A koronavírus kiesését sokan még most is nyögik, de az energiakrízis és infláció párosának köszönhetően újra túlélő üzemmódba kapcsolt a magyar szállodaipar – még a legnagyobbak is. Kovács Balázzsal, az ötvenéves Danubius Hotels Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk elszálló költségsorokról, a kormány kríziskezeléséről, a Mészáros Lőrinc-féle Hunguest támogatásairól és a munkáltatók megtépázott etikai-erkölcsi megítéléséről.

Forbes.hu: 2017-től vezeted a Danubiust, vagy ahogy a kollégád említette előbb, forradalmasítottad. Mit kellett forradalmasítani?

Kovács Balázs: Én nem érzem forradalomnak. Magamról azt mondani, hogy én bármit is forradalmasítottam, egy kicsit fellengzős, túlzó kijelentés. Közel harminc éve dolgozom a vállalatnál, nem kívülről érkeztem. Mindig megvan az előnye, ha az ember jól ismeri a játszóteret, a játékokat, a partnereket.

Mik a legfontosabb játékok, amit le kell játszani a játszótéren?

Egy ekkora vállatnál mindig vannak meccsek. Idén lettünk 50 évesek, tehát ebből könnyen kiszámítható, hogy jócskán egy más rendszer, más korszak szülötte a Danubius. Hiszen egy belügyminiszteri rendelet hozta létre. Manapság már nem szokványos, hogy miniszteri rendeletekkel hozzanak létre egy piacről működő, onnan élő vállalatot.

Ekkor még biztos más volt a játszma – a minisztérium mint tulajdonos felé kellett beszámolni, ami biztosan teljesen más, mint amikor egy részvénytársaságnak a részvényeseivel kell célokról, stratégiáról, eredményekről egyeztetni. Biztos mentek a játszmák helyezkedéséért.

Sok esetben nem biztos, hogy a tudás volt az, ami meghatározta, hogy kiből mi lett, vagy kiből mi lehetett.

Napi címlap Kis Judit 13 perc olvasás

Ábel tízévesen Veszprémben szórólapozott, mára ikonikus céget vezet és amerikai Forbes-listán szerepel

Interjú Vámosi Ágoston 11 perc olvasás

Egymillió forint feletti fizetést kellene adni a középiskolai tanároknak – Bojár Gábor-interjú

Napi címlap Takács Dalma 19 perc olvasás

Volt, aki lemondott a fizetéséről, hogy ne kelljen bezárni – a 10 éves Budapest Park küzdelmei

És te ötven évvel később, vezetőként milyen kihívásokkal találkozol?

Minden vállalat életében evolúciós lépés, hogy időről-időre megújul. Egy új vezető mindig valamilyen új szempontot hoz. Akkor is, ha belülről jön, de akkor is, hogyha kívülről – már csak azért is, mert más generációt képvisel. Az én korábbi főnököm egy kiváló vállalatot adott át. De bizonyos kérdésekről lehet, hogy árnyaltabb vagy más a véleményem. Biztos, hogy kicsit a saját ízlésemre, személyiségemre is formálom.

Szeretek tempósan, gyorsan haladni, szerintem a mai világ ezt meg is követeli tőlünk. Pont most volt egy érdekes beszélgetésünk a cégvezetőkkel, az emberek jelentős részének belső késztetése van arra, hogy amit kiad a kezéből, az ezerszázalékos legyen és tökéletes.

Na de a működés, az nem ilyen. Ha mindent tökéletesre akarunk szobrászkodni, formálni, akkor valószínűleg soha nem kezdődik el semmi.

Gyorsan kell haladni, azzal a tudattal, hogy amit most csinálok, azt lehet, hogy előbb-utóbb módosítanom kell.

Az elmúlt évek meg aztán végképp erről szóltak. Zéró kiszámíthatóság vett minket körül, bármihez is kezdtünk. Ködösen látjuk most is az előttünk álló időszakot. Senkinek a zsebében nem lapul ott a bölcsek köve, és nem lehet egyértelműen azt mondani, hogy milyen lesz a 2023-as év a Danubius számára.

Bizakodunk, optimisták vagyunk, úgy tervezünk, hogy erősödni fogunk. Ugyanakkor az  energiapiac szereplői, szakértői azt mondják, hogy az elkövetkező egy évet még nagyon túl kell élni. A covidot már túléltük, de a hatásai még bőven bőven velünk vannak ennek is.

Csöbörből vödörbe.

Igen, katasztrófa abból a szempontból, hogy ezt a szakmát, ezt az iparágat legyengült immunrendszerrel találta meg az energiaválság. 2020 és 2021 praktikusan elveszett. Bár azt gondolom, hogy dicséret illeti az egész csapatot, mert 2021-ben már nem volt vaskos veszteségünk, hanem nulla körülire sikerült menteni az évet. De 2020-at irtózatos veszteséggel zártuk, aminek a terhét még mindig viseljük.

Az idei évünk eleje is covidterhes volt még jócskán. A magyar idegenforgalom számára legfontosabb küldőpiacok legtöbbjében sokkal szigorúbb korlátozások voltak még január-február-márciusban is, mint itthon. Az élet furcsasága, hogy a magyar turizmus számára az orosz beutazás tavaly ilyenkor és idén év elején meghatározóan fontos volt. Mi voltunk azon kevés országok egyike, ahol a Szputnyik oltásokat elfogadták, így sok orosz turista jött a fővárosba, Hévízre, meg egyáltalán az országba. Őket értelemszerűen elveszítettük.

Hiányoznak most a számokból?

Abszolút. Egy ilyen helyzetben, amikor nincs verseny a szállodai szobákért, hanem a szállodák versenyeznek a vendégért, akkor minden egyes elveszített vendég fáj. És ez a helyzet mind a mai napig fennáll. Bár kétségtelen tény, hogy számos mutatót tekintve 2019-es vagy azt meghaladó szintet mutat akár a Danubius, akár a fővárosi idegenforgalom, vagy az ország idegenforgalma is – lehet találni olyan KPI-okat, ahol abszolút ott vagyunk.

De az egyik legfontosabb mutatószám a vendégszám, ami még mindig tizenöt-húsz százalékkal elmarad 2019-től. Ez nem egy az egyben az orosz kiesés – az oroszok és az ukránok is hozzátesznek, de fájóan hiányzik minden távol-keleti vendég, és egyelőre az Egyesült Államokból sem olyan volumenben érkeznek turisták

Mikor normalizálódhat ez a helyzet?

Ez jó kérdés. Aki tud erre válaszolni, annak mind nagyobb összeget fizetnénk. Ha az utóbbi néhány hónapot nézzük, akkor elképesztő növekedés látható az európai turisztikában, leginkább a szabadidős vendégek szegmensében. A konferenciákból, rendezvényekből tartósan sokkal kevesebbet rendeznek, de azért bízom benne, hogy az üzleti utazások szegmense is elkezd visszaépülni.

Ez nagyon nagy mértékben azon múlik, hogy a gazdaság hogyan fog kinézni, és nem csak a magyarra gondolok. Persze, a magyar gazdaság egyértelműen meghatározza majd a belföldi keresletet, de ez inkább a vidéki szállodák számára létkérdés. Számunkra pedig az, hogy az energiaválság, infláció és a recessziós hangulat vajon mit eredményez a mi fő küldőpiacainkon.

Ezt most jelenleg senki nem tudja egyértelműen megmondani. Számos elemzést lehet olvasni, ami arról szól, hogy a recesszió már itt van, és elkerülhetetlen, hogy más lesz, mint a 2008-2010-es válság, elbocsátásokkal és munkanélküliséggel. Egy ilyen forgatókönyv nyilván hozza magával a kereslet erős visszaesését is. Bizonyos országokban ez már látszik is, a német fogyasztói lélektan ilyenkor azonnal behúzza a kéziféket.

Látszik, hogy a német vendégek sokkal óvatosabban, megfontoltabban, kevesebbet utaznak és költenek.

Ha az európai gazdaság átfordul recesszióba, azt a magyar egészen biztosan követi, nagyon erősen megérezzük. Ebben az esetben nem hiszem, hogy a növekvő vendégszám lesz a valóságunk, hanem megint a túlélés, hiszen a költségoldalon már most minden szereplőn iszonyatos nyomás van. Az összes költségsoron. Az élelmiszerinfláció közel 50 százalékos növekedése egészen mellbevágó. Nemcsak nekünk, nyilván minden magyar állampolgárnak.

Vagy az energiaárak, amit említettél. Milyen mértékben emelkedtek nálatok? Tudsz szállodai adatokat mondani?

Tudok, de inkább arányokról érdemes beszélni. Ha a korábbi 2019-2021-es árszínvonalat nézzük, akkor nagyjából az árbevétel 4-5 százalékát fordítottuk energiára.

Most volt olyan pillanat augusztus végén, a tőzsdei árak abszolút rekordjánál, amikor ez 50 százalékos arányt jelentett volna.

Nyilván nem vásároltunk be azon az áron, de azért szemlélteti, hogy milyen irtózatos volt a növekedés. Jelenleg a bevételünk 15-25 százalékát fordítjuk energiára, persze attól függően, hogy milyen típusú a szálloda. Egy városi hotel más, mint egy vidéki wellness szálloda, ahol kültéri-beltéri medencét, szaunát, jakkuzit üzemeltetünk – ott jóval nagyobb ez a költség.

Arányokról érdemes beszélgetni, de mégis, mondanál számot?

Négy és fél-öt milliárd forinttal nőtt éves szinten az energiaköltség. Elképesztő.

És ez mennyire akasztja meg a turizmus visszatérését?

Nem a turizmus visszatérését, inkább a piaci szereplők fejlesztési lehetőségeit korlátozza. A mi esetünkben ez egyértelműen azokat a forrásokat szűkíti, amit beruházásra tudunk költeni.

Kovács Balázs, a Danubius Hotels Zrt. vezérigazgatója 1993 óta dolgozik a vállalatnál, vezérigazgatói kinevezése 2017-től él. Munkájáért Kőrösi Csoma Sándor Nagydíjat kapott, ami a turisztikai szakma legmagasabb állami kitüntetése. Fotó: Sebestyén László

Mivel tudjátok kivédeni ezt a drasztikus költségugrást? Nyilván a vendégéjszakák árának növelése egy ilyen lépés.

Kivédeni nem lehet. Az ember összeszorítja a fogát, és ahogy mondtam, szurkol, hogy ez ne tartson túlzottan sokáig. Addig meg viseli a veszteséget.

Értelemszerűen nagyon nem mindegy, hogy az ember portfóliójában milyen ingatlanok vannak. Egy ma épülő, nagyon modern infrastruktúrájú épület esetén ez természetesen teljesen mást jelent, de a mi esetünkben több történelmi épületről is beszélünk. Mint például a százéves Hotel Astoria.

Nem mi vagyunk az egyetlenek, akik gázüzemű, gáztüzelésű kazánokkal terveztek. Ezt megváltoztatni egyik pillanatról a másikról egyrészt műszakilag, másrészt a beruházás oldaláról sem egyszerű.  De az sem jelent könnyebbséget, ha mondjuk a napenergia felhasználásának korlátozását érintő döntéseket nézzük.

Ettől függetlenül mi is, mint minden szereplő, gőzerővel dolgozunk azon, hogy megnézzük, műszakilag milyen módon lehet a gázfüggőséget csökkenteni. Persze nem varázsütésszerűen, ez hosszú hónapok tervezését követő beruházás lehet csak.

Azért ha kivédeni nem lehet, enyhíteni igen.

Addig, amíg ezek a beruházások meg tudnak valósulni, mit lehet mégis csinálni? Nyilván lehet spórolni. Józan ésszel nem lehet ugyanolyan módon fűteni, hűteni, mint korábban. De ez nagyon nagy mértékben múlik a vendégeinken is, hiszen azért mégiscsak arról szól a mi szakmánk, hogy ők boldogak és elégedettek legyenek, hogy térjenek vissza hozzánk. A munkatársainknak is megfelelő munkakörülményeket kell teremtenünk.

Nem lehet az  öltözőkben lecsavarni a radiátorokat, és meleg víz nélkül mondani, hogy zuhanyozzál, barátom!

De néhány fok csökkentése nagyon jelentős megtakarítást tud eredményezni, és egyébként azt látjuk, hogy sok esetben a vendégek ebben partnerek. Hiszen most nem arról van szó, hogy ez egy elszigetelt jelenség lenne, ami csak itt, csak nálunk, csak most van, hanem ez globális szintű probléma. Akárhova utazik a vendég, mindenhol találkozik nagyon komoly megszorításokkal, takarékossági intézkedésekkel. Azt hiszem, Németországban, Franciaországban még azt is megmondták, hogy a magánházakban mennyit lehet fűteni. Még otthon sem pazarolhattál, akkor sem, ha egyébként téged nem érdekelnek a költségek.

Azért ez megágyaz annak, hogy a vendégeink jelentős része is sokkal érzékenyebb erre a problémára, és szerintem még el is várja a takarékosságot. Ne adj’ isten, még el is ítélné, ha pazarló módon túlhűtenénk vagy túlfűtenénk a szállodai tereket.

A másik, amit említettél, az árak emelése. Nem gondolom, hogy fenntartható üzleti modell az, amikor a költségek folyamatos növekedése mellett az árak nem változnak. Rövid távon se. Pláne, amikor ilyen mértékű a költségnövekedés, sőt nemcsak az energiáról beszélünk, hanem minden másról.

Átlagosan hány százalékos növekedésről beszélünk?

Az átlag nehéz kérdés itt. Melyik szállodában, mikor, kinek? Azt szoktuk mondani, hogy a légitársaságokhoz hasonlóan keresletvezérelt árazás történik a szállodaiparban. Van, aki csúnyán azt szokta mondani, hogy diszkriminatív árazás történik. Én azt gondolom, demokratikus az árazás. Mert lehetőség van arra is, hogy bizonyos kondíciók mellett valaki nagyon alacsony áron férjen hozzá a szolgáltatáshoz.

De voltak olyan időszakok, amikor akár 25-30 százalékkal is följebb mentek az árak. Átlagosan nagyjából 15-20 százalékkal növekedtek. De ezen belül nagyon nagy a szórás. Egy balatoni augusztusi hétvége, vagy egy Forma-1-es hétvége Budapesten nem összehasonlítható mondjuk a január 18-ával. Most adventkor is az látszik, hogy megtelt a főváros, így van lehetőség áremelésre. Úgy tűnik, hogy a fogyasztói ingerküszöböt ez nem lépi át, arról nagyon hamar visszajelzést kapunk. Hogyha túlemeljük az árakat, mi, vagy a piac egyéb szereplői, azt a fogyasztók azonnal büntetik.

Több ebből Fényűzés és boroskóla egy helyen – Budapest legismertebb hotelje belülről Miért most vesz ki még a helyi lakos is szobát, mikor a hotel már egy évszázada ott áll? – a Gellért búcsúja

Csehországban, Romániában és Szlovákiában is jelen vagytok több szállodával is. (A Danubius Hotelst tulajdonló angol befektetőcég üzemeltet itt hoteleket – a szerk.) Miben különböznek a piaci dinamikák ezekben az országokban?

Az inflációs környezet teljesen más. Sokkal alacsonyabb az infláció. Ami nagyon jelentős eltérés még, hogy más a szállodák profilja. Mind a cseh, mind a szlovák, mind a román szállodáink kizárólag gyógyidegenforgalommal foglalkoznak. Más az utazási motiváció. Hogyha valaki gyógyulni utazik, és a közérzete, személyes wellbeingje az, ami a foglalási motor, máshogy ítéli meg, hogy elindul-e, vagy sem. Sokkal stabilabb a kereslet.

Ugyanakkor hozzánk hasonlóan nagyon erősen érinti őket az orosz vendégkör visszaesése.  Csehországban rengeteg orosz vendég volt, ők értelemszerűen ugyanúgy eltűntek.

A koronavírus okozta visszaesés kezelése, a vendéglátóipar számára elérhető támogatások köre is más volt?

Azt tapasztaltuk, hogy nem mindig Magyarország volt ebben a listavezető.

Hogyan tudtátok ennek ellenére kezelni a koronavírust?

Nehezen. Nem tudom, hogy kezelni lehet-e. A döntés annyiban egyszerű volt, hogy hat kormányrendelet született arról, hogy nem lehet működni. Nem nagyon kellett lamentálni azon, hogy most bezárjunk, vagy ne zárjunk be. Bezártunk, mint mindenki más. És amint lehetőség nyílt, akkor nyitottuk ki egymás után a szállodáinkat – természetesen az üzleti környezetet figyelembe véve. Majd megint bezártunk, és megint kinyitottunk. Ez a csiki-csuki játék sokáig tartott.

Az, hogy nem egy szállodánk van, egyfajta rugalmasságot adott nekünk, talán így jobban tudtunk talán adaptálódni a helyzethez.

Például a koronavírus első nyarán a két balatonfüredi szállodánkba, a Hotel Annabellába és a Hotel Marinába a fővárosból települtek át a munkavállalóink, így meg tudtuk tartani őket. Mert a fővárosban nem volt munka. Ugyanígy rugalmasan tudtunk átvinni eszközöket, berendezéseket, nyersanyagokat – sokmillió forint értékű árut – egyik szállodából a másikba. Ezt egy olyan szállodatulajdonos, akinek van egy szállodája, nem biztos, hogy meg tudja valósítani.

Persze ennek a másik oldala, hogy a minden nyáron hozzánk visszatérő munkavállalók picit kiszorultak az első évben. Tavaly már másképp csináltuk, jöttek a fővárosból, Hévízről, Bükkről is munkavállalók, és az állandó csapat egy része is visszatért. Most bízunk benne, hogy jövőre már egyáltalán nem lesz szükség erre, mert minden szálloda működni fog a fővárosban, minden dolgos kézre itt lesz szükség. Ez szinte borítékolható.

Hogyan ítéled meg a magyar kormány elmúlt kétéves, coviddal kapcsolatos támogatási lehetőségeit?

Ez egy olyan kérdés, mint amikor megkérdezzük a munkatársakat a bérről, hogy elégedettek-e vele? Senki nem szokta azt mondani, hogy ne adjunk többet. Én sem tudnám azt mondani, hogy nem adhatott volna többet a magyar kormány. Könnyen lehet, hogy még adni kell, mert most jön még a januári-februári fűtési szezon, amikor szerintem nagyon nehéz helyzetbe tudnak majd kerülni a piaci szereplők üzletei, szállodái, éttermei is.

Persze, nagyon nagy segítség volt, amit kaptunk eddig. Bértámogatás, járulékcsökkentés, adókedvezmény, kurzarbeit. Turisztikai hozzájárulást sem kellett fizetni – ez akkor persze nem nagyon volt nagy segítség, hiszen a nullás bevétel után fizetendő hozzájárulás amúgy is nulla lett volna. De most szintén november óta kaptunk hat hónapos mentességet a turisztikai hozzájárulás megfizetése alól. Ez 4 százaléka az árbevételnek.

Azt gondolom, hogy a munkaerő megtartását célzó direkt támogatásra még bőven szükség lehet, hiszen

az egyik legnagyobb problémája az egész magyar szállodaiparnak és vendéglátásnak, hogy ezrek hagyták ott a szektort a járvány alatt.

Mert annyira bizonytalan volt a megélhetés, és nem lehetett látni, hogy mikor lehet újra működni. Ez nagyon kedvét szegte sok kollégának, és őket visszahozni szinte lehetetlen. Ez szerintem hosszú távon óriási károkat okozott. És ugye az MTÜ stratégiája szerint a GDP 16 százalékát adná a szektor. Ezt emberek nélkül megtermelni lehetetlen. Ez az iparág az emberekről szól.

És nemcsak a támogatások mértékének, hanem a kiosztásának köre is probléma lehet. Például a Kisfaludy Program több száz milliárd forintjának nagy részét egy szűk elit kapta. Ti mekkora összeghez fértetek hozzá?

Semennyihez. Nem pályáztunk.

Miért?

Megvizsgáltuk az akkori feltételeket, és az a döntés született, hogy nem állunk erre készen.

Egy ilyen támogatási rendszer hogyan befolyásolja a piaci verseny tisztaságát?

Mi mindig úgy terveztünk a múltban, hogy jó munkával keressük meg azt a pénzt, ami arra kell, hogy fejlesszünk, vagy felveszünk hiteleket, hogyha úgy látjuk értelmét. Soha nem azon az alapon gondolkozunk, hogy vajon milyen támogatást lehet vagy nem lehet megkapni.

Értem a kérdésedet természetesen – hiszen ha van egy támogatás, amit a saját pénzemhez oda tudok adni, akkor ez könnyebbséget jelent. Ez biztos, hogy így van. De mi a múltban mindig tudtunk olyan jövedelmezőséget produkálni, ami lehetővé tette a fejlesztéseinket. Csak ezt a koronavírus egy kicsit keresztülhúzta. Négy–öt komoly felújítási projektünk megállt, mert akkor érdemesebbnek láttuk, hogy ráüljünk a pénzre.

Nem volt toplistás a magyar kormány, ami a koronavírus-támogatásokat illeti, most pedig ismét szükség lehet az iparág megsegítésére. Mindegy, milyen jogcímen, a munkaerő megtartása, a túlélés a kulcskérdés. Fotó: Sebestyén László

A Kisfaludyra nem pályáztatok, de voltak olyan, a koronavírus kiesését támogató enyhítések-visszatérítések – az elmaradt foglalások utáni kompenzáció –, aminél nem úgy és nem annyit kaptatok vissza, mint például a Mészáros-féle Hunguest.

Őszintén nem foglalkoztam azzal, hogy ki mennyit kap. Mi annak nagyon örültünk, amit kaptunk, abban a helyzetben minden egyes forintnak megvolt a helye.

A Hunguest csaknem 300 millió forintot kapott, a Danubiusnak megítélt támogatás ennél jóval kevesebb. 65 millió forint volt a kompenzáció.

Ez a 2020. november-december közötti időszakra vonatkozott. Ebben nem látok semmi rosszat, más típusú szállodáink vannak. Budapesten koncentrálódnak, és sokkal kevesebb van vidéken – a balatonfüredi Annabella és Marina is szezonszállodák. A budapestiekben pedig nem voltak foglalásaink, a nemzetközi utasforgalom még sehol sem volt ekkor. Tudom, hogy minden bokorban érdemes körülnézni, és lehet sejteni bizonyos ellentétes motivációkat, de ezt egy az egyben az eltérő portfólió magyarázza.

Visszatérve az energiaválságra, mi az, amit tehetne a kormány abban, hogy megsegítse a szállodaipart és a vendéglátóipart?

Lehetne direkt támogatást adni akármilyen módon – a jogcím teljesen mindegy. Bértámogatás a munkaerő megtartására, energiatámogatás, erre is van nemzetközi példa. Az is nagyon jó dolog lenne, ha támogatnák azokat az energiahatékonysági beruházásokat, amelyek ahhoz kellenek, hogy a jövőben fejleszteni tudjanak a piaci szereplők.

Mert az energiaválság nem fog véget érni márciusban. Lehet, hogy a fűtési szezon nagyján túl leszünk, de a villamos energia ugyanolyan probléma marad. A szállodák hűtése, világítása mégiscsak elektromos árammal megy.

Energiaválság, a munkaerőpiac hiányosságai és problémái, élelmiszer-infláció – mi az, ami még érint titeket?

Az összes költségsor növekszik. Azt látni kell, hogy jellemzően mindennek az ára már euróalapú, vagy ahhoz kötött. Ezek már csak az árfolyamgyengülés miatt is jelentős mértékben elszálltak. Lehet mondani persze, hogy a másik oldalon a szobaárak is euró alapon árazódnak Budapesten, és volt is olyan vélemény, hogy ez milyen jó most a szállodáknak, hogy a forint gyenge. De ez egyáltalán nem jó.

A munkaerőpiac hiányosságairől már beszéltünk, de ami látszik, hogy az utánpótlás is hiányozni fog. Azokban az iskolákban, ahol a következő generációkat képzik, a jelentkezések száma jól láthatóan visszaesett.

Persze, mert nem egy attraktív szakmáról beszélünk.

Hát most nem.

Mivel lehetne ezt a megítélést javítani?

A kiszámíthatóság lenne az egyik legfontosabb, mert szerintem ez egy szexi szakma – egy fiatal számára az, hogy nyüzsgő nemzetközi, trendi és elegáns közegben dolgozzon, és ne egy irodában kelljen ülnie, hanem étteremben, bárban, vagy egy vendéglátóhelyen, az vonzó. De hogyha a másik oldalon teljesen kiszámíthatatlan, akkor ezt nem fogja ellensúlyozni a jó légkör. Stabilitás kell, ami a keresleten múlik.

Mi hiányzik most ehhez?

Ami nagy mértékben gátja a forgalom felfutásának, az a légi kapacitás. Sokkal kevesebb járat közlekedik ma Budapestre, mint amire szükség lenne. De nincs elég légikiszolgáló munkaerő, a Heathrow-tól kezdve a frankfurti reptérig korlátozzák, hány le- és felszállást engedélyeznek. Amíg ez nem oldódik meg, addig biztos, hogy nem lesz több utas. Amíg nem lesz több utas, addig ez a fajta kiszámítható üzletmenet nem garantálható, és addig ez a fajta óvatos szemlélet is megmarad.

Viszont szerintem meg a munkáltatóknak is tenniük kell azért, hogy újra vonzó legyen ez a pálya.

A covid idején nagyon nagy morális és erkölcsi károkat okozott ennek a szakmának az, amikor a egyik napról a másikra a tulajdonos úgy küldött haza, hogy többet másnap már nem kell jönni, és egy forint végkielégítést nem kaptál.

Mi mindig, minden körülmények között maximálisan betartunk minden jogszabályt és törvényt, de látni kell, hogy ez nem mindenhol volt így. És mindenkinek – pláne a fiatalok körében – van közösségi médiás ismeretsége, a munkavállalók pedig nem rejtik magukba az ilyenfajta sérelmeket.

Mindenkinek elmondják, hogy „na, ide te ne menjél, mert engem úgy rúgtak ki páros lábbal”.

Ez azért nem erősíti a bizalmat. Az is szükséges lesz, hogy a piac szereplői döntő részben etikus munkáltatóként viselkedjenek és ennek menjen híre. Szerintem ez fontos szempont a pályaválasztásnál és a munkahelyválasztásnál is.

Idén ünnepeltétek a Danubius 50. születésnapját. Mik az angol befektetői elvárások a következő évekre?

Egy konzervatív befektetői szemléletű családról beszélünk. Ők nem a venture capitalist megközelítéssel gondolkoznak, hanem hosszú távon. A beruházásnak nem egy nap alatt, nem is egy év alatt kell megtérülnie. A tulajdonban hisznek, annak hosszú távú ápolásában, növelésében, fejlesztésében. Ilyen értelemben a hozamokra is másképp tekintenek – nincsen kétségbeesés, hogyha van egy év, ami nem a tervek szerint alakul. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy bárki örülne, ugyanúgy felteszik a kemény kérdéseket a menedzsmentnek. Csak nincs pánik.

Mik a rövid és középtávú stratégiai terveitek, amivel javíthatnátok a portfóliót és a márka kompetitív pozícióját?

Először is túl szeretnénk élni a jelenlegi időszakot. Messzebbre nem nagyon látunk, de két dolgot azért érdemes említeni. Induljunk ki abból, hogy ez a recessziós őrület nem lesz mindent elsöprő mértékű, mert akkor teljesen más prioritásokkal fog minden gazdálkodó szembenézni. Hogyha a kiszámíthatóbb működés, a kereslet növekedése és felfutása tovább tart, akkor stabil lábakon fogunk maradni.

Biztos, hogy mi továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy a minőséget javítsuk, épületekbe, eszközökbe, berendezésekbe is beruházunk, ahogy az embereinkbe is. Mert az emberek nélkül nem megy semmi. Az nem működik, hogy felújítok egy szállodát, minden csilivili, de a munkatársak megbecsülésére, képzettségére és elkötelezettségére nem figyelek.

Emellett nagyon bízom abban, hogy a konferencia- és rendezvényturizmus visszaépül és új lökést tud nekünk adni.

Budapest mint desztináció kiemelkedő, de a népszerűsítése borzasztóan fontos prioritás.

A turisták egyébként imádják, szívesen jönnek, minden itt van egy helyben – szép város, jó gasztronómia, szép épületek, és ha kicsit hullámzó is, egy elfogadható színvonalú vendégszeretet.

Van még egy terület, ahol szeretnénk előrelépni. Nagyon sok üzemeltető cég van a piacon, akiknek nincs saját portfóliójuk, helyette más tulajdonában lévő ingatlanokat üzemeltetnek. Azt gondoljuk, hogy nekünk 50 év tapasztalatával a hátunk mögött van elég tudásunk, hogy erre a piacra léphessünk, így ide be is fogunk lépni. Ez adhat új üzletágként egy újabb bevételi forrást.

Magyarországon belül?

Igen, itt érdemes elindulni. Az ember ott induljon el, ahol van egy bázisa. Nyilván tudunk szállodát üzemeltetni bárhol, de a piac- és helyismeret, a helyi jogi környezet ismerete nélkül szerintem ez egy bátrabb lépés. Érdemes lépésenként haladni, és inkább először ebben a régióban gondolkodni.

Emellett a korszerűsítéseket szeretnénk folytatni, fejlesztjük a minőséget és továbbra is keressük az innovatív megoldásokat. Ezzel kezdjük a kövektező ötven évet, és szeretnénk minél jobban csinálni.

Borítókép és fotók: Sebestyén László

The post Súlyos károkat okozott a szakmának, hogy egy forint végkielégítés nélkül küldtek haza embereket – 2023 pedig megjósolhatatlan appeared first on Forbes.hu.