magyar informatikus úgy gondolja, hogy az elkövetkező 20 évben távmunkában, külföldi munkaadónak fog dolgozni.

A jó fizetésért és a rugalmasságért cserében viszont a közösségeknek intenek búcsút a szakemberek. A kollégák ismeretének hiányában pedig a szakmai fejlődés lehetősége is korlátozódik.

Az sem ritka, már Magyarországon sem, hogy az IT cégek bizonyos időre „kölcsönadják” ügyfeleiknek a saját alkalmazottaikat. Nem kizárólagosan, de jellemzően a telekommunikációs cégeknél és bankoknál kialakult egyfajta hibrid munkavégzés. A vállalaton belül kiépítették az elmúlt években a saját IT részlegüket, azonban a pár hónapig tartó projekteknél – például egy applikáció fejlesztése során – sokszor nem éri meg a nagyvállalatnak, vagy egyszerűen nincs idejük, hogy informatikusokat toborozzanak és saját állományba vegyenek fel embereket.

A munkavállaló ilyenkor jól jár, mert az eredeti munkáltatója menedzseli a szakmai fejlődését, de mégis új kihívásokkal kerül szembe. A helye is be van biztosítva, mivel a munkaadó általában figyelemmel követi az ügyfelekhez kihelyezett projektklubok munkavégzését. De megvannak a hátrányai is ennek a modellnek: a szakember korlátozottan szólhat bele, hogy milyen projektbe és kikkel kerül, egyben a munkavégzés módjáról sem ő dönt.

Erre a piacra lép be a Mndwrk (a mind, mint elme és a work, mint munka szavakból – a szerk.) csapata. A startup egyfajta piactérként kötné össze a munkavállalókat és a megrendelőket, de kihagyja a láncból az IT cégeket, amik az informatikust alkalmazzák.

Interjú Ács Gábor 23 perc olvasás
„Egy barátom a NER-ből azt mondta: Zolikám, ez neked nem kell” – nagyinterjú a kihallgatott magyar milliárdossal
Pénz Forbes 2 perc olvasás
Az szja-hoz is hozzányúlna a kormány
Napi címlap Vaszkó Iván 11 perc olvasás
Csendben megnőtt a román tulajdonrész a magyar e-ker óriásban – megnéztük a bukaresti birodalmat

A Mndwrk azt ígéri a közösségükhöz csatlakozó szakembereknek, hogy magyar és külföldi projekteken, távmunkában dolgozhatnak és maguk választhatják meg a kollégáikat, mindeközben pedig a platform intéz minden adminisztratív teendőt és még közösséget is szervez. A startup szeptemberben, 300 ezer eurónyi (120 millió forint) tőke bevonásával zárta a második magvető körét.

Toborzással kezdték, új irány kellett

Kiss Attila tizennégy évet húzott le a Balabitnál a marketingcsapat vezetőjeként – a startup exitig vezető történetét már több ízben megénekeltük a Forbes.hu-n. A Balabit alapítóihoz hasonlóan szintén Veszprémben, mérnöknek tanult, ám hamar a marketing területén találta meg számításait. A karrierje szinte egészét IT-sok között töltötte, így otthonosan mozog a szektorban. A Balabit akvizíciója környékén, másfél évtized után jött el a váltás ideje, így a felhalmozott tudására, ismeretségeire és tőkéjére építkezve 2017-ben társával, a szintén egykor balabitos Nagy Edittel megalapította a tanácsadó cégét, a Mndwrk elődjét, a Marketerát.

Eleinte magyar IT cégeknél munkáltatóimárka építésével és nemzetközi értékesítéss el foglalkoztak. Egy-két sikeres külföldi kampány és megszerzett projekt után az érintett cégek a munkaerőtoborzásban is Attiláék segítségét kérték. Idővel be kellett látniuk, hogy az ügynökségi modell sokkal nehezebben skálázható, így új irányokon kezdtek el gondolkodni.

Az első befektetési kör

Magvető befektetési körük 2021-ben, négy befektető és 400 ezer euró bevonásával zárult. Ekkor csatlakozott hozzájuk a szoftverfejlesztéssel foglalkozó Care All Kft., a Nova Services IT fejlesztő cég, a Mortoff Informatikai Tanácsadó és Szolgáltató Kft. és az evoCRM.

Attila szerint az eredeti piacukon, azaz a nemzetközi, technológiai B2B cégek világában kevés otthonosan mozgó magyar szakember van, így nem tudtak volna az ügyféligényeknek megfelelően bővülni. „A hazai IT-sok,

amellett, hogy szoftverfejlesztésben kimagaslóan jók, nem értenek se a saleshez, se a márkaépítéshez.

Rávezettek minket arra, hogy jobban tudnánk kamatoztatni a saját kompetenciáinkat, hogyha nem nekik segítenénk, hanem csinálnánk egy saját platformot.”

A pivot 2020-ban jött el, felvázolták a terveiket a meglévő ügyfeleiknek, szerencsére értő fülekre találtak. Ezután döntöttek az új név mellett is.

Kiss Attila, a Mndwrk alapítója és CEO-ja. Fotó: Sebestyén László

Attiláék víziója a pivot óta szilárdult meg. Olyan platformot akartak létrehozni, ami ötvözi a céges és a szabadúszó lét előnyeit. Megalakulásukkor felmérték a szektor munkavállalóinak igényeit és elvárásait a munkahelyükkel kapcsolatban. A fókuszcsoportos kutatásaik azt mutatták, hogy a célcsoportjuk – tehát az IT szakemberek – nem akar bejárni egy irodába, nem szereti, ha ülnek felette és beosztják az idejét, magas szakmai minőségre, közösségre és fejlődésre, transzparenciára, szabadságra és természetesen jó fizetésre vágyik.

A gamifikáció sokakat behúzhat

Hogyan lehetséges, hogy egy IT-cégben nincsenek informatikusok? A Mndwrk nem rendelkezik saját mérnökcsapattal, de biztosít minden megszokott vállalati funkciót. A startup csapata csupán a sales, marketing, pénzügyi és HR teendőket látják el.

A cég tevékenysége szerteágazó, a gyökereknél maradva továbbra is hazai cégek külföldi kommunikációját és marketingjét végzik, valamint a munkaerő-toborzás továbbra is jelentős és stabil lábuknak számít. A fő fókuszuk azonban mára a közösségépítés lett, ehhez fejlesztették az online felületüket. A Mndwrk platform jelenleg több mint 13 ezer regisztrált tagot számlál, az informatikusok ingyenesen csatlakozhatnak.

A legtöbb regisztráltjuk jelenleg Magyarországról, valamint az Európai Unión kívülről, főleg Szerbiából, Romániából, Törökországból érkezik, de vannak tagjaik Ghánában is. Szakmai közösséget szeretnének építeni, rendszeresen szerveznek online és offline (egyelőre csak Budapesten) összerázó programokat, tréningeket, de nyújtanak karriertanácsadást is.

„Azzal kísérletezünk, hogyan tudunk nagy külföldi projekteket leszállítani a munkavállalóinknak úgy, hogy felépített közösségünkből szervezünk csapatokat.

Egy nagy cégben ritkán választhatod ki a saját projektedet, mi erre szeretnénk lehetőséget adni”

– foglalja össze Attila. Hozzáteszi, lehetőséget adnak arra, hogy ne csak a projektet, hanem a munkatársaikat is kiválaszthassák a regisztráltak. A platformon egy videójátékhoz hasonlóan csapatokba, úgynevezett squadokba lehet gyűlni és közösen tudnak jelentkezni egy-egy projektre. A csapatok egymással is versengenek, hiszen az juthat hozzá a megbízáshoz, akit a legmeggyőzőbb jelöltnek talál a megrendelő.

A gamifikáció – tehát a feladatok játékosítása – nem korlátozódik csupán a csapatokra. A közösségen belül pontrendszert építenek, felhasználói tokenekkel (érmékkel) jutalmaznák aktív tagjaikat. Pontot ér, ha új tagot hívnak meg a közösségbe, ha szakmai blogposztot írnak a platformra, ha tréningeken vesznek részt.

Inkubációs platform nagy kockázatok nélkül

„Rengeteg tehetséges mérnök van a régiónkban, de amikor saját mikrovállalkozásba kezdenek, az ritkán kerekedik igazi sikersztorivá. Egyedül nagyon nehéz igazán hatékonnyá válni” – mondja Attila. Egyfajta inkubációs platformnak szánják a Mndwrköt, nagy kockázatok, bürokratikus terhek nélkül és jóval kevesebb papírmunkával próbálhatják ki magukat a szakemberek.

Attila szerint ugyanazt ígérik az ügyfeleknek, mint egy IT cég, akik gyakran elvéreznek a toborzás során: egyszerűen a munkaerőhiány miatt nem találnak elég embert.

„A Revolut ugyanazt csinálja végülis, mint egy bank. Csak azért tudja jobban meg olcsóbb, meg gyorsabban, merthogy mögötte egy másik modell van.”

A Mndwrk csapata jelenleg negyven fős, nagyrészt marketingesek, a toborzásért, valamint a közösség menedzseléséért felelős szakemberek teszik ki. Attila az üzletfejlesztésért, a cég társalapítója, Edit a belső HR ügyekért, a toborzásért és a közösségépítésért  felel.  Jelenleg közel száz magyar és keleti cég (köztük román, ukrán, koszovói, albán, török, grúz) alvállalkozó tagja van a közösségnek, többségében mikro- és kisvállalkozások, de van néhány 200 fő feletti partnerük is.

Platformjukon jelenleg több nagy név projektjeire is lehet jelentkezni, rajtuk keresztül toboroz a McKinsey Digital, a Seon vagy a KPMG.

Fotó: Sebestyén László

Sokat számított az alapítók tapasztalata

A Forbes.hu-nak nyilatkozó befektetők nagy potenciált látnak a projekt régiós és hazai terjeszkedésében, van, aki különösen Attila személye, tapasztalata és a csapat kreativitása miatt döntött a befektetés mellett. A Mndwrkhöz hasonló projektek már léteznek a régióban, a gamifikáció teszi a magyar fejlesztést igazán egyedivé, ami az IT szakemberek számára vonzó lehet. Egyetértett a második körben beszálló Nemes Dániel, a digitális fizetési megoldásokat fejlesztő Barion egyik alapítója is, nemzetközi szinten tapasztalt menedzsment szerinte hatékonyan el fogja tudni érni az országhatáron túli ügyfeleket.

„Ritka, hogy ennyire erős csapat jöjjön össze”

– mondja befektetőtársairól, akik között megtalálhatóak az egykori Balabitosok (Györkő Zoltán, Scheidler Balázs, Wagner Endre) és a Talentio Kft., a Mndwrk közösségi platform fejlesztője. Nemes szerint a Mndwrk esetében az alapötlet működőképessége rejthet egyelőre láthatatlan nehézségeket, de idővel ki fog derülni, hogy valóban sikerül-e a szakemberhiányt ebben az új megközelítésben áthidalni.

Attila azt mondja: szeretnék, ha rajtuk keresztül jutnának el a régió informatikusai a fejlett nyugati piacok felé. Azokban a városokban, ahol nagyobb számban élnek tagjaik – például Bukarest, Belgrád vagy Isztambul – közösségi irodákat nyitnának. Jövő év végére már ötvenezres közösségig bővülnének, Nyugat-Európában, valamint az Egyesült Államokban terjeszkednének. A sikeres szeptemberi kör után – ahol fontos volt számukra, hogy szakmai befektetőket válasszanak – a következőt szervezik, jelenleg is tárgyalnak kockázatitőke-befektetőkkel.

Borítókép: Sebestyén László

The post Érdekes és jól fizető munkát akarnak. Itt meg is kapják appeared first on Forbes.hu.