:

Nem kérnek a twitterezők Elon Muskból, leszavazták a cég éléről

Nem kérnek a twitterezők Elon Muskból, leszavazták a cég éléről

Elveszítette a saját maga ellen indított bizalmi szavazást Elon Musk, többségbe kerültek az ellenzői.

Szavazást indított a Twitteren a közösségi médiás oldal tulajdonosa, Elon Musk. Azt szerette volna megmérni, le kell-e mondania a vállalat éléről. Az eredmény kellemetlenre sikerült a milliárdos számára, a többség ugyanis a lemondását szeretné.

A twitterezők 57,5 százaléka szerint Musknak nincs helye a Twitter élén, 42,5 százalék tartaná vezető pozícióban a jövőben is. A felmérés kellően nagymintás volt, összesen több mint 17,5 millióan szavaztak.

Az eredmény. Forrás: Elon Musk // Twitter

Musk még vasárnap elmondta: eleget fog tenni a többség kérésének, de azt nem árulta el, mikor mond le. Korábban azt mondta, új vezetőt fog keresni a közösségi médiaoldal élére, de egyelőre nincsenek trónkövetelők. Az üzletember december elején a világ leggazdagabb emberének helyét is elveszítette, végül pedig tartósan a második helyre került.

A Tesla értékének közel 60 százalékát elveszítette ebben az évben az ellátási lánc akadozása és a feltörekvő elektromosautó-gyártók térnyerése miatt.

A Twitteren éppen vasárnap, a szavazás napján lépett érvénybe a korlátozás, miszerint nem lehet más közösségi médiafelületekről tartalmat, hivatkozásokat megosztani.

The post Nem kérnek a twitterezők Elon Muskból, leszavazták a cég éléről appeared first on Forbes.hu.