:

3 ezer dolgozóval kezdték az évet, karácsonyra alig 40-en maradtak

3 ezer dolgozóval kezdték az évet, karácsonyra alig 40-en maradtak

Közös megegyezéssel elküldték azt a maradék kevesebb mint ezer dolgozót is a nagy múltú izzógyárból. November óta zajlik a felszámolási eljárás a Tungsramnál.

Elküldte a hetekben a még megmaradt, kevesebb mint ezer munkavállalóját a felszámolás alatt álló Tungsram Operations Kft., négy gyáregységében már csak 30-40 dolgozója maradt – tudta meg a Népszava.

Sallai Gábor, a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke a lapnak elmondta: a felmondási idő január közepéig tart, a többség pedig közös megegyezéssel távozik, azaz még karácsony előtt hozzá tudnak vagy tudtak jutni végkielégítésükhöz.

A cégvezetés még február közepén mondta fel egyoldalúan a kollektív szerződés több pontját. Megszűnt ezzel például a házaspárok védelme, de módosították a végkielégítésre és felmondási időre vonatkozó szabályokat is.Azóta már nem az eredeti megállapodás szerint, hanem csak a Munka Törvénykönyve alapján jár a végkielégítés, azaz hathavi bér. A közös megegyezéssel legalább nem kell kivárni a felszámolás végét, viszont a szakszervezet szerint akik nyugdíj előtt állnak, így is akár nyolc havival kevesebb végkielégítést kaptak, és azok is kéthavit buktak, akik csak tíz évét dolgoztak a gyárban. Üzlet Ács Gábor 4 perc olvasás
Gigaüzlet milliárdosok között: gazdát cserél az egyik legmenőbb magyar cég
Legyél jobb! Gólya Ágnes 7 perc olvasás
Minden nagyon drága? Akkor végre van esélyünk egy normális karácsonyra
Üzlet Forbes 2 perc olvasás
OMV-vezér: Soha nem adtunk el annyi üzemanyagot, mint az ársapka eltörlése előtti héten

Előzmények

A nagy múltú fényforrásgyár még tavasszal jelentette be, hogy nehézségekkel küzdenek, csoportos létszámleépítés jön, és hogy teljesen megszüntetik a hagyományos izzógyártási tevékenységüket. Májusban csődvédelmet kért a cég, majd novemberben megerősítették:  sikertelen volt a csődeljárási tárgyalás a hitelezőkkel, felszámolás alá kerülnek.

Mint a Népszava is összefoglalja:

a cégnél januárban még körülbelül háromezren dolgoztak,a nyári felmondásokkal 1600 kerültek utcára,félezren maguk kerestek új munkahelyet,30-40 ember kivételével pedig azt a maradék, ezer alatti létszámot is elküldték az elmúlt hetekben.

Hogyan tovább?

A Tungsram vezetőségének eddigi nyilatkozatai szerint céljuk az eljárás alatt egyezséget kötni a hitelezőkkel, kilábalni a felszámolásból és tovább folytatni működésüket. Terveik szerint kisebb leányvállalatokat létrehozva próbálnák életben tartani az egészséges üzletágakat, mondván, a kisebb cégek vonzóbbak a befektetők számára.

Sallai a lapnak azt is elmondta, hogy „a cégvezetés folyamatosan tárgyal, állítólag több befektetőjelölt is akadt”. Abban már nem bízik, hogy ha folytatódhat is a termelés, akkor az az eredeti, háromezres létszámmal történne.

„Sőt, már annak is örülnénk, hogy azoknak megmaradna a munkahelye, akiknek az elmúlt hetekben felmondtak.”

The post 3 ezer dolgozóval kezdték az évet, karácsonyra alig 40-en maradtak appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés