:
Breaking News

Drágulnak a fővárosi közbringák – mutatjuk, hogyan tudsz több mint 50 százalékot spórolni

Kétszeresükre emelkednek a Mol Bubi rendszer használati díjai. Egy módszerrel ugyanakkor meg lehet spórolni a drágulást a következő egy évre. Erre már csak 5 napig lesz lehetőség.

Karácsony előtt, december 23-án jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), hogy emelkedni fognak a Mol Bubi közbringarendszer tarifái. A döntés értelmében január 19-től:

a kerékpárbérlés percdíja 20 forintról 40 forintra,a havi bérlet ára 500-ról 1000 forintra emelkedik,az éves bérlet pedig 5000 helyett 8500 forintba fog kerülni.

A 100 százalékos (az éves bérlet esetén 70 százalékos) drágulás még úgy is drasztikusan hangzik, hogy a bubizás továbbra is jóval olcsóbb a többi tömegközlekedési alternatívához képest. (Egy BKK-vonaljegy 350, egy hagyományos tömegközlekedési felnőttbérlet Budapesten pedig 9500 forintba kerül.)

Hogyan kerülhetem ki?

Van azonban egy megoldás, amivel ki lehet kerülni az áremelkedést: ha még január 19. előtt váltunk éves bérletet.

Jövő szerdáig ugyanis még a régi árszabás van érvényben, tehát az 5000 forintos éves bérlet megváltásával havonta 467 forintért használhatjuk a közbringarendszert a következő egy évben. Ez időarányosan több mint 50 százalékkal kisebb összeg, mintha január 19. után vennénk havi bérletet.

Persze ez a megoldás akkor éri meg igazán, ha már most látjuk előre, hogy a következő hónapokban rendszeresen fogjuk használni a bicikliket.

Mit kapunk az áremelésért cserébe?

Az árakon kívül a használat egyéb szabályai is változnak:

A havi és éves bérlet megváltásával eddig egyszerre két kerékpárt lehetett használni, januártól a második kerékpárért percdíjat számol fel a rendszer.Viszont a bérlet megváltása után a használat első 30 perce továbbra is ingyenes marad, azt követően pedig a percdíjak szerint ketyeg az óra.

A BKK közleménye szerint az áremelés mellett a szolgáltatás színvonala is emelkedni fog: 2023-ban újabb gyűjtőállomások és több száz vadonatúj kerékpár állhat forgalomba. Ezzel a Mol Bubi 2021-es (újra)indulása óta duplájára fog nőni a kerékpárok száma.

A rendszer 2021 májusában 1200 darab biciklivel indult el. Jelenleg 2060 közbringa áll rendelkezésre, ebből 500 darab 2022-ben került forgalomba. A felhasználók érdeklődése eddig töretlen a bubizás iránt, tavaly novemberben az összesített utazásszám átlépte a négymilliót.

Borítókép forrása: MTI/Balogh Zoltán

The post Drágulnak a fővárosi közbringák – mutatjuk, hogyan tudsz több mint 50 százalékot spórolni appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés