:

Ledobták az atomot Las Vegasra – és ettől minden olyan, mint régen

Ledobták az atomot Las Vegasra – és ettől minden olyan, mint régen

Sci-fi tévék, új irányba tartó laptopok és futurisztikus önvezető autók uralták az év talán legfontosabb technológiai tematikájú expóját. A CES 2023-ban is megmutatta, merre tart ma ez az univerzum. Élménybeszámoló a főnixként feltámadó eseményről.

A három évvel ezelőtt kirobbant koronavírus-járvány alaposan megtépázta a nagy nemzetközi expókat. Ez érintette a mezőgazdasági, járműipari, utazási vagy filmes iparágat éppúgy, mint a technológiait. Ez utóbbi ágazatban is egymás után maradtak el a szakvásárok, vagy legjobb esetben is csak “csökkentett módban”, rettenetesen kevés kiállítások és látogatóval kerültek megrendezésre.

Üzlet Szalai Péter 11 perc olvasás
Új technológia hozhatja el a mobilok és tévék forradalmát
Üzlet Szalai Péter 11 perc olvasás
A világ legnagyobb tech kiállításának nincs sok értelme a jelenlegi állapotában
A jó élet Szalai Péter 7 perc olvasás
Kvantum-OLED? Nem kvantumfizika, hanem az év sikersztorija
Üzlet Forbes 2 perc olvasás
Úgy tűnik, jövőre sem hajtogathatunk tévét Las Vegasban

Pedig az ilyen események óriási fontossággal bírnak. Egyrészt a piaci szereplők számára lehetőség nyílik a személyes találkozásra, másrészt a gyártók, szolgáltatók bemutathatják megoldásaikat, friss fejlesztéseiket, azokat a termékeket, amelyekkel letarolnák a piacot.

És ebből fakadóan értelemszerűen az is kiderül, hogy milyen irányba halad a tech szektor, számíthatunk-e nagy változásokra, melyek azok a vállalatok, amelyek dominálhatnak, és melyek számára jöhetnek nehezebb napok.

Végre ismét tömegek látogattak ki a rendezvényre.

E vásárok közül az egyik legjelentősebb a Las Vegas-i CES (Consumer Electronics Show), amit 2023 elején végre mindenféle komolyabb korlátozás és kötöttség nélkül rendeztek meg. Ennek köszönhetően a régi szép időkhöz hasonlóan ismét rengeteg kiállító és látogató tette tiszteletét az eseményen, ahol sokszor monumentális, dizájnos standokon vonultatták fel a legforróbb, legizgalmasabb megoldásokat.

Menő tévék

A CES sokat változott az elmúlt évek, évtizedek során, de a televíziók továbbra is központi szerepet játszottak a több hatalmas csarnokban zajló eseményen.

Ez a világ legkisebb Micro LED-tévéje. Totálisan forradalmi darab!

Feketén-fehéren kiderült, hogy egyre többen látnak fantáziát abban a Micro LED eljárásban, amit korábban mi is úgy mutattunk be, mint a jelenleg uralkodó megoldások egyik lehetséges kihívóját a közeljövőben.

E technológiánál a legnagyobb kihívást nem a képméret növelése, hanem annak csökkentése jelenti. E téren valódi atombomba robbant Las Vegasban.

A Samsung ugyanis elvitte a városba a világ jelenlegi legkisebb, 50 hüvelykes, azaz 127 centiméteres, 4K felbontású Micro LED tévéjét.

A Micro LED a jövő.

Egy ilyen méretű termék akár már egy kicsi garzonban is gond nélkül otthonra lelhet. Ez minden túlzás nélkül forradalmi készülék, a készülékház vastagságát is sikerült radikálisan lecsökkenteni, és a külseje is abszolút modern. Ennél is fontosabb, hogy a kép minősége döbbenetesen jó, a jelenlegi csúcsot jelentő legjobb OLED-tévékkel simán partiban van. A Samsungon kívül több más cég, így például a TCL vagy az LG is előrukkolt Micro LED-megjelenítőkkel, de olyan messze, mint a piacot uraló dél-koreai konszern, egyelőre nem tudtak eljutni.

A Samsung új kvantumpontos OLED-tévéjének nemcsak a mérete, de a fényereje is óriási.

Ha már az OLED szóba került, meg kell említeni, hogy e fronton is felbukkant néhány nehézfegyver. Így például a világ jelenlegi legnagyobb fényerejű OLED-tévéje is a Samsungnak köszönhetően, egy átlátszó, igen látványos tv az LG standján, és ugyanitt egy teljesen vezeték nélkülinek titulált készülék is.

Az átlátszó tv látványos, de sok értelmét nem láttam.

Az utóbbinál az a pláne, hogy az összes képi és hang jelet egy külső dobozról kapja a termék kábelek használata nélkül. Azonban a működtetéshez továbbra is be kell dugni a konnektorba, tehát a valóságban szó sincs arról, hogy el lehetne felejteni a vezetékeket, hiába hirdette a vállalat a modellt „a világ első vezeték nélküli tévéjeként”.

A vezeték nélkülinek mondott tv valójában nem az.

A világ egyik legnagyobb tévégyártója, a TCL a rendezvényen jelentette be, hogy idén OLED-televízióval fog színre lépni, amihez a Samsungtól vásárolnak majd kvantumpontos panelt. Ez több szempontból is sokkoló információ volt, a TCL eddig mereven elutasította e technológiát, és hirdette a rivális QLED felsőbbrendűségét. Azonban a jelek szerint rájöttek, hogy muszáj radikálisan változtatni a stratégiájukon. Bizony az is sokat elárul, hogy nem a szegmenst 10 éven át kihívó nélkül uraló LG-től szerzik be a panelt, hanem a trónkövetelő Samsungot választották partnernek.

Az idei CES további nagy meglepetése volt, hogy a jelek szerint több cég is kezdi meglátni ismét a fantáziát a 3D-kijelzőkben. Nyolc évvel az után, hogy az előző próbálkozás csúnyán megbukott.

Az pozitívum, hogy szemüveg nélküli megjelenítőkben gondolkodnak, tehát nem szükséges a térhatáshoz semmilyen külön kiegészítő.

Szokatlan megoldásokkal próbálkoznak a gyártók. A Sony is szemüveg nélküli 3D megjelenítőt fejlesztett.

Tény, hogy abszolút értékelhető megoldásokkal rukkoltak elő, viszont a látványvilág azért a tökéletestől még messze van. A fő probléma az, hogy csak bizonyos pozíciókból értékelhető a kép, például ha valaki pont középről, szemből bámulja a kijelzőt. Azonban ha odébb megy, akkor könnyen előfordulhat, hogy szellemképesedést tapasztal. Tehát többen már nem igazán tudják kényelemesen körbeülni a tévét, azaz ez a megoldás kellemetlen kompromisszumok megkötésére késztet.

Jönnek vissza a 3D-tévék?

Ami feltűnő volt, hogy a korábban gőzerővel futtatott, és a reményeket soha be nem váltó 8K-televíziók szinte teljesen eltűntek. Ennek az az oka, hogy az EU legújabb energetikai szabályrendszerébe az ilyen modellek többsége nem fér bele, hiszen sokat fogyasztanak. A legtöbben emiatt aztán a jelek szerint elengedik ezt a vonalat, de azért maradtak olyanok, akik megoldották a problémát. Mint azt a Samsung munkatársai egy zárt körű eseményen elárulták, nekik lesznek idén Európában új 8K-televízióik.

Továbbra is lesznek gyártók, akik kínálnak majd 8K-s tévét.

IT és gaming

A CES-en kezdetek óta jelen vannak a személyi számítógépek is. Anno a legendás Commodore 64-et is ezen az eseményen mutatták be, és 2023-ban is helyet kaptak az expón IT-eszközök.

Ezek között a trendeknek megfelelően kiemelt szerepet kaptak a különféle gaming megoldások, a kutatás-fejlesztési energiák jó részét érezhetően erre a területre koncentrálják a gyártók.

Közülük ki kell emelni az Asust, hiszen a cég egészen döbbenetes mennyiségű újdonsággal rukkolt elő minden vetélytársát lekörözve. Ez pedig azt jelzi, hogy a vállalat továbbra is az (egyik) legdominánsabb szereplő lesz idén is ebben a szegmensben.

A tajvani holding új csúcs ROG laptopjai egyrészt megkapták a lehető legjobb elérhető hardvert, tehát a legfrissebb processzorokat és videókártyákat.

A gamerpiac idén várhatóan még tovább gyorsul.

Emellett a gépek Mini LED háttérvilágítású, HDR támogatású, megnövelt fényerejű, a korábbinál nagyobb színgazdagságot produkáló kijelzőkkel rendelkeznek. Ellátták még őket egy jelentősen átdolgozott hűtőrendszerrel is, ez utóbbi kulcsfontosságú a hordozható gépek szegmensében. Több nagy cégnél, így a Lenovónál vagy az MSI-nél is érezhetően nagy figyelmet fordítottak erre mostanában a fejlesztések során.

Felbukkant a világ első szemüveg nélküli 3D-kijelzőjével ellátott laptopja.

Az Asushoz fűződik egy egészen különleges hordozható számítógép is, amely a világ első szemüveg nélküli 3D OLED-kijelzőjével megtámogatott laptopja. Ez élőben egészen szokatlan látványvilágot produkál, de egyelőre úgy tűnik, a térhatás nem a játékoknál és a médiaállományoknál, hanem a különféle tervező, grafikus alkalmazásoknál lehet hasznos.

Az OLED-monitor képi világa visz mindent.

Monitor fronton is fontos evolúciós lépések történtek. A korábban teljesen hihetetlennek tűnő pletykák igaznak bizonyultak, felbukkantak a világ első 540 Hz-es képfrissítési frekvenciájú, azaz másodpercenként több mint félezer képkocka megjelenítését szavatoló eszközei a Dell és az Asus standjain.

Csak az USA-ban 164 millió ember játszik elektronikus eszközökön.

A Samsung is előállt egy egészen döbbenetes, 57 hüvelykes, 32:9 képarányú, extrémen nagy felbontású, hatalmas, szokatlan kialakítású termékkel. A dél-koreai cég emellett bemutatta a világ első 240 Hz-es képfrissítési frekvenciájú OLED-monitorát is. Ez ráadásul egy ívelt, ultraszéles modell végtelen kontraszttal, kellően nagy fényerővel és gyönyörű színekkel. Tehát nemcsak megjelenésében, de játékra sem hétköznapi megjelenítő.

Mobilitás

Amíg mondjuk tíz éve a CES-en a járművek csak díszítőelemként voltak jelen, addig mára fontos szerepet játszanak az eseményen. Rengeteg olyan cég aktivizálta magát, amely önvezető járműveket, vagy ezekhez szorosan kapcsolódó eljárásokat fejleszt.

Már vannak önvezető sportautók is.

A hagyományos szedánok mellett lehetett látni kisbuszokat, sőt együléses formaautókat is. Ezek számára még kisebb versenyt is rendeztek, ami látványos volt, de nem ez fogja leváltani a Forma-1-et.

Az iparági szereplők persze nagyon magabiztosak, és ha az állításaik igaznak bizonyulnak, akkor már néhány éven belül forradalmi változásokra számíthatunk, azaz elöntik a világot hamarosan az önvezető járművek.

Kár, hogy ezek a szuperoptimista jóslatok gyakran inkább a befektetőknek, semmint a valóságnak szólnak, legalábbis az eddigi tapasztalatok szerint. Az mindenesetre tény, hogy a kisebb-vállalatok is megjelentek hasonszőrű megoldásaikkal, mint például a kameráiról is ismert LG Innotek.

A kiállításon egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a járművek.

Itt kell megjegyezni azt is, hogy a CES alapján az elektromos rollerek és kerékpárok hamarosan el fogják árasztani a világot. Olyan cégek is bemutatták ilyen típusú termékeiket a tradicionális gyártók mellett, mint például a Red Bull, a Panasonic vagy éppen a Bugatti. Természetesen az ezek, illetve az elektromos autók meghajtásában kulcsszerepet játszó akkumulátorok, valamint töltőkre is nagy hangsúlyt került.

Az energiaellátási problémák megszüntetése, azaz alapvetően a hatékonyabb, nagyobb hatótávolságot biztosító aksik kifejlesztése kulcsszerepet játszik majd az elektromos járművek elterjedése során. Többek között olyan gigakonszernek standján is komoly fókuszt kaptak az ezzel kapcsolatos technológiák, illetve konkrét termékek, mint a Bosch vagy a Panasonic. Ez pedig jól jelzi e szegmens jelentőségét a modern tech érában.

Van értelme?

Tavaly a járvány miatt a CES extrémen visszafogott formában került megrendezésre, nagyon-nagyon kevés látogatóval, kiállítóval, termékkel, valamint szegényes standokkal, amit nagyon-nagyon elkeserítő volt látni.

Idén végre jó sokan voltak!

Az én fejemben akkor az is komolyan megfordult, hogy lehet, hogy lefőtt a kávé ennek az eseménynek, mert félgőzzel nincs értelme az egésznek. 2023-ra azonban változott a széljárás. A CES főnixként támadt fel, a népek taposták egymást a hatalmas csarnokokban, a kiállítók pedig egymást próbálták felülmúlni a régi szép időket idézően.

Bebizonyosodott, hogy még a metaverzumok születésének korában is van létjogosultsága egy fizikai valójában is létező szakkiállításnak.

Teljesen más élőben látni egy-egy terméket és technológiát vagy beszélni róla a helyszínen tartózkodó szakértőkkel, semmit megnézni egy online előadást vagy bemutatót róla.

A CES 2023 eseményen a Samsung meghívására vettem részt! Nagy köszi nekik ezért! A képeket készítette: Szalai Péter // Forbes.hu

The post Ledobták az atomot Las Vegasra – és ettől minden olyan, mint régen appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés