:

Ebből a két árstopos termékből lehet hiány heteken belül

Az árstop miatt január közepétől importra szorulhat az ország.

Mind sertéshúsból, mind burgonyából importra fog szorulni Magyarország januártól kezdve – mondta Raskó György agrárközgazdász a Jazzy Rádió reggeli műsorában, a Business Classban.

Raskó elmondta, hogy a burgonya esetében már kifogytak a hazai készletek, a külföldről importált termékeket viszont csak sokkal drágábban lehet beszerezni. 

A 168.hu szerint azzal folytatta, hogy

a sertéshús ára mintegy 80 százalékkal fog emelkedni az árstopok miatt.

Raskó szerint az import nagykereskedelmi ár mindkét terméknél jelentős veszteséget eredményez a viszonteladóknak, akik így spórolni fognak a készletekkel. A kialakult helyzet pedig hiányhoz vezethet a boltokban.

Több ebből Elszálltak a tejtermékek árai, tavasszal jöhet a feketeleves Nem akárhonnan jött a kérés: az árstopokat vezesse ki a kormány azonnal

A magyar tulajdonú láncok is az árstop végét kérik

Január elejére már a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) is azt kérte a kormánytól, hogy szüntesse meg a hatósági árakat. Az élelmiszer-kereskedők közül a szervezet tagja a CBA, a Manna, a Roni, a Príma és a Reál hálózat is, vagyis a magyar tulajdonú láncok.

Neubauer Katalin, a szövetség főtitkára azt mondta az ATV-nek, hogy azonnal ki kellene vezetni az árstopokat. Azzal indokolta, hogy a rendszer nem tartható fent, a veszteségek miatt sok kisebb bolt zár be, miközben

az intézkedés nem is érte el célját, nem szorította lejjebb az inflációt.

The post Ebből a két árstopos termékből lehet hiány heteken belül appeared first on Forbes.hu.