:

Sosem égettünk el annyi szenet, mint 2022-ben

Várható volt, hogy a mostani energiaválság elsősorban nem a megújuló energiaforrásoknak fog kedvezni.

A szénfelhasználás 1,2 százalékos idei növekedését és hosszabb távon stagnálását jelzi a pénteken publikált éves szénpiaci jelentésében a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) – számolt be róla az MTI.

A növekedéssel a világ szénfelhasználása az első alkalommal az idén lépi át a 8 milliárd tonnát.

Ezzel megdöntötte a 2013-ban felállított korábbi rekordot.

A villamosenergia-termelésben felhasznált szén, ami a szénkereslet legnagyobb hányada, 2022-ben várhatóan valamivel több mint 2 százalékkal fog növekedni. Ezzel szemben az ipari szénfogyasztás várhatóan több mint 1 százalékkal csökken. Ezt elsősorban a gazdasági válság közepette visszaeső vas- és acéltermelés okozza.

Az IEA várakozásai szerint a globális szénfelhasználás 2025-ig a jelenlegi szinten marad. Ennek az az oka, hogy a hagyományos piacokon tapasztalható csökkenést ellensúlyozza a feltörekvő ázsiai gazdaságok továbbra is erős kereslete.

Így a szén továbbra is a globális energiarendszer messze legnagyobb energiaforrása marad.

Az okok

A globális energiaválság közepette megemelkedett földgázárak növelték a szén energiatermelésben betöltött szerepét, a lassuló gazdasági növekedés viszont csökkentette a villamosenergia-keresletet és az ipari termelést. Emellett a megújuló energiaforrásokból származó energiatermelés is új rekordot döntött.

„A világ közel áll a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának csúcspontjához, és elsőként a szén fog csökkenni, bár ott még nem tartunk” – mondta Keisuke Sadamori, az IEA energiapiacokért és energiabiztonságért felelős igazgatója.

„A szén iránti kereslet makacsul tartja magát, és idén valószínűleg minden idők legmagasabb szintjét éri el, ami a globális termelésre is ösztönzőleg hat majd. Ezzel párhuzamosan viszont az energiaválság következményeként gyorsul a megújuló források kiaknázásának a növekedési üteme, az energiahatékonyságot javító technológiák, valamint a hőszivattyúk terjedése is.

Ez a folyamat pedig az elkövetkező években mérsékelni fogja a szén iránti keresletet”

– fejtette ki.

Az energiaválság rekordárakhoz vezetett

A nemzetközi szénpiacot az idén is feszes kereslet-kínálati egyensúly jellemezte az energiatermelés rekordnagyságú szénigénye miatt. A szén ára márciusban, majd júniusban is soha nem látott magasságokba emelkedett. A drágulásnak több oka van:

a globális energiaválság okozta feszültségek, különösen a földgáz árának kilövése, valamint a kulcsfontosságú nemzetközi szállító Ausztráliában uralkodó kedvezőtlen időjárási viszonyok váltották ki.

Az orosz gázszállítás csökkenésének kitett Európa szénfogyasztása már a második egymást követő évben emelkedett. A becslések szerint azonban 2025-re már a 2020-as szint alá csökken. Azonban

a világ legnagyobb széntermelőinek továbbra is Kína, India és Indonézia számít.

Mi várható a jövőben?

Az előrejelzések szerint a szén iránti kereslet a fejlett gazdaságokban az elkövetkező években csökkenni fog, mivel a megújuló energiaforrások egyre inkább kiszorítják a szenet a villamosenergia-termelésből. Ázsia feltörekvő és fejlődő gazdaságai azonban növelni fogják a szénfelhasználást a gazdasági növekedés elősegítése érdekében. Még azzal együtt is, hogy megújuló forrásokat is egyre többet használnak.   

A kínai fejleményeknek lehet a legnagyobb hatásuk a globális szénkereslet kilátásaira, mivel Kína adja a szénkereslet több mint felét, 53 százalékát. Csak a kínai villamosenergia-ágazat a globális szénfogyasztás egyharmadát teszi ki. A szénfogyasztás Kínában 2021-ben erőteljesen nőtt, de a növekedés 2025-ig várhatóan viszonylag stabil marad, átlagosan évi 0,7 százalékos lesz, főként a megújuló energiatermelés növekedése miatt.

2022 és 2025 között várhatóan csaknem ezer terawattórával (TWh) nő a megújulóenergia-termelés Kínában.

Eközben India szénfogyasztása 2007 óta megduplázódott, évi 6 százalékos növekedési ütemmel. A várakozások szerint továbbra is India lesz a globális szénkereslet növekedésének motorja.

Globális szinten az új megújulóenergia-termelés 2025-ig a villamosenergia-igény növekedésének közel 90 százalékát fedezi majd. Az atomenergia-termelés ennél kisebb mértékű növekedése mellett és a magas gázárak miatt a szénenergia-termelés 2025-ig kismértékben növekszik. Ezért – és mivel nincsenek olyan alacsony kibocsátású alternatívák, amikkel a vas- és acéliparban rövid távon számottevő mértékben helyettesíteni lehetne a szenet -– a globális szénfelhasználás az elkövetkező években stagnálni fog.

The post Sosem égettünk el annyi szenet, mint 2022-ben appeared first on Forbes.hu.