:

Lemond a fizetése 40 százalékáról az Apple vezére – így már csak 18 milliárd forintot fog keresni

Tim Cook, az Apple vezére lényegesen kevesebb fizetést fog kapni 2023-ban, mint tavaly. De semmi gond, ez még mindig 18 milliárd forintot ér.

A cég vezetői javadalmazással foglalkozó bizottsága a részvényesek visszajelzései, az Apple teljesítménye, valamint Cook azon javaslata alapján döntött így, hogy a kapott visszajelzések szerint módosítsanak a javadalmazásán – írja az Axios.

Több ebből Örült a forint a rekordinflációnak Drágulnak a fővárosi közbringák – mutatjuk, hogyan tudsz több mint 50 százalékot spórolni

Tavaly ennyi járt

Cook fizetése korábban viták tárgyát képezte. Tavaly az Apple 99 millió dolláros fizetési csomagot kívánt adni a vezérigazgatónak.

Történt ez az ISS tanácsadó cég helytelenítése ellenére, mivel a részvényesek így is megszavazták. Az összeg nagy része egy 82 millió dolláros (25,9 milliárd forintos) részvényjutalomból származott, amit majd idén kezdenek kifizetni.

Cook még 2015-ben úgy nyilatkozott, a vagyonát jótékony célra fogja fordítani.

The post Lemond a fizetése 40 százalékáról az Apple vezére – így már csak 18 milliárd forintot fog keresni appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés