:

Gigaüzlet milliárdosok között: gazdát cserél az egyik legmenőbb magyar cég

Eladja többségi tulajdonrészét az Alteo Nyrt-ben a Wallis Asset Management (WAM), amelynek tulajdonosa az a Veres Tibor, aki a Forbes legutóbbi „50 leggazdagabb magyar” listáján a 4. helyen állt. A vevő egy három tagból álló konzorcium, a Mol-csoporthoz tartozó Mol Res Investments Zrt. egyharmada mellett két olyan magántőkealaphoz kerülhet a papírok kétharmada, amelyek alapkezelői a 10. leggazdagabb magyar Jellinek Dániel érdekeltségébe tartoznak. Persze a magántőkealapok tulajdonosainak kilétét homály fedi.

A tranzakciókat és a fennmaradó részvényekre szóló nyilvános vételi ajánlatot a Mol szombat hajnalban jelentette be, a szerződéseket a felek pénteken kötötték meg. A WAM az Alteo-papírok 61,557 százalékát birtokolja, ebből konzorciumi tagonként 3,33, összesen 9,99 értékesítéséről aláírták az adásvételi szerződést. A további részesedések megszerzéséről olyan szerződést írtak alá, amely szerint a szükséges versenyhivatali és energiahivatali engedélyek kiadása esetén zárulhatnak a tranzakciók.

Amint ez bekövetkezik, a Jellinek alapkezelői által kezelt Riverland és a Főnix magántőkealap, valamint a Mol egyaránt 20,52 százalékos részesedéssel bír majd, tehát együttesen, szindikátusi szerződéssel szabályozottan átveszik a többségi tulajdonos szerepét. Kérdés, mi lesz a többi részvénnyel?

A tőkepiaci szabályok szerint kötelező nyilvános vételi ajánlatot megtették, de az MNB még nem hagyta jóvá. Az ajánlat keretében megszerzendő részvényeket is egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban osztják majd el maguk között a konzorciumi tagok. Az ajánlat árfolyamát a törvényi minimumon határozták meg, egy fillérrel se kínálnak többet, mint 3040 forint. Viszonyításképp: a Wallistól ennél olcsóbban, 2872 forintért veszik az új többségi tulajdonosok a papírokat, a tőzsdei ár viszont magasabb annál, mint amit a nyilvános vételi ajánlatban kínálnak – a papír pénteken az előző napokban beállított történelmi csúcsa közelében, 3300 forintot zárt a BÉT-en.

Az Alteo a magyar tőzsde egyik sikerpapírja, az elmúlt években a többszörösére nőtt az árfolyama. A cég stratégiájáról, növekedéséről többször írtunk a Forbesban, ifj. Chikán Attila vezérigazgató idén márciusban szerepelt a magazin címlapján édesapjával, a legendás Rajk szakkollégium-alapító közgazdász és volt gazdasági miniszter Chikán Attilával közösen. A főleg zöldenergia-projekteben utazó céggel kapcsolatosan az elemzők igen optimisták ma is, az Erste Befektetési Zrt. elemzője december elején 3790 forintos célárat közölt.  

Ezért egyáltalán nem valószínű, hogy a többi részvényes nagy számban kiszállna a nyilvános ajánlat során felkínált 3040 forintos áron. A részvények közel 30 százaléka közkézhányad, ezek a papírok hazai és nemzetközi intézményi befektetők és jellemzően hazai kisbefektetők kezében vannak, 5 százalékot birtokolnak a cég vezetői. Természetesen fontos jelzés lesz az, amikor az Alteo vezetése véleményezi az ajánlatot.

Az Alteo a Mol bejelentése után néhány órával, szombat kora délután adott ki rendkívüli tájékoztatást az ügyletről. Ebben a tranzakció ismertetésén, tehát az addig már bejelentett információkon túl közölte, hogy a társaság igazgatósága köteles véleményezni az ajánlatot, ennek értékelésére független pénzügyi tanácsadót is jogosult megbízni, az ajánlatról kialakított véleményét pedig a törvényi határidőn belül közzé fogja tenni.

Az új tulajdonosok terveiről annyit lehet tudni, ami a vételi ajánlat mellé kiadott működési terv tartalmaz. Ebben kifejtik, hogy az Alteo jelenlegi működési modelljét megfelelőnek tartják a további fejlődéshez. A cég üzleti tervét várhatóan nem akarják módosítani és nem terveznek változtatást a foglalkoztatási feltételekben és a dolgozók, illetve a menedzsment körében se. Ez tehát arra utal, hogy a jelenlegi igen sikeres vezetéssel kívánnak együtt dolgozni.

A legvalószínűbb forgatókönyv az eddig napvilágra került információk alapján tehát az, hogy a többségi tulajdonos személye változik az Alteónál, a konzorcium azonban nem akar több részvény megvenni a kistulajdonosoktól, e nélkül is kontrollálni tudják a vállalatot. Az egyértelmű, hogy a Mol portfóliójába jól illeszkedik az Alteo, inkább az az érdekes kérdés, hogy miért száll ki Veres Tibor a következő időszakra is nagy növekedési potenciállal bíró vállalatból.      

The post Gigaüzlet milliárdosok között: gazdát cserél az egyik legmenőbb magyar cég appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés