:

Újabb belvárosi metróállomásokat kapunk vissza, így változik a budapesti közlekedés

Januárban két állomást is megnyitnak a budapesti M3-as metró vonalán. A felújításnak ettől még nincs vége, de már tényleg keveset kell kibírni a teljes visszarendeződésig.

Január 23-án megnyitják az utasforgalom előtt az M3-as metró Ferenciek tere és Deák Ferenc tér állomásait – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Ez azt jelenti, hogy

két hét múlva Kőbánya-Kispesttől már a Deák Ferenc térig lehet utazni a metróval,

így Dél-Pest felől átszállás nélkül elérhetővé válik a belváros, az M1-es földalatti, valamint az M2-es metró.

Több ebből Ha a forint nem is, a magyar útlevél erős maradt Elon Musk most éppen egy TikTok-koppintást vezet be a Twitterre

Még néhány hónapig kell kibírni

A felújításnak ugyanakkor még koránt sincs vége:

A Deák Ferenc tér és a Göncz Árpád városközpont között továbbra is pótlóbusz közlekedik, a Nagyvárad téren pedig az állomás felújítása miatt továbbra sem állnak meg a szerelvények. Az M3-as metró felújítása a tervek szerint 2023. második negyedévében fejeződik be.

Akkor most hogyan utazzak január 23-án?

A napot tudjuk, de az órát még nem. A BKK egyelőre annyit közölt, hogy január 23-án, hétfőn napközben nyílnak meg a Ferenciek tere és a Deák Ferenc tér metróállomások.

A megnyitást követően a metró Dél-Pest felől már a Deák Ferenc térig jár. Az átadás napján, január 23-án a pótlóbuszok napközben még a Kálvin térig közlekednek, 21 órától pedig az eddig megszokott esti közlekedési rend szerint Kőbánya-Kispestig pótlóbusszal lehet utazni.

Másnaptól, azaz január 24-e, keddtől pedig a következő változások lépnek életbe a metróközlekedésben:

Hétköznap napközben két szakaszon, Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér, illetve a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró. A Deák Ferenc tér és a Göncz Árpád városközpont között továbbra is az M3-as, illetve a Nyugati pályaudvar és a Göncz Árpád városközpont között az M3A metrópótló autóbusszal is lehet utazni.Hétköznap esténként és hétvégén továbbra is a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró, Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni.A Nagyvárad téren – az állomás felújítása miatt – a Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között közlekedő szerelvények továbbra sem állnak meg. A tér környéke a Népligettől induló M30-as állomáspótló busszal, a belváros, illetve a Keleti pályaudvar felől a 2M és 24-es villamossal, a Semmelweis Klinikák felől gyalog, vagy MOL Bubival közelíthető meg.Továbbra is közlekednek az észak-pesti és dél-pesti térségből a metrót elkerülő, alternatív eljutást biztosító járatok.

Több mint öt éve tart

Az M3-as metró felújítása 2017. őszén a vonal északi szakaszán kezdődött. A rekonstrukció során teljesen megújul Magyarország legforgalmasabb vasútvonalának infrastruktúrája, az állomások pedig akadálymentessé és korszerűbbé válnak.

A felújítás 2023. második negyedévében fejeződik be,

várhatóan március közepétől már a teljes vonalon jár a metró, május közepétől pedig az utolsóként felújított Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokat is használhatják az utasok.

Borítóképünkön az M3-as metró a Göncz Árpád városközpontnál lévő megállója a már felújított északi pályaszakaszon. Forrás: MTVA/Jászai Csaba

The post Újabb belvárosi metróállomásokat kapunk vissza, így változik a budapesti közlekedés appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés