:

Korrupciós botrány: 750 ezer euró lefoglalt készpénz, házkutatás az EP-ben, vagyonbefagyasztás

Korrupciós botrány: 750 ezer euró lefoglalt készpénz, házkutatás az EP-ben, vagyonbefagyasztás

A belga rendőrség kiterjesztette a katari labdarúgó-világbajnoksággal kapcsolatos nyomozást további helyszínekre, így többek között egy európai parlamenti irodában is tartott házkutatást.

Fokozódik a feszültség az Európai Parlament korrupciós botránya körül – írja az Euronews.

A lap a belga ügyészség közleményét idézi, amiben az áll, hogy „péntek óta az uniós parlament tíz alkalmazottjának informatikai eszközeit zárolták, hogy megakadályozzák a nyomozáshoz szükséges adatok eltűnését. (…) Az Európai Parlamentben hétfőn tartott házkutatás célja ezen adatok lefoglalása volt.”

Hozzáteszik:

a művelet kezdete óta a hatóságok 20 helyszínen tartottak házkutatást, ebből 19-et magánlakásokban, egyet pedig az Európai Parlament irodáiban.

Az ügy keretein belül négy embert vettek vizsgálati fogságba, köztük Eva Kailit, az Európai Parlament alelnökét. Őket azzal gyanúsítják, hogy pénzért lobbiztak Katar mellett az EP-ben. Kailit ezután felfüggesztették minden tisztségéből, Görögországban pedig minden vagyonát befagyasztotta a görög pénzmosás elleni hatóság.

A politikust egy Öböl-menti országgal összefüggésben korrupcióval, pénzmosással és bűnszervezetben való részvétellel vádolják. Az említett ország – habár egyelőre sehol sincs hivatalosan megemlítve – feltehetően Katar lehet, ami az idei futball-világbajnokság ad otthont.

Több ebből Navracsics: Napokon belül aláírunk, jövőre a teljes összeget is megkaphatjuk Nyugdíjemelést jelentett be Orbán Viktor

Habár a bűnössége nincs bizonyítva, Kaili november 21-i beszéde aggodalomra adhat okot:

„A katari világbajnokság valójában annak a bizonyítéka, hogy a sportdiplomácia hogyan képes egy ország történelmi átalakulását elérni az arab világot inspiráló reformokkal.

Katar a munkajogok éllovasa, eltörölte a kafalát, a munkavállalók kizsákmányolására szolgáló rendszert”

– mondta a képviselő korábban az Európai Parlamentben.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke – a testület plenáris ülését megnyitva – a „demokrácia ellenségeinek” nevezte az érintett országokat.

Eva Kaili görög szocialista képviselő, az Európai Parlament alelnöke, akit korrupció gyanújával vizsgálati fogságba helyeztek Belgiumban 2022. december 11-én. Forrás: EPA/JALAL MORCHIDI

Az ügyről Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, az EU korrupciós botránya a „legnagyobb aggodalomra ad okot”, a vádak rendkívül aggasztóak és nagyon súlyosak.

Előzmények

Pénteken a belga ügyészség nyilvánosságra hozta, hogy négy, „az Európai Parlamentben tevékenykedő” személyt tartóztattak le „egy Perzsa-öböl menti országot” érintő korrupció gyanúja miatt. Hamar kiderült, hogy Eva Kaili görög szocialista EP-képviselő, az EP 14 alelnökének egyike is érintett az ügyben.A belga szövetségi ügyészség közleményéből kiderült, hogy 600 ezer eurónyi készpénzt, valamint számítógépeket és mobiltelefonokat foglaltak le.Az ügyészség pénteken nem nevezte meg a vizsgálat alatt álló országot, de a Le Soir belga napilap értesülései szerint katari tisztviselők állnak a vesztegetés hátterében. A Le Soir belga napilap szerint Kaili élettársával szemben is nyomoznak. Francesco Giorgi parlamenti asszisztensként dolgozik az Európai Parlamentben. A rendőrség állítólag 150 ezer eurót talált luxus kézitáskákban és utazótáskákban közös otthonukban.

The post Korrupciós botrány: 750 ezer euró lefoglalt készpénz, házkutatás az EP-ben, vagyonbefagyasztás appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés