:
Breaking News

Forbes-újságírók után kémkedett a TikTok

Forbes-újságírók után kémkedett a TikTok

Bevallotta a TikTok kínai anyacége azt, amit korábban tagadott az amerikai Forbesnak: dolgozói tényleg kémkedtek újságírók után. A giganépszerű platform adatvédelmi problémáinak egyik, ha nem a legsúlyosabb fejezetéhez érkeztünk.

Hiába tagadta pár hónapja a TikTok közösségimédia-platform, hogy célzottan amerikai újságírók után kémkedett volna, csütörtökön súlyos beismerés érkezett a kínai anyacégtől, a ByteDance-től.

Rövid eltérésekkel publikálta cikkét az amerikai Forbes.com, a The New York Times, valamint a Financial Times is, hogy a cégnél indult belsős vizsgálat arra jutott:

az alkalmazottak egy része tényleg hozzáfért amerikai újságírók, illetve hozzájuk közeli személyek TikTok-adataihoz.

Ezt maga a cég vallotta be. Csakhogy nem a lapoknak nyilatkozott erről, hanem házon belül küldött ki beismerő leveleket, melyek utólag a sajtóhoz is eljutottak, és melyek hitelességét a The Verge is megerősítette.

Üzlet Zsiborás Gergő 2 perc olvasás
Nem vagyok benne biztos, hogy sokáig fennmarad a Tiktok
Üzlet Vaszkó Iván 11 perc olvasás
Minden szülői törődést magukkal vittek Cambridge-be és a Harvardra a magyar Láda testvérek. A Facebook csúcsán kötöttek ki
Interjú Galavits Patrik 19 perc olvasás
Ennek a generációnak mindennapi, hogy már nem tudja, mi az igazság – interjú a médiakutatóval

Mi derült ki?

Az érintett újságírók olyan adataihoz fértek hozzá a cégnél, mint az IP-címük. Ennek segítségével utána lehetett járni, hogy az újságírók tényleg azoknak a ByteDance-alkalmazottaknak a közelében vannak-e, akik információkat szivárogtattak a sajtónak az amerikai újságírók TikTokon keresztüli lenyomozásának hónapok óta feltárás alatt álló ügyében.

Mindegyik amerikai lap sztorijának állításai összhangban vannak, noha a Forbes a ByteDance által felvállalt pontoknál is meredekebb dolgokról ír.

A ByteDance-ben külsős fél által végzett vizsgálat arra jutott, hogy a cég belsős auditcsapata két újságíró, a BuzzFeed és a Financial Times munkatársának adataihoz fért hozzá.Közben viszont a Forbes azt írja, három újságírójukat is lekövette a platform: Emily Baker-White-ot, Katharine Schwabet és Richard Nievát, akik idén nyárig nem mellesleg a BuzzFeednél írtak. A kémkedésre külön csoportot állítottak fel a cég kínai berkein belül, erről mindjárt részletesebben.A Financial Times szerint Cristina Criddle nevű kollégájuk után kémkedtek.

Hogy jutottunk el idáig?

Ami Emily Baker-White-ot illeti, Twitter-profilján röviden össze is foglalta az ügy elmúlt néhány hónapját, valamint az arról szóló cikkeit, nyomozásait.

Még a BuzzFeed színeiben írta meg márciusban, hogy a TikTok elkezdett dolgozni az amerikai felhasználói adatok elkülönítésén és hogy korlátozzák a cég kínai dolgozóinak hozzáférését ezekhez az adatokhoz.Júniusban aztán kiszivárgott Baker-White-hoz, hogy a kínai alkalmazottak tényleg rendszeresen hozzáférnek amerikai felhasználói adatokhoz.Ezzel a cikkel egy időben jelentette be a TikTok, hogy az amerikai felhasználók adatait elkezdte átirányítani az Oracle adatbázis-kezelő cég szervereire. A cég, mint mondja, „szisztematikusan” vágja el magát a hozzáférési pontoktól és ma azt állítja, immáron minden USA-beli adatot az Oracle kezel.Mint azt a Forbes.com most meg is írta, ennek hatására Kínában külön csoport alakult a ByteDance-en belül Project Raven név alatt, ahol az után kezdtek el nyomozni, hogy ki szivárogtatott Baker-White-nak.A laphoz is eljutott dokumentumok alapján a projektben részt vett a vállalat biztonsági és adatvédelmi főnöke, a TikTok globális jogi megfelelésért felelős vezetője is tudott róla, valamint a ByteDance kínai alkalmazottai is jóváhagyták.

A BuzzFeed és a Forbes amerikai változata emellett több más írásban is beszámolt az ügyhöz szorosan vagy közvetlenül kapcsolódó fejleményekről. Így például arról, amikor egy már megszűnt híraggregátor alkalmazásban Kína-barát üzeneteket erőltettek amerikai felhasználókra és cenzúrázták a kínai kormányt érintő kritikákat. Vagy arról, hogy több mint 300 TikTok- vagy ByteDance-alkalmazott dolgozott a kínai állami médiában – vagy dolgozik most is. És arról is, hogy a kínai kormány a TikTokon keresztül próbálta befolyásolni a felhasználókat idén az amerikai szenátusi választások során.

Több ebből Forbes-újságírók után kémkedett a TikTok Minden idők legnagyobb adatvédelmi kártérítését fizeti a Facebook cége a Trump-kampányra kiszivárogtatott adatokért

Ezt mondja a cég

A cég említett belső levelezéseiben a ByteDance-vezérigazgató Rubo Liang, a TikTokot vezető Shou Zi Chew, valamint a cég főtanácsadója, Erich Andersen is elismerte az újságírók utáni kémkedést.

Azt írják, „rendkívül csalódottak”, és hogy „a bizalom felépítésére szánt erőfeszítéseket most néhány ember helytelen viselkedése fogja jelentősen aláásni”.A levelekben több ízben is ennek a néhány érintettnek a vétségére hivatkoznak a fejesek, mellette pedig megígérték, hogy az ügy hatására újraszervezik a cég ellenőrzési és kockázati csapatát.

Je Szung, a szóban forgó osztály feje valóban távozott a cégtől a belsős vizsgálat hatására, helyére a ByteDance pénzügyi vezetőjét, Julie Gaót nevezték ki, további három kollégát pedig kirúgtak. Egyikük a Forbes szerint nem más, mint Chris Lepitak, a TikTok belső ellenőrzését felelős vezetője.

Korábban tagadták

A ByteDance-en belüli vizsgálódást és az érintett alkalmazottak menesztését tulajdonképpen az amerikai Forbes egy korábbi cikke váltotta ki. A lap még októberben tudta meg, hogy a ByteDance amerikai civilek földrajzi helyzetének követésére tervezte használni a platformból elérhető felhasználói adatokat. Ez lényegében a fentebb is említett Project Raven.

Fontos, hogy nem GPS-koordinátákról írt akkor sem a Forbes, hanem arról, hogy a cég IP-címeket gyűjt hozzávetőleges földrajzi helyzetek meghatározására. Méghozzá bevallottan.A TikTok akkor igen vehemensen tagadta a sztorit, mondván, hiányolják belőle az „újságírói feddhetetlenséget, ők maguk pedig sosem célozták az amerikai kormányt, sem amerikai közszereplőt, aktivistát vagy újságírót.Hozzátették, tényleg a Forbes.com-on leleplezett nyomkövetési célra használná bármelyik alkalmazottuk amerikai felhasználok ellen a belsős rendszerüket, az elbocsátást vonna maga után.

3/ TikTok has never been used to “target” any members of the U.S. government, activists, public figures or journalists, nor do we serve them a different content experience than other users.

— TikTokComms (@TikTokComms) October 20, 2022

Ugyebár ez történt most is, miután októberben tett kijelentésük ellenére mégis kiderült, sőt bevallották, hogy

a cégnél újságírók után kémkedtek az IP-címük lekövetésével.

A Forbes.com december 22-én megjelent cikkében Randall Lane, a lap tartalomért felelős vezetője úgy fogalmazott, hogy ami történt, az „közvetlen támadás a szabad sajtó és annak a demokrácia működésében betöltött kritikus szerepe ellen”.

Tiltsák be?

A TikTok részéről nem a legjobbkor derült fény az enyhén szólva is kétségbeejtő gyakorlatokra. Épp a múlt héten érkezett a hír, hogy nemzetbiztonsági okokból komoly korlátozásokat vezetnének be az alkalmazásra az Egyesült Államokban. Például törvényben tiltanák, hogy kormányzati mobileszközökre telepítsék, ahogy azt már több állam tényleg tiltja is.

De arra is léteznek szándékok, hogy akár országszerte betiltsák a platformot. „A TikTok nem a kreatív videókról szól, hanem arról, hogy több tízmillió amerikai gyerekről és felnőttről gyűjtenek össze érzékeny adatokat” — mondta korábban Marco Rubio floridai szenátor például.

És ez még csak a legfrissebb fejlemény, az országban ugyanis évek óta vita tárgyát övezik az alkalmazással, annak révén pedig a kínai anyacéggel kapcsolatos adatkezelési és védelmi aggályok.

A Forbes és a többi amerikai lap újságíróinak ügye újabb mérföldkő a témában, amiben egyébként már a TikTok is próbálja magát minél inkább függetleníteni a ByteDance-től.Erről folytatnak is tárgyalásokat az amerikai kormánnyal, hogy hogyan lehetne minél jobban védeni az amerikai felhasználók adatait Kínától. Kérdés, milyen eredménye lesz ennek.

The post Forbes-újságírók után kémkedett a TikTok appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés