:

Sörturizmus: Dubaj enged, csak menjenek a turisták

Sörturizmus: Dubaj enged, csak menjenek a turisták

A 30 százalékos szeszesital-adó elengedésétől azt várja Dubaj vezetése, hogy a turisták szívesebben mennek oda Szaúd-Arábia helyett.

Egy évre felfüggesztette Dubaj vezetése az alkoholos italok után korábban fizetendő 30 százalékos adót. Az új szabályok már az árakon is érződnek – mondta az MMI, az egyik dubaji üzletlánc a Reutersnek.

A múlt év végéig jogosultsághoz kötötték az alkoholos italok vásárlását, szállítását és fogyasztását a tengerparti városban. Egy éves „szeszesital-engedélyt” 27 600 forintnak megfelelő dirhamért lehetett megvenni.

Az egyik dubaji üzletlánc, az African+Eastern hirdeti az új szeszesital-szabályokat.

A városvezetés célja, hogy a lazább szabályokkal Dubajba csalogassák a turistákat a környező, konzervatív törvényeket betartató országok helyett. A tavalyi év első felében 180 százalékkal több turista látogatott a városba, mint egy évvel korábban. A turizmus kulcsfontosságú szektor Dubaj gazdaságában, de egyre népszerűbb turistacélpont a szomszédos Szaúd-Arábia is, ahol az ország vezetése dollármilliárdokat fektet a Vörös tenger-projektbe. Azonban úgy tűnik, az első kaszinót mégis Rász el-Hajmában, a Dubajhoz közel fekvő emírségben nyitják meg.

Katar ugyan nagyobb botrányok nélkül vezényelte le a tavalyi labdarúgó vb-t, de alkoholt inni ott is csak korlátozottan lehetett.

The post Sörturizmus: Dubaj enged, csak menjenek a turisták appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés