:

Saját zsebből vágott neki, azóta százezrek hallották a szovjet pianínók hangját – vagy akár Presser játékát

Saját zsebből vágott neki, azóta százezrek hallották a szovjet pianínók hangját – vagy akár Presser játékát

Magánkezdeményezésből fut az egyik legszerethetőbb, mindenkinek elérhető fővárosi projekt, a BudapestPiano. Demeter Márton éppen egy évvel ezelőtt helyezte ki az első zongorát a Városháza parkban, jelenleg pedig már három helyen ülhetünk le eljátszani kedvenc dallamunkat neki köszönhetően. És jó sztoriból van bőven a Keleti pályaudvartól Presser Gáborig.

Viszonylag kevesen vagyunk, akik egy külföldön látott szimpatikus kezdeményezést a vállukra vesznek, és itthon is megvalósítják. A pénzügyi elemzőként dolgozó Demeter Márton ebben már nem volt újonc, az elmúlt években több nonprofit, ahogy ő mondja, „just for fun” projektet csinált, sőt már az egyetemi évei alatt is a semmiből összehozott egy 1000 fős, ötnapos diákkonferenciát.

Arra már nem emlékszik, hogy hol látta az első köztéri zongorát az életében, de azt tudja, hogy a BudapestPiano tervét elsősorban a 2019-es utazásai inspirálták. Rómában, az izraeli Eilatban, Londonban is találkozott ilyen hangszerrel, például a King’s Crosson, a Hary Potter-es vasútállomáson Elton John zongoráján lehet játszani.

Márton első alkalommal a Budapest Brand Nonprofit Zrt.-t kereste meg, hogy szeretne saját finanszírozásban zongorát (pontosabban pianínót) kihelyezni a főváros egyik központi terére. A pártfogás nem is maradt el, a Városháza parki hangszer híre eljutott mások fülébe is, a Fény utcai piac már maga jelentkezett helyszínnek, és onnan jött a kontakt a Budapest Parkhoz, ami szintén volt már helyszín.

E pillanatban a Fény utcai piacon, a Fővám téren és a Keleti pályaudvaron találkozhatunk BudapestPiano-zongorákkal.

Ez utóbbi kapcsolatot Márton újból maga kutatta fel. A MÁV-nak egyébként jelenleg még a szegedi és pécsi főpályaudvarokon, illetve a Gyermekvasút csillebérci állomásán van egy-egy zongorája, de azok elhelyezését a helyi területi igazgatóságok intézték.

Több ebből 2022 legizgalmasabb, legegyedibb, leginnovatívabb kütyüi Azok a régi szép idők – történetek és fotók nagyszüleink karácsonyáról

Maguktól hangolták fel

A szervezés csak az önkéntes munka egyik eleme. Márton veszi, felújíttatja és szakember segítségével folyamatosan karban is tartja a pianínókat. A kiválasztott hangszereknek el kell érniük hangban egy élvezhető minőséget, illetve viszonylag jól kell bírniuk az időjárási körülményeket – azonkívül, hogy a megfizethetőség is szempont.

Ebbe a metszetbe most 50-60 éves szovjet pianínók férnek bele, amelyek Márton szerint feladatukat betöltik, de idővel szeretne azért szintet is lépni. Ehhez támogatókat keres, közösségi finanszírozásban közel 150 ezer forint gyűlt össze eddig – nem túl sok, a semminél persze azért több (a kampány még tart).

Maga Márton is nagyjából ennyit tette bele saját zsebből, intézmények, cégek a networkkel szponzorálták. Illetve emberek, a projekt kedvelői más módon is odateszik magukat.

„Az utóbbi pár hétben kétszer volt olyan, hogy teljesen ismeretlenek rám írtak, hogy puszta lelkesedésből kimentek és felhangolták valamelyik zongorát. Máskor csak azt vettem észre, hogy valaki engem megelőzve szépen letakarította a hangszert”

– meséli Márton.

BKV, Keleti, Presser

Amikor arról kérdezem Mártont, őt mi mozgatja ebben a történetben, kapásból azt mondja, hogy az emberek, akik spontán csak odaülnek játszani. Van is pár kedvenc sztorija, például az első zongorát először egy BKV-ellenőr próbálta ki, és lepett meg mindenkit a játékával.

Mostanában vasúti pályamunkás csal rendszeresen a várakozók arcára mosolyt a zongorázásával a Keletiben. „Ő is külön meghívás nélkül, egyszer csak odaült és kezdett el fantasztikusan játszani. Azóta is nagyon segítőkész, gyakran le is takarítja a zongorát. Egyszer valaki le is videózta, ahogy zongorázik, a videó közel 300 ezer megtekintésnél tart” – teszi hozzá.

Nagyon örül annak is, mikor ismert zenészek adnak minikoncertet valamelyik helyszínen. Májusban a II. kerület meghívására Presser Gábor játszott A padlásból a Fény utcai piacon (majd dedikálta is a zongorát). 

Míg a YouTube-on közel 3 millió (!) követővel rendelkező fiatal debreceni zongorista, Buka Péter karácsonyi dalokat játszott tavaly karácsonykor. Az erről készült videó majdnem félmilliós megtekintéssel bír.

 Májusban a II. kerület meghívására Presser Gábor játszott a Fény utcai piacon (majd dedikálta is a zongorát). Fotó: Demeter Márton

Mint a Nyugati téri forgóóra

Másokkal kevésbé volt ilyen szerencséje, Márton szerint az itthon sikeresnek számító zenészek nagy része még ódzkodik az ilyesfajta önkéntes nyilvános szerepléstől. Ugyanezt tapasztalja a közösségi pénzgyűjtő oldalán a támogatóinál is. Inkább a Budapesten megfordult külföldiek adományoznak pénzt neki, a magyarok kevésbé nyitottak erre – és/vagy kevésbé fér ez a támogatás bele a büdzséjükbe.

Márton pozitív hozzáállását viszont ez nem töri meg. Pláne, hogy a projektben mindig vannak újabb sikersztorik. Katerina Parhomenko ukrán zongoraművész és zongoratanár a háború elől menekült Magyarországra. Sokáig a BudapestPiano zongoráin gyakorolt, később összebarátkoztak Mártonnal. Azóta már a Presser-koncert után is játszott, nemrégiben pedig saját szerzeményét mutatta be jótékonyági koncert keretein belül a Jedermann kávézóban.

„Számomra hatalmas élmény, hogy az egésznek ilyen varázsa van, és hogy ebből elindulnak ilyen fontos, művészi értékkel is bíró kezdeményezések” – mondja még el Márton. A mostani három pianínó a karácsonyi szezonban még biztosan kint lesznek, aztán attól függően, hogy bírják a telet és a használatot, maradnak még tavaszig. Utána a tervek szerint kapnak egy nagyobb felújítást, majd újra színre lépnek, várhatóan Budapest egy újabb pontján is.

Márton hosszú távon nagyon örülne neki, ha a pianínói olyan találkozási helyekké válnának a városban, mint Nyugatinál a forgó óra.

A borítóképen Demeter Márton, a BudapestPiano projekt megálmodója.

The post Saját zsebből vágott neki, azóta százezrek hallották a szovjet pianínók hangját – vagy akár Presser játékát appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés